Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Egy nyári tábor, ahonnan minden második gyerek bekerül a BME-re

2024. 07. 15.
ScienceCamp

A támogatók jóvoltából teljesen ingyenes ScienceCampre külföldön tanuló diákok is jönnek.

Idén 8. alkalommal rendezi meg a BME Természettudományi Kara a bentlakásos ScienceCampet, ahova ezúttal 120-nál is több jelentkezőből választottak ki 43 középiskolást. A nyári tábor célja a fizika és a matematika sokszínűségének, illetve a más tudományterületekhez (például kémia, orvostudomány, műszaki tudományok, közgazdaság-tudomány) való kapcsolódásának bemutatása. A ScienceCamp a résztvevőknek teljesen ingyenes, a költségeket az állami és céges támogatók állják. A tábor a Nemzeti Tehetség Program (NTP-STEM-23-0015) pályázat támogatásával valósult meg.

ScienceCamp

Az idei programban szerepel a Paksi Atomerőmű, az Országos Onkológiai Intézet, a Morgan Stanley, a Semilab és a Genesys telephelyének felkeresése, találkozó a Műegyetem öregdiákjaival, kvantumlabor-látogatás, pszichológiai és matematikai tárgyú előadások és a magyarországi Bosch csoport munkatársainak előadása. A Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pedig hidrogénhajtású közlekedési eszközöket mutat be a fiataloknak. A lebonyolításban, valamint a kollégiumi elhelyezésben az egyetem hallgatói segítenek.

ScienceCamp

A tábort 2016-ban indította a BME, azóta csak egy nyáron maradt el, a Covid-járvány miatt. "A 10-11. osztályt végzettekre koncentrálunk, hiszen az ő esetükben az érdeklődés már a továbbtanulási ambíciókkal párosul. Jellemző, hogy az összes résztvevő nagyjából fele később be szokott kerülni a Műegyetem valamelyik karára" - mondta a bme.hu érdeklődésére Lángné Lázi Márta, a TTK címzetes egyetemi tanára, a tábor egyik szervezője. Hozzátette, a szakmai előadások és céges látogatások mellett csapatjátékok, versenyek, közösségi programok is vannak, a számháborútól a kiránduláson át a Szkéné Színház foglalkozásáig.

Lángné Lázi Márta kiemelte, hogy az ország szinte minden tájáról jelentkeznek diákok, külföldön tanulók és határon túliak is, az idén felvettek összesen 33 különböző iskolából érkeztek - egyikük egyenesen Szöulból.

Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság