Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Több mint 100 diákot készített fel az idén a FEB-tábor

2024. 07. 30.
FEB tábor

Härtlein Károly is bemutatott néhányat a híres kísérletei közül.

Idén július 15. és 24. között rendezte meg a BME hagyományos nyári középiskolás egyetemi előkészítő táborát az NTP-STEM-23-0015 azonosítószámú, „Lányok a középpontban - Komplex középiskolai pályaorientációs és szakmai programok a Műegyetemen” című pályázata támogatásával.

A több mint 50 éves hagyománnyal rendelkező BME-FEB, mai nevén BME-VBK VeBio Tehetség Csoport 10 napos tábora egyedülálló lehetőséget kínál a középiskolás fiataloknak, hogy elmélyítsék tudásukat a választott természettudományi tárgyakból: biológiából, fizikából, kémiából és matematikából.

Az oktatás több mint 35 órán keresztül zajlik, tudásszint szerinti csoportokban. Az érettségi előtt álló diákok segítséget kapnak a felkészülésben, míg a már érettségizettek hasznos forrásokat egyetemi tanulmányaik megkönnyítéséhez. A diákok nagy többsége később a BME-t tanul tovább.

A tábor az évek során folyamatosan bővült, több helyszínen is megfordult már az országban. 2023 óta a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ad otthont a tábornak, ahova az idén 102 diák érkezett.

A VeBio Tehetség Egyesület az 1990-es évek elején közel 100 középiskolás diákot készített fel évente a kéthetes nyári táborában. Később, felismerve, hogy az egyetem elkezdése a legtöbb diáknak komoly problémát okoz, különösen a műszaki területeken – megnyitotta a lehetőséget a frissen érettségizetteknek is. Az utóbbi években ismét növekvő érdeklődés mellett rendezi meg a tábort. A 10., 11. és a mérnöki, természettudományi, egészségügyi irányban továbbtanuló 12. osztályos diákok jelentkezését várja az egyesület.

A 32 önkéntes oktató között vannak kezdő hallgatók, doktoranduszok, már végzett szakemberek és egyetemi oktatók. A tanév során öt alkalommal ingyenes szakmai napot is tartanak a BME-n, egész napos program keretében, számítási és laborgyakorlatokkal. Az új tagok először egy hétvégi képzésen vesznek részt, ahol tapasztalt oktatók adják át a módszereiket, majd egy személyes mentor irányításával készülnek fel a tanári szerepre és a próbatanításra.

A tanulás mellett egyéb programok is várják a diákokat: idén a mesterségesintelligencia-alapú önvezetési rendszerekről adott elő Vajna Szabolcs, és volt beszélgetés a továbbtanulási lehetőségekről. Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének egyetemi oktatója híres fizikai kísérleteiből mutatott be néhányat.

Hartlein Károly FEB tábor

A táborban kiemelt figyelmet fordítanak a közösség építésére, az első estén ismerkedős játékok segítik a kapcsolatok kialakítását, majd a résztvevők hat csapatban versenyezhetnek sport- és egyéb vetélkedőkön.

FEB tábor

Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság