Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

A TDK örök, és jó úton halad a nemzetközi változata is

2024. 06. 14.
EELISA

A résztvevők szerint kapcsolatépítésre is kiválóan alkalmas volt az EELISA hallgatói tudományos verseny Műegyetemen tartott második felvonása.

„Ötven évvel ezelőtt öt társammal én is elindultam ennek a versenynek a magyar megfelelőjén. Semmit sem nyertünk, és ez a döntés nem volt igazságtalan, egyszerűen csak rossz’” – ezzel a nagy derültséget kiváltó poénnal indította Pataricza András professzor, a szervezőbizottság társelnöke az EELISA egyetemi szövetség Budapesten tartott hallgatói tudományos versenyének (SSC) keddi díjátadóját. Nem véletlen, hogy a nagy múltú TDK említésével kezdte a beszédét, elvégre a nemzetközi esemény hazai ötletgazdái előtt csak az a cél lebeghet, hogy hasonló sikereket érjen el.

Pataricza András

A második, immár a kezdeményező BME által lebonyolított EELISA SSC visszhangja alapján okkal feltételezhetjük, hogy jó esélye van hagyományt teremteni. Nemcsak azért, mert az első, az olaszországi Pisában megrendezett első versenyhez képest ezúttal csaknem kétszer annyian, több mint 140-en pályáztak olyan munkával, amelyet az előszűrő szakemberek zsűrizésre érdemesnek találtak. Nem is csak azért, mert a díjátadón Dale A. Martin, az EELISA elnöke kimondottan elégedetten beszélt a bemutatott kutatások minőségéről. Hanem azért is, mert nyilvánvaló, hogy a magyar TDK mintájára megszervezett vetélkedőnek van helye és funkciója ebben a közösségben.

Közönség

Ezt hangsúlyozta Pataricza András is, amikor arra kértük, hogy röviden értékelje a Műegyetem K épületének lezárása miatt az utolsó pillanatban az infoparki Q épületbe áthelyezett rendezvény tapasztalatait.

„Van az a mondás, hogy ’A TDK örök’, és ez igaz, több mint 70 éve mindenki szereti és értékeli, rendszertől, kormánytól függetlenül. Egész Európában egyedülálló érték, ez a kezdeményezés pedig előkísérlet a nemzetköziesítésére. Vannak persze még különbségek, a TDK-dolgozatok hosszú idő alatt kialakult követelményei itt még nem érvényesülhetnek mind, hiszen országonként mások a szokások. Most is akadt például olyan dolgozat, amely mérnökileg igazán értékes volt, egy innovációs versenyen biztosan díjat nyert volna, de a tudományos megalapozottsága nem volt kiemelkedő” – mondta a professzor.

közönség

Úgy látta, összességében kiderült, hogy van sok hasonlóan jó kutatás a nemzetközi EELISA-partnereknél, és ezek természetes módon integrálhatók. Meglehetősen kiegyensúlyozott volt a színvonal, sőt a díjazottak névsorát nézve a hallgatókat küldő intézmények között is egyensúly volt, pedig a zsűrizésben nyoma sem volt szándékos egyensúlyozásnak. „A Műegyetemnek pedig az is fontos, hogy ezek a külföldi fiatalok úgy mentek haza, hogy megmutatta magát nekik a BME, Budapest, a hazai műszaki kultúra. Ahogy a saját hallgatóink teljesítménye a legjobb reklám az egyetemünknek, úgy a külföldi hallgatók is viszik majd a jó hírünket” – tette hozzá.

terem

A záróünnepség után több olyan résztvevővel is beszéltünk, aki első helyezést ért el. A Madridi Műszaki Egyetem (UPM) végzős hallgatója, Jacob González Isa Detection of metagenomic functional enzyme variants of biotechnological and ecological interest through phylogenomics című munkájával érdemelte ki az elismerést, és feltett szándéka továbbvinni a kutatását – mégpedig a Cambridge-i Egyetemen, ahol PhD-zni készül a következő tanévben. „Bioinformatikai tanulmányokat folytatok, tehát nem tisztán mérnöki a hátterem, de egy ilyen verseny remek lehetőség arra, hogy mérnöki kapcsolatrendszert építsek ki. A bioinformatika, a számítógépes biológia területén ugyanis erre is szükség van” – mondta a bme.hu-nak.

miguel

Jacob elismeréssel szólt az egyetemről, mondván, a modern épületek egy amerikai intézményt idéznek. Arra a kérdésre, hogy a verseny lebonyolításán változtatna-e valamit, azt felelte, némelyik szekcióban talán túl eklektikusak voltak a témák, bár rögtön hozzátette, ez akár pozitívumként is felfogható - elvégre jó, ha kilépünk a komfortzónánkból, és olyan embereknek próbálunk előadást tartani, akik nem pont ugyanabban vannak otthon, mint mi.

Miguel Urena Pliego szintén a Madridi Műszaki Egyetemre jár, Machine learning models for urban analysis: Historic evolution of the surface destined for cars in Vienna and Madrid című munkájáért kapott első díjat. Ő Budapesttel már megismerkedett korábban, a bécsi Erasmus-ösztöndíja alkalmával tett hétvégi kirándulás erejéig, de a BME-n először járt. Azt mondta, nagyon jó benyomást tettek rá a megismert helyi hallgatók és oktatók is, többükkel remek kapcsolatot alakított ki. A dolgozatával pedig neki is nagy tervei vannak. „Dolgozom az UPM egyik tanszékén, és van egy startupunk, amellyel a kutatásaink eredményét hasznosítanánk. Az az elképzelésünk, hogy a mesterséges intelligencia és a műholdas képalkotás ötvözésével olyan terméket hozunk létre, amelyet aztán piacra tudunk dobni” – magyarázta Miguel, aki javaslatként csupán azt tudta megemlíteni, hogy az előadásokra juthatna kicsit több idő. „De mi ez ahhoz képest, hogy a vízállás miatt mindent át kellett szervezni, mi pedig ebből semmit sem vettünk észre” – tette hozzá nevetve.

Dale

A Sanghajból négy éve Európába költöző Nuofan Gao a tavalyi vendéglátó, a pisai Scuola Superiore Sant'Anna (SSSA) hallgatója, dolgozatának címe: Exploring the Success Factors of MetaApp: A Case Study of China’s Metaverse Industry. Azzal kezdte, hogy a város szinte ismerős volt neki, nagyon emlékezteti ugyanis Milánóra. A BME azonban óriási az SSSA-hoz képest, „szinte akkora, mint egy kínai egyetem”, nagyon imponáló, hogy egy kisebb városrészt a kampusz foglal el. Megjegyezte, a K épület különösen lenyűgöző, először azt hitte, legalábbis a parlament működik benne. Meghökkentőnek nevezte ugyanakkor a Q épület aulájában látható kiállítást (hogy pontosan mi is az, ebből a cikkből kiderül – a szerk.). „Hallottam, hogy ez valamilyen művészeti kiállítás, de közben nagyon technológiai jellegűnek is tűnik. Elég furcsa, amikor először belépsz az egyetem épületébe, és látod ezeket a dolgokat, ahogy mindenféle irányítás nélkül mozognak” – tette hozzá.

Dale

Nuofan a kutatása tárgyát úgy foglalta össze, hogy Kínában a metaverzum-iparág ellentétes irányt képvisel azzal, amit az olyan cégek követnek, mint a Meta és a Microsoft. „Amerikában a nagy technológiai cégek kifinomult eszközökkel, jó minőségű metaverzumokat készítenek, ez azonban a legtöbb felhasználó számára elérhetetlenné teszi a szolgáltatást, mivel a berendezések sok pénzbe kerülnek. A Kínában népszerű változat beáldozza a minőséget, cserébe hozzáférhetőbbé teszi a tartalmát. Ezt a Yao Egyetem egyik PhD-hallgatója valósította meg, majd levédett néhány érdekes szabadalmat, és saját céget alapított. Ez számomra is inspiráló történet, mert korábban mindig azt gondoltam, hogy a PhD-hallgatóknak csak az a dolguk, hogy az akadémiai pályán haladjanak, és végül professzorok legyenek.”

Dremák Csenge gépészmérnökként végzett, most környezetmérnöknek tanul a BME-n, saját bevallása szerint szeretne a kutatómunkájával aktívan hozzájárulni a fenntarthatósági célokhoz. A témája is ehhez kapcsolódik (Production of wood-plastic composite using polyolefin and wood waste) – a farost-erősítésű kompozit mechaniikai tulajdonságairól szól, illetve arról, hogy a mikroműanyag mennyiben alkalmas az újrahasznosíthatóságra. 2023-ban kezdett vele foglalkozni, a TDK-n megnyerte a szekcióját, aztán valaki szólt, hogy ide is elhozhatná. A dolgozatból akár diplomamunka is lehet, a verseny zsűrijének mindenesetre tetszett. „Jó élmény volt nemzetközi közönség előtt angolul előadni, külföldi hallgatókkal beszélgetni. Külön örültem annak, hogy volt más fenntarthatósági téma is a szekciómban” – mondta Csenge.

Csenge

Hozzátette, szeret nemzetközi környezetben lenni, kipróbálni magát új szituációkban, és szerencsére az a benyomása, hogy nagyon nyitottak az Magyarországra érkezők. Többen is érdeklődtek az előadása után, „ez az esemény a kapcsolatépítésre is nagyon alkalmas”. Éppen ezért hasznosnak tartaná, ha több olyan fórum lenne, ahol a hallgatók tudnak eszmét cserélni a kutatásukról, mert bár a kötetlen programok is, szívesen beszélgetett volna még többet a szakmai kérdésekről.

hallgatók

Pataricza András számára a „fantasztikusan lelkes oktatói és legalább annyira elkötelezett szervezőcsapat” munkája mellett élményszámba ment, hogy milyen extázisban voltak a résztvevők a díjátadón, „ilyet például még a hazai OTDK-n sem tapasztaltam”. Az esemény tehát szerinte minden szempontból bizonyította a létjogosultságát, ezért nagy örömmel folytatják. Igaz, formális határozat erről még nincs, a szervező partnereknek kell dönteni, de „nagyon meg lennék lepve, ha két ilyen sikeres rendezvény után nem támogatná mindenki.”

tabló

A díjazottak:

Social sciences 2   
1. díjPawan KumarBudapest University of Technology and Economics (BME)
2. díjRosario Carretero CasadoUniversidad Politécnica de Madrid (UPM)
3. díjAlessandro ValfrèScuola Superiore Sant’Anna (SSSA)
Különdíj – interdiszciplináris szemléletGuillermo Cruz PintoUPM
DicséretAwrin RakshitFriedrich-Alexander University Erlangen-Nürnberg
DicséretMatteo Dalle LucheSSSA
DicséretCiprian NeguraUniversitatea Politehnica din București  (UPB)
DicséretAna-Maria Marin, Georgiana Cretu, Radu-Marian Orită, Veronica ConstantinUPB

 

 

 

Social sciences 1   
1. díjNuofan GaoSSSA
2. díjLeonardo RicciSSSA
Különdíj - innovációRita LadjánszkyBME
Különdíj – társadalmi hatásLilla HarangozóBME
DicséretOzan DemirelIstanbul Teknik Üniversitesi (ITÜ)
DicséretUlysse ManhesUniversité Paris Sciences & Lettres (PSL)
DicséretCristina-Mihaela Fleaca, 
Radu-Marian Bujdoiu, 
Radu-Marian Bujdoiu
UPB

 

 

 

Innovative mobilty  
1. díjMiguel Ureña PliegoUPM
2. díjRebeka Anna JágerBME
3. díjRubén Flores GandurUPM
Különdíj – fiatal tehetségBabiuc Daria, Victor LuncașuUPB
DicséretGábor JevuczóBME
DicséretSofija IlićUPM
DicséretGeorge Daniel EnacheUPB
DicséretRares-Alexandru NiculescuUPB
DicséretMircea-Dan MiricăUPB
DicséretJanka Tihanyi, 
Nóra Julianna Ráduly
BME

 

 

 

Smart production  
1. díjCsenge DremákBME
2. díjRadulovic LukaBME
3. díjDániel NagyBME
Különdíj – fenntarthatóságMarina Castro de TroyaUPM
DicséretJacobo Garrido DelgadoUPM
DicséretPaul Cretu, Andreea TanaseUPB
DicséretBarnabás PiriBME
DicséretLaura MailatUPB

 

 

 

Automatization  
1. díjBalázs EndrészBME
2. díjZsanett BertókBME
3. díjMiguel Grande RáezUPM
Különdíj – térérzékelésBianka Forczek, 
Levente Ákos Ludvig
BME
DicséretIulian-Nicolae Petriia, Daniel-Ioan MircuUPB
DicséretCercel Dragos-Stefan, Dogaru Paul-Leonard, Hutart Mara-Ioana, Luca Dan-Andrei, Rusu Cosmin-ConstantinUPB
DicséretLászló GácsiBME
DicséretAhmet Turan AkcayITÜ

 

 

 

Informatics  
1. díjNandor KofaragoBME
2. díjÁrmin ZavadaBME
3. díjAlvaro Garcia-BarraganUPM
Különdíj – sportanalitikaBalázs Márk MihályiBME
Különdíj – mobilitás támogatásaMárk CzimberBME
DicséretCătălin Chelmuș, 
Ionuț-Liviu Mogda, 
Gabriel-Alexandru Constantinescu, 
Andrei-George Nicola
UPB
DicséretÁgoston DalottiBME
DicséretAlberto González CalatayudUPM
DicséretAndrei Time, 
Sorin Ionescu, 
Diego Augusto de Jesus Pacheco
UPB
   
Applied informatics  
1. díjKristóf FlochBME
1. díjKata Dóra VinczeBME
3. díjZoltán SimonBME
Különdíj – újgenerációs energiaRadu Cristian OpreanuUPB
Különdíj – fiatal tehetségMárton Lukács GellérBME
DicséretȘtefan-Matei Gheorghitá, 
Adrian-Ionuț David
UPB
DicséretBenedek ZentaiBME
DicséretLaurențiu-Alexandru Zaharia, Miruna-Elena Talmacel, Alex-Ionuț MarinescuUPB
DicséretSorana-Eliza Baltaretu, 
Robert-Mihai Pivoda
UPB

 

 

 

Architecture  
1. díjEszter NagyhegyesiBME
2. díjNikolett GeraszinBME
2. díjRand SukkarBME
Különdíj – tudományos és gyakorlati hozzájárulásDorottya Lizer, 
Luca Szakonyi
BME
DicséretJing ZhangUPM
Dicséretİrem EsenITÜ
DicséretNuh ErturkUPB
DicséretNóra HangodiBME

 

 

 

Medicine  
1. díjAhmet KaymakSSSA
1. díjLisabeth EmiliusFAU
3. díjLinnea EvansonPSL
Különdíj – klinikai potenciálLeandro MancinaZürcher Hochschule für Angewandte Wissenschaften (ZHAW)
Különdíj - idősellátásAlexa Diana KalyaniiUPB
DicséretShannon VlahakisZHAW
DicséretIrene Pinilla FernándezUPM
DicséretAndra-Cristiana Maria-Fulasu, 
Ruxandra-Ioana Cipu, 
Ștefan-Cătălin Petrescu
UPB
DicséretMihaela-Cristina StrîmtoreanuUPB

 

 

 

Applied sciences 1  
1. díjJacob González IsaUPM
2. díjMehmet Orhan ŞirinITÜ
Különdíj - innovatívVictoria-Elena PlopeanuUPB
Különdíj - Simulation-based designAlfonso Lainez MuñizUPM
DicséretLaura PascalUPB
DicséretBianca HârseanuUPB

 

 

 

Applied sciences 2   
1. díjIstván AndorfiBME
2. díjDonát Ákos KöllerBME
Különdíj - Scientific impactBence FitosBME
Különdíj - Scientific impactDan MaurelPSL
DicséretAlexandra-Maria Bors, 
Andrei-Robert Coman
UPB
DicséretIsrael López Moreno, 
Helena Uyá Ramírez
UPM

 

 

 

Chemical and bioengineering  
1. díjAlessandro PasquiPSL
2. díjSuvija SuthakaranZHAW
3. díjBalázs BorbásBME
Különdíj - Best presentationAdriana Recalde GarceteUPM
Különdíj - InnovationAlin-Ionuț Alecu,
Ana-Maria Albu, 
Celina Maria Damian, 
Andra Mihaela Onas, 
Cristina Stavarache, 
Roxana Truscá
UPB
DicséretEnrique Algar ArévaloUPM
DicséretCristian RaduUPB
DicséretDavid Hidalgo-CarvajalUPM
DicséretPaul Valentin Lovin, 
Ana-Maria Albu, 
Iulia Neblea, 
Ioana Cătălina Gifu, 
Bogdan Trica, 
Cristian Andy Nicolae
UPB

 

 

 

Built environment  
1. díjSamuel Reyes SanzUPM
2. díjAdél OloszBME
Különdíj - Environmental ImpactNerea Portillo JuanUPM
DicséretAlejandro José Terrones GarcíaUPM
DicséretMáté Álmos SzondiBME
DicséretLevente SzatmáriBME
A szervezőbizottság: Kövesdi Balázs (elnök), Pataricza András (társelnök), Tóthné Mischl Eszter (titkár), Liszkay Cecília (titkár), Vigh László Gergely (EELISA-koordinátor), Szilágyi Brigitta, Zöldy Máté, Urbin Ágnes, Csigéné Nagypál Noémi, Gádoros Patrik, Máthé Dóra, Kiss Sándor, Fehér Csaba, Kovács Márk, Molnár Bálint, Tóth Boglárka, Buda Enikő, Jászai Zsuzsanna, Baranyai Dóra, Oros-Klementisz Marianna, Horváth András, Kármán-Tamus Éva, Pluzsik Márton, Ficsor Attila, Mondok Milán, Virt Márton, Mándoki Réka, Dobos Kovács Mihály, Kurucz Bálint, Buda Kata.
 

 

GP