Hírfolyam
Farkas Gyula-emlékdíjat kapott Regős Krisztina és Varga Kitti
2024. 12. 19.A Bolyai Matematikai Társulat évente legfeljebb négy embernek ítéli oda az elismerést.
Regős Krisztina (képünkön), az Építészmérnöki Kar Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszékének doktorandusza, a HUN-REN-BME Morfodinamika Kutatócsoport tudományos munkatársa és Varga Kitti, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének adjunktusa a Bolyai Matematikai Társulat idei Farkas Gyula-emlékdíjának két kitüntetettje a négyből.
Domokos Gábor, a Morfodinamika Kutatócsoport vezetője azt mondta a bme.hu-nak, hogy műegyetemi kutatók viszonylag ritkán kapják meg ezt a díjat, és szintén nem gyakran kapja olyan fiatal, akinek még nincs meg a PhD fokozata, Regős Krisztina díja ezért mindkét szempontból különleges.
Varga Kitti amellett, hogy az utóbbi években kétszer is elnyerte a VIK Kiváló Fiatal Oktatója címet, a kombinatorika és a számítástudomány változatos területein publikál, egyebek mellett 11 impaktfaktoros folyóiratcikk és 5 konferenciakiadvány fűződik a nevéhez.
A Farkas Gyula Emlékdíjat 1973-ban alapította a Bolyai János Matematikai Társulat. A díjra azok javasolhatók, akik BSc, MSc és PhD fokozatuk közül legalább egyet Magyarországon szereztek, az ehhez szükséges tanulmányaik döntő részét Magyarországon végezték vagy posztdoktori státuszban legalább 2 évet magyar intézményben végeztek kutatómunkát. További feltétel a 35 év alatti életkor és olyan jelentős tudományos tevékenység, amely „a matematika alkalmazásaival szoros kapcsolatban álló elméleti témákban, konkrét modellalkotásban, az alkalmazott matematika oktatásában vagy népszerűsítésében vagy az informatikai módszerek fejlesztésében hozott lényegesen új eredményeket”.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság