Hírfolyam
Az aranyéremmel lenne elégedett az Európai Egyetemi Játékokon a BME tekvandósa
2024. 07. 16.Bailey Kelen az olimpiáról most lecsúszott, de négy év múlva azt is újra megpróbálja.
Már javában tartanak az Európai Egyetemi Játékok Miskolcon és Debrecenben. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által 2012 óta, kétévente megrendezett sportesemény most először jött Magyarországra – korábban Spanyolországban, Hollandiában, Horvátországban, Portugáliában és Lengyelországban gyűlt össze több ezer sportoló egyetemista. A mezőnyben ott van a Műegyetem több hallgatója is – a karatés Fábián Csengéről már írtunk, most pedig a tekvandós Bailey Kelent mutatjuk be.
Kelen a Gépészmérnöki Karon tanul gépész szakon, ősszel kezdi a 4. évet. Édesapja angol, a szülei külföldön ismerkedtek meg, ő azonban már Magyarországon született. Több mint 10 éve van a sportágban, még az általános iskolában, alsósként kezdett tekvandózni. 2016-ban bekerült a válogatottba, azóta jár nemzetközi versenyekre.
„Tavaly harmadik lettem az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) által Lengyelországban rendezett Európa-játékokon. Idén pedig közel álltam a lehetőséghez, hogy megszerezhessem az olimpiai kvalifikációt, de a korlátozott számú nemzeti kvóta miatt ez végül nem jött össze. Négy év múlva ismét megpróbálom” – mondta, amikor arról kérdeztük, hogyan gondol az idei nyár eggyel nagyobb, Párizsban sorra kerülő sporteseményére.
Az EEJ-n viszont ambiciózus céljai vannak. „Ha őszinte akarok lenni, a mi sportágunkban nem jellemző, hogy minden ország az elérhető legjobbjait küldené el az EEJ-re, de így is nagyon jó lehetőség a gyakorlás, elvégre ez mégiscsak egy nemzetközi verseny. Persze bármikor lehet meglepetés is, ezzel együtt akkor leszek elégedett, ha a súlycsoportomban sikerül megszereznem az első helyet” – jelentette ki.
Felvetésünkre nem tagadta, hogy az élsportot és a tanulást összeegyeztetni embert próbáló feladat,
„különösen úgy, hogy a BME nem egy fél kézzel elvégezhető egyetem”.
Heti 10-szer edzeni mellette mindenesetre nem könnyű, „mondjuk úgy, ritka, hogy valaki mindkettőt tökéletesen tudja csinálni”. A kétfrontos megfelelés sok idő és energia, a sport és a tanulás így szinte teljesen kitölti az életét, de hozzátette, innen is, onnan is kap támogatást: az egyetem engedélyezi a különleges tanulmányi rendet, és amennyire lehet, klubjánál, az MTK-nál is tekintettel vannak az iskolai kötelezettségeire.
A terveiről Kelen azt mondta, hogy a sportkarrierje jövője nagyban függ a mesterszakon végzett tanulmányaitól, azzal kapcsolatban pedig még nem sikerült döntést hoznia. „Természetesen nagy álmom és célom, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián részt vegyek. A szakmával kapcsolatban pedig még keresem a számomra megfelelő irányt. Ezen a héten kezdtem el a szakmai gyakorlatomat a napenergiával foglalkozó Planergynél. Eddig nagyon szimpatikus, remélem, sikerül hosszabb távon is ilyen területen maradni” – tette hozzá.
Az EEJ tekvandóversenyeit július 21. és 23. között rendezik Miskolcon, az Egyetemi Sportcsarnokban, népszerű nevén az UFO-ban.
gp