Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Megostromolták a középiskolások a BME standját az Educatio kiállításon

2025. 01. 14.
A BME standja

Elkoptak a hangszálak, elfogytak az információs füzetek, rekordszámú látogató a kiállításon és a BME standjánál.

„Annyian jönnek, hogy délutánra elfáradnak a hangszálaink” – mondta a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar egy hallgatója az Educatio kiállítás második napján, amikor arról érdeklődtünk, hogyan bírják a műegyetemisták a látogatók rohamát.

Valóban nehezen tudtunk odaférkőzni a BME standjához még egy órával a zárás előtt is. A VIK-esek szerint a nap folyamán olyan is előfordult, hogy szabályos sorokba rendeződtek a valamilyen kérdéssel türelmesen várakozók. „Főleg a mérnök-informatikus képzés érdekli őket, így az, hogy mennyire megy mélyre a képzés a szoftverfejlesztésben. Na, meg az ösztöndíjak, kollégiumi lehetőségek” – tette hozzá a villanyos csapat egy tagja.

Educatio

Összesen 60 ezren voltak az idei kiállításon – hogy közülük mennyien fordultak meg a Műegyetem standjánál, arra értelemszerűen nincs külön adat. Az mindenesetre beszédes, hogy – mint a BME Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóságától megtudtuk – a 4600 felvételi kalauz szinte mind elfogyott, holott sokan nem is ezt vitték, hanem a karok saját tájékoztató kiadványait.

Educatio

Persze nem mindenki érkezett tudatos felkészültséggel, az építészek például találkoztak olyan kéréssel is, hogy „mesélj valamit a BME-ről”, sőt némelyek helyett inkább a velük érkező szülő kérdezősködött. „De legalább ennyien vannak, akik olyan konkrét dolgokat tudakolnak, mondjuk, a rajz- és matekoktatásról, hogy csak nézünk” – tették hozzá.

Educatio, BME Formula Racing Team

Akadtak félreértések is, a BME elektromos autós csapatának (Formula Racing Team) tagjainál néhányan egyenesen afelől érdeklődtek – miután szóhoz jutottak a kiállított autó láttán –, hogy ez az autóépítés-versenyzés egy külön szak-e a Műegyetemen. „Mások viszont a versenycsapatokról is sokat tudnak, legfeljebb az lepi meg őket, hogy nem csak gépészek dolgoznak a gépeken.”

A felvételi előtt álló diákok közül 166-an töltötték ki a helyszínen a Műegyetem online kérdőívét, és az eredményeiből érdekes dolgok derülnek ki. Például az, hogy a válaszadóknak csak a harmada érettségizik idén, egyharmaduk majd jövőre, a többiek pedig még később vagy 2024-ben.

A BME-t illetően a fő információforrás a baráti körük (minden harmadik válaszoló jelölte be), de a második a bme.hu 30 említéssel – és a legtöbben (67) ugyancsak itt olvasnának szívesen az egyetemmel kapcsolatos híreket (meglepő módon az Instagram és a TikTok együttesen is kevesebb szavazatot kapott). A felvi.bme.hu-t az 5-ös skálán 4,55-re értékelték.

A jellemző válaszok arra a kérdésre, hogy mi tetszik a BME-ben: sokféleség, felkészültség és szaktudás. Az egyetem Educatio-standja is jól vizsgázott, a kitöltők 96 százaléka szerint érdekesek voltak a programok, 99 százalékuk hasznosnak találta a kapott információkat és minden kérdésére választ kapott, 97 százalék pedig segítőkésznek értékelte a BME-s pólóban sürgölődő hallgatókat.

Péntek délután egy órára a Műegyetemé volt a kiállítás színpada. Berezvai Szabolcs, a Műszaki Mechanikai Tanszék adjunktusa, Nagy Balázs, az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék docense és Janó Hanna, a GTK műszaki menedzser szakos hallgatója próbált beszélgetni, bár a Táncművészeti Egyetem standjának közelsége miatt a hangulat olyan volt, mint a Sziget-nagyszínpad közelében.

Educatio

Janó Hanna röviden beszélt arról, hogy kétségkívül nagy ugrás a középiskola után beülni egy több száz fős előadásra, de ha valaki elveszettnek érezné magát, az a BME-n hamar kapcsolatba léphet olyan felsőbb évesekkel, akik a tárgyfelvételtől kezdve mindenben segítenek. Ami pedig a későbbieket illeti: „A szakkollégiumokban a céges világ működésére is fel lehet készülni, és a szakmai gyakorlatok is sokat segítenek a karrier megalapozásában. Sőt, kipróbálhatja magát az ember demonstrátorként egy oktató mellett.”

Berezvai Szabolcs, Janó Hanna, Nagy Balázs

Berezvai Szabolcs azt emelte ki, hogy bár a Műegyetemtől még mindig sokan tartanak, valójában nagyon jól tervezhető a számonkérések rendszere, és rengeteg formában lehet segítséget kérni, ha valaki elakadna. „A magyar mérnöktársadalom krémjéhez tartozni pedig remek érzés”, nem is szólva az egyetem kapcsolatai révén megnyíló lehetőségekről – ő például a doktori képzés végén eljutott Santa Barbarába és egy ottani egyetem kutatócsoportjában dolgozhatott 8 hónapig.

Berezvai Szabolcs, Janó Hanna, Nagy Balázs

Aki ambiciózus, az már alapszakosként bekapcsolódhat egy kutatási programba, akár egy TDK-dolgozattal el lehet indulni a tudományos pályán. „A Műgyetem egy olyan svédasztal, ahonnan mindenki ki tudja válogatni magának azokat a dolgokat, amelyek hasznára lesznek” – élt egy szemléletes metaforával Berezvai Szabolcs.

Nagy Balázs azzal kezdte, hogy a mentorok, szeniorok és az osztályfőnökként ténykedő oktatók mellett senki sem veszítheti el a fonalat a nehezebb első félévben, később pedig a rengeteg kis közösség, öntevékeny körök, kollégiumok, szakkollégiumok, versenycsapatok teszik különlegessé a műegyetemi létet. Az EELISA európai egyetemi szövetség és az Erasmus keretében sokat lehet külföldre utazni, és jól működnek a BME-n belüli kari együttműködések is – tette hozzá.

Berezvai Szabolcs, Janó Hanna, Nagy Balázs

A karrierehetőségekről szólva Nagy Balázs felidézte, hogy már a mesterképzése alatt önfenntartó lett, alapított egy vállalkozást, és ma is látja, hogy jellemzően a 3. évben minden második hallgató el tud helyezkedni.

gp