Hírfolyam
Így ünnnepelték meg a BME sportoló hallgatói, hogy összeszedte magát az időjárás
2024. 09. 17.Több mint húsz hagyományos és egy frissen kifundált sportág mutatta meg magát a műegyetemi sportnapon.
Reggel 9 óra után jártunk először a BME Sportközpontban a keddi rektori szünet napján megtartott sportnapon – akkor még csak a fallabdások melegítettek:
De már javában ment egy élő életmód-tanácsadással is megtámogatott jógaóra:
"Szinte mindenütt megteltek a nevezések, a focikupára például 32 csapat jelentkezett, itt is hamarosan kezdődnek a programok" - mondta a résztvevők várható létszámát firtató kérdésünkre Bartha Zsolt, a Testnevelési Központ igazgatóhelyettese.
A Bogdánfy úti telepen kiderült, hogy a szabadtéri sportoknál már valóban beindult nagyüzem, a strandröplabda például egyszerre hat pályán zajlott:
Ebben pedig az időjárás is partner volt, amennyiben az előző napi eső ha nem is strand-, de korrekt ősz eleji napos időre váltott:
E sorok írója lelkes híve a spontán sportág-innovációknak, ezért nagy örömmel figyelte azt a négyfős társaságot, amely a Motorsport-csapat autójának gumiabroncsával és egy vizesflakonnal űzte a bowling és a súlylökés szerelemgyerekeként fogant vetélkedőt:
Ehhez a vívmányhoz képest még a bubifoci is avíttas közhelynek tűnt:
Közben a lézerharcosok rambóüzemmódban kerülgették a kihelyezett tereptárgyakat:
A Sportközpontba visszaérve teltházat találtunk a falmászóteremben:
És tapsolhattunk a magyar oktatási rendszerben az intézménytípusok közötti kontinuitást megteremtő játékként tisztelt kidobósnak:
Este pedig startol az Infoparkban a háromnapos Egyetemi Napok!
gp