A maratoni kenuzás is fáj, csak máshogyan

„Elszánt és elég makacs vagyok ahhoz, hogy a versenyszellem még jó pár évig kitartson bennem” – mondja magáról újabb világbajnoki címe után Kisbán Zsófia, aki a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerezte meg mérnökinformatikus diplomáját. A címvédés terhe ellenére magabiztosan utasította maga mögé ukrán riválisát, Ljudmila Babakot a horvátországi Metkovicban rendezett maraton-vb rövidkörös versenyén.

A rövidkörös maratoni versenyszámban 3400 métert tesznek meg a kenusok, a pálya kialakításától függően nagyjából 16-20 perc alatt. Ez a táv rövidebb, mint a klasszikus, közel 16 kilométeres maratoni szám, de hosszabb, mint az őrületes tempót diktáló sprintek. „Rövid távon sokat számít a fizikai erőnlét, az izomzat, amellyel ’hirtelen’ nagyon nagy erőt kell kifejteni, míg hosszabb távokon inkább az állóképesség, az elnyújtott erőkifejtés a mérvadó. Mindkettő nagyon fájdalmas, csak máshogyan. Sprinttávokhoz a versenyzők általában izomtömeget növelnek, míg a hosszú táv versenyzőinél az is cél, hogy az evezés során cipelt súlyt ne terheljék felesleges testi többlettel sem. Azaz rövidkörös számban kulcsfontosságú, milyen a sportoló gyorsasági állóképessége, hogy gyors tempóban és sokáig kitartson” – avatott be a kenuzás kulisszatitkaiba a világbajnok.

A klasszikus maratoni pályán a vízi és a szárazföldi (futó) szakaszok váltják egymást, 

utóbbinál a versenyzőnek kézben kell vinnie a saját 10 kilogrammos kenuját és lapátját a parton kijelölt futószakaszon.

Zsófi abban a szerencsés helyzetben van, hogy adottságaihoz, testfelépítéséhez a rövidkörös maraton passzol leginkább, ám kipróbálta már magát a hosszabb síkvízi számokban (1000 m és 5000 m) és a klasszikus maratonon (15,6 km) is. Érem nélkül szinte soha nem jött le a pályáról, ám a favoritja a rövidkörös szám maradt.

Kislány kora óta sportol, szinkronúszással kezdett, majd 14 évesen az atlétika és a kajak-kenu felé fordult. Végül a kenu mellett kötelezte el magát. Hogy miért? „A többi evezős számhoz már túlkoros voltam kezdőnek, ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy ha belekezdek valamibe, akkor versenyszerűen szeretném űzni. A női kenu akkoriban honosodott meg Magyarországon, itt volt esélyem labdába rúgni.”

Jelenleg napi kétszer edz, de nem ez a legkeményebb időszak, hanem az év első fele, az alapozás. Sok minden dől el akkor: „Rutinból nem lehet megnyerni egy versenyt. A futamokon abból az erőnlétből gazdálkodhatok, amit az alapozó és az erőnléti edzéseken építettem fel”.

Azt mondja, a holtpontok többsége nem is verseny közben jön. "Éles helyzetben, bármennyire is fájnak az izmaim, fűt az adrenalin, és magával sodor az iram. Edzés közben más a helyzet, nem sietek sehová, van időm megfigyelni a testem, össze vagyok zárva magammal, a gondolataimmal, és ezzel a legnehezebb megküzdeni.”

Zsófi édesapja is a Műegyetemen végzett, ő inspirálta arra, hogy a mérnökinformatikus pályát válassza.

Diplomával a zsebében most olyan szoftverfejlesztői munkát keres, amit össze tud egyeztetni profi sportolói karrierjével.

„Huszonhat éves vagyok, úgy érzem, bőven van még bennem jó pár évre elegendő hit, erő, akarat, kitartás és makacsság, hogy tovább sportoljak. Szeretném újból megpróbálni a klasszikus maratoni távot, ám más taktikával, mint eddig. 5000 méteren még csak két világbajnoki ezüstöm van, nagyon szeretném begyűjteni onnan is az aranyat. Nagy álmom, hogy olimpián is starthoz állhassak az 500 méter páros számban. Ha sikerül elérnem, nagyon boldog leszek, de ha nem jön össze, akkor is meg tudok elégedni az eredményeimmel, hiszen világbajnok vagyok, megvalósítottam, amit gyerekként célul tűztem ki.”

TSZ

Fotó: Kisbán Zsófia