Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Közvetíteni a társadalom és a mérnöki tudományok között

2024. 12. 17.
Üzleti reggeli

Jövőképes fejlesztésekről és partnerségekről szólt az Építészmérnöki Kar üzleti reggelije.

Charaf Hassan rektor nyitotta meg a harmadik BME-Connect Üzleti reggelit, melyen az Építészmérnöki Kar mutatkozott be a vállalati szereplőknek. A korábbi eseményekhez hasonlóan ezúttal is hangsúlyozta, hogy a Műegyetem szeretne olyan eredményeket elérni, amelyekből a magyar gazdaság profitálni tud, és erre csak akkor lehet képes, ha szoros a kapcsolata az ipari partnereivel.

Charaf Hassan

„Az egyetem versenyképessége azon múlik, hogy az oktatásunkat hogyan tudjuk a 21. századhoz alakítani” – ezzel kezdte előadását Alföldi György, az ÉPK dékánja. Azt is egyértelművé tette, hogy ez alatt nem pusztán az oktatás módszertanának változását érti: a kar specializációi már tükrözik a reagálást a klímaadaptáció kihívásaira.

A dékán emlékeztetett rá, hogy a művészi és a mérnöki megközelítés egyesítése mellett az is jellemző az ÉPK-ra, hogy a BME összes kara közül talán a legközelebb kerül a közösségi elvárásokhoz, egyfajta közvetítő szerepet ellátva a társadalom és a mérnöki tudományok között. A 11 tanszéket, 2 doktori iskolát és egy szakfolyóiratot működtető kar egyebek mellett olyan kérdésekkel is foglalkozik, hogy milyen elemek hiányoznak a magyar építőipari gazdaságban, illetve mit kellene fejleszteni – leginkább a fenntarthatóságot, a műemlékvédelmet, a digitalizációt, a robotizációt, illetve a reziliens és klímatudatos ágazatok kialakítását.

Alföldi György

A következő előadást Takács Lajos, az Épület-szerkezettani Tanszék vezetője tartotta a hatékonyság témakörében. Megemlítette, hogy több mint 50 kutatás folyik a tanszéken, olyan területeken, mint a műemléki rekonstrukciók, a felújítások, a karbonsemlegesség, az akusztika, a tűzvédelmi tervezés, a lépéshangszigetelés, a vízszigetelés, valamint a történeti épületek ablakszerkezeteinek felújítása. „Számos kutatási területen várunk partnereket” – tette hozzá.

Takács Lajos

Kálmán Péter, az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgatója a piacképességről beszélt. Az egyetem jó gyakorlatai között említette az oktatók aktív szakmagyakorlását, valamint a csapatmunka és a prezentációs képességek tudatos fejlesztését a képzésben, amelynek egyértelműen látszik az eredménye a hallgatók körében. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyjából 150 szakmát lehet végezni építészdiplomával – jegyezte meg.

Kálmán Péter

Amiben szerinte még van tér a javulásra, az a gyakornoki programok, illetve a műegyetemi karok közötti és más egyetemekkel kötött együttműködések fejlesztése, továbbá a fenntarthatósági törekvések, a digitalizációs készségek oktatása, végezetül pedig a vállalati kapcsolatok és a nemzetköziség.

A meghívottak

Nagy Márton, a Lakóépület-tervezési Tanszék vezetője a tervezést oktató négy tanszéket mutatta be, amelyeknek olyan erényeket kell csillogtatniuk, mint a kreativitás, a reflektivitás és a reaktivitás. Utóbbit jól jellemzi, hogy ezeken a tanszékeken nem statikus tananyag van, hanem minden félévben új tematikák. „A karon a doktoranduszokkal együtt 260 építész dolgozik, ez óriási szellemi potenciál” – mondta Nagy Márton.

Nagy Márton

A záró előadást Kádár Bálint dékánhelyettes (Urbanisztika Tanszék) tartotta Üzlet és innováció – egy jövőképes partnerség címmel. Elsőként a jövő szempontjából meghatározó fejlesztésekről beszélt, felsorolva számos olyan építéstechnológiai kutatást, amelyben a kar oktatói részt vesznek, termékek, szolgáltatások innovációjával.

Kádár Bálint

A partnerségekről és a zöldstratégiákról szólva részletezte a BME ajánlatát és a gazdasági szereplők által nyerhető potenciális üzleti előnyöket. A partnerségekbe beleértendők a konzorciumok és EU-léptékű projektek: termék- és szolgáltatásfejlesztés teljeskörű asszisztenciája, sőt a másik hét kar kompetenciáinak közvetítése. Mindez generáltervezői szemlélettel, az építőanyagoktól a szabályozásokon és a műemléki épületeken át a fenntarthatósági szempontokig.

Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság

Az előadások után