Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Így védték az önkéntes hallgatók a BME gödi telepét az árvíztől

2024. 09. 24.
Árvízi kupaktanács

Képriport az ÉMK Hallgatói Képviselete által verbuvált csapat munkájáról.

Bár a K épület is megérezte az árvíz következményeit, igazi veszélybe egy másik BME-ingatlan, jelesül a gödi Duna-parton lévő Németh Endre Mérőtelep és Oktatási Központ került. Olyannyira, hogy önként jelentkező hallgatók részvételére is szükség volt a védekezésben.

Emelkedő víz a gödi telepnél

"Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselete szeptember 17-én, kedden kezdte meg a toborzást, először az ÉMK-n, majd az EHK kérésére a többi karon is" - írta a bme.hu-nak Lőrinczi Martin, az ÉMK HK elnöke.

Indulás Gödre

Az önkéntesek másnap délelőtt álltak munkába, összesen 18-an: részben az addig zsákolt homok Gödre szállítása, részben újak megtöltése volt a feladatuk.

Megtöltött zsákokkal

A gödi vízállás miatt több körben is újabb homozsákokat kellett a telepre szállítani, hogy legyen elegendő az első védvonal létesítéséhez.

Talicskázás a helyszínen

Csütörtök reggel fél 8-kor a kari HK 9 fővel "csapatépítő jelleggel" ismét Gödre indult - írta Lőrinczi Martin -, hogy segítsen egy újabb védvonalat létesítésében és az éjszaka az épületbe betört víz kezelésében. Emellett az épület külső részén a gyorsan emelkedő víz miatt további eszközöket kellett magasabb térszínre helyezniük.

Bejött a víz

Gátat emeltek a garázskapu elé és az épületen belül is, az esetleges további vízbetörésre készülve, és a belső részről elkezdték egy búvárszivattyúval kiemelni a beszivárgó vizet.

A garázs védve

Mivel az ár mostanra levonult, ugyanez a csapat szeptember 25-én, szerdán visszautazik a helyszínre elvégezni az utómunkálatokat, beleértve a zsákok eltávolítását és az esetleges helyreállítási feladatokat.

Lesz még munka

A Gödi Mérőtelep üzemeltetését idén januárban vette át az Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóság (ÉSZI), így a nyári szezon előtt a működési és szolgáltatási feltételek kialakítása, a szezon végeztével pedig a hirtelen jött árvíz okozta feladatok menedzselése volt új kihívás - írta kérdésünkre Grizák Máté, az ÉSZI Hallgatói és Kollégiumi Erőforrások Osztály vezetője. Hozzzátette, bár az ingatlan területén az ártérben is van építmény, 2013 óta nem érintették a dunai árvizek.

Kilátás

Most viszont volt mit tenni, először is a mérőtelephez tartozó úszóművet kellett rögzíteni, hogy a szerkezet a megemelkedett vízszint mellett se szabadulhasson el vagy sérülhessen meg. A további cél az épület és értékeinek megóvása volt, így a földszinten még az ajtókat is leszerelték és homokzsákokkal erősítettük meg a bejárat és a hangárhelyiség ajtaját. "Előbbi esetében az emelkedő vízszint a homokzsákolás ellenére is vízbeszivárgást hozott, amit szivattyúzással sikerült biztonságos szinten tartani. A várható tetőzésre vonatkozó előrejelzések szerencsére igaznak bizonyultak, így ennek és az eredményes csapatmunkának köszönhetően anyagi kár okozása nélkül vonult le az árhullám" - írta Grizák Máté.

Az áradás a mérőtelep közel 600 négyzetméternyi területét érintette, így a víz visszahúzódása után jelentős mennyiségű agyagos sár eltakarítását, illetve a felhasznált és elázott homokzsákok fertőtlenítését, hulladékkezelését kellett az ÉSZI munkatársainak a hallgatókkal közösen elvégzniük. A BME felel egyébként a tábor előtti közterületen található sétány tisztaságáért is, így ott is takarítani kellett - tájékoztatott az osztályvezető, kifejezve köszönetét a munkában segítő hallgatóknak, oktatóknak, valamint a gödi önkormányzatnak.

Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság