Nagy Dávid: Lassan elfogy a hely az olimpiai bajnokok tábláján!

Nem félsz csak úgy ide-oda hurcolni az érmet a városban?

De, egy kicsit. Azt sem döntöttem még el, hogy hol fogom tartani. Most is messzebb álltam meg, és amíg idesétáltam, kezemben a dobozzal, nem volt komfortos érzés. Szerencsére nem szoktak sokan felismerni, és sapkában, napszemüvegben igyekeztem biztosra menni.

Mi volt a téma a találkozón a rektor úrral?

Főleg a vívásról beszéltünk, a pályafutásom kezdeteiről, aztán a főbb állomásokról és részletesebben magáról az olimpiáról: hogy telt az a bizonyos nap, miben volt más, mint a többi verseny. A csapattársaimról is meséltem, aztán persze rátértünk a tanulmányokra, mert azért ez mégsem maradhat ki egy egyetemi beszélgetésből. Jeleztem, hogy nem változott a szándékom, továbbra is próbálom minél hamarabb elvégezni az egyetemet. Már csak három félévem van hátra.

Kincses Gábor, a Testnevelési Központ igazgatója, Charaf Hassan, Nagy Dávid és Koltai Tamás, a GTK dékánja

Milyennek ígérkezik a mostani?

Én is meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ez a félév igazából már kész is. Az ekkorra kötelezően előírt és választható tárgyakat is elvégeztem már, úgyhogy egyedül egy testnevelést kellett felvennem. Majd a következő félévben lesznek olyan kötelező tárgyaim, amiket az olimpiai kvalifikációs időszak alatt nem sikerült elvégezni, mert nem jutott rájuk elég időm és energiám. Aztán marad még a szakmai gyakorlat.

Ezek szerint még nem voltak óráid az új tanévben. Pedig kíváncsi lettem volna, hogyan fogadnak egy olimpiai bajnokot a hallgatótársak, a tanárok.

Nincs még ilyen tapasztalatom. Tébláboltam kicsit a K épület főbejáratánál, amikor megnéztem a falat az olimpiai bajnokok névsorával, és nem jött oda senki, szóval működik az inkognitóm. Jó érzés volt látni a nevemet a táblán, de azt néztem, hogy ha hasonló tempóban gyűjtik a bajnoki címeket a műegyetemisták, lassan elfogy a hely.

Ez legyen a legnagyobb problémánk. A tanulmányaidra visszatérve, gondolkoztál már az Msc-n?

Igen, és a rektor úr is jelezte, hogy ha az alapképzésen túlleszek, az egyetem tárt karokkal vár, hogy itt szerezzem meg a mesterdiplomát. Úgyhogy érzem a finom nyomást, de nincs vele gondom, mert nagyon szeretem az egyetemet, megbecsülve érzem magam itt, szóval ha úgy alakul, szerintem ide jövök majd mesterképzésre.

Melyik szakra jelentkeznél?

Egyelőre nem tudom. Az utóbbi időben a vívás volt fókuszban, most vissza kell rázódnom a tanulásba. El kell végeznem a szakmai gyakorlatot, ami szeretném, hogy tényleg valós tapasztalatot adjon, és az alapján remélem, el tudom majd dönteni, hogy mi érdekel leginkább.

A sportban tart még a pihenőidőszak?

Igen, az edzőmmel megbeszéltem, hogy legyen hosszabb a pihenés: nagy dolgot értünk el és nagyon sok energiát fektettünk bele. Érzem is, hogy elfáradtam, kimerített az elmúlt egy év, most meg kell adni a szervezetnek, ami jár neki. Még vár rám egy gyors műtét is, mielőtt visszamegyek a pástra. Addig is az olimpiai élményekből töltekezem. Hogy mit jelent az olimpia, azt tényleg csak akkor érti meg igazán az ember, ha átélte. Sokáig velem marad majd ez az élmény, biztosan tudok belőle erőt tudok meríteni a nehezebb időkben.

A műtét valami komolyabb beavatkozás lesz?

Nem, egy combfejproblémáról van szó, megvan már egy-két éve, kicsit fáj néha, de nem komoly, lehetett mellette edzeni, versenyezni. Viszont valamit kezdeni kell vele, most pedig itt az alkalom.

Nehezedre esik a sok nyilvános szereplés, mióta hazajöttetek Párizsból?

Nem mondanám. Szívesen adok autogramot, fotózkodom, ha megkérnek rá, jólesik az emberek szeretete. Valószínűleg azért is, mert az olimpián rengeteget számított a magyar drukkerek jelenléte a csarnokban. Nekünk, vívóknak ez különösen nagy dolog, mert a versenyeinken egyébként jobbára családtagok, barátok, sporttársak alkotják a közönséget. Most pedig néha még a hazaiakat is túlkiabálták a nekünk szurkolók.

gp