Hírfolyam
Puccini, Kodály és Csajkovszkij a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar decemberi programján
2024. 12. 02.A két koncerten megszólal a Háry János, A diótörő és egy korai Puccini-mű.
A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar decemberben két koncertet ad a kőbányai Kőrösi Kulturális Központ színháztermében, december 3-án és 9-én, 7 órakor. A műsor mindkét napon ugyanaz:
Puccini: Preludio sinfonico
Kodály: Háry János szvit
Csajkovszkij: A diótörő szvit a Hópelyhek táncával kiegészítve.
Az éppen száz éve elhunyt Giacomo Puccini, a 20. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője 18 évesen, Verdi Aidáját hallgatva döntötte el, hogy operákat fog írni. A Preludio sinfonicót azonban még azelőtt írta – a konzervtóriumi vizsgájára –, hogy e gondolatot tett követte volna. Wagner Lohengrin-előjátékának hatása fedezhető fel rajta, de már érezni Puccini saját hangját – írják az elektronikus műsorfüzetben, amely itt olvasható.
Kodály Zoltán első dalműve, a Háry János megalkotásakor a nosztalgikus korszellemből indult ki, de még korábbra, a reformkorba nyúlt vissza: Garay János Az obsitos című elbeszélő költeményét vette alapul. Az eredetileg öt kalandból álló daljátékot a Magyar Állami Operaház mutatta be 1926-ban. A darab jelentősége elsősorban abban áll, hogy általa a magyar népdal bekerült a magyar színházakba.
A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje képezi. Nagy sikert aratott ősbemutatója 1892. december 18-án volt a szentpétervári Mariinszkij színházban, a Magyar Királyi Operaházban pedig először 1927. december 21-én játszották.
A hangversenyeken közreműködik a Bella Balett társulat, valamint a Műegyetemi Kórus. Vezényel: Erdélyi Dániel, koncertmester: Böröcz Anna, koreográfia: Szabó Eszter Izabella, karnagy: Vida Györgyi.
Jegyvásárlás az egyes koncertek oldalán lehetséges, december 3-ára itt, 9-ére pedig itt.
A zenekar YouTube-csatornája itt nézhető-hallgatható.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság