Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Válogatott sportolók is vannak a BME legjobban teljesítő hallgatói között

2024. 06. 13.
jó tanulo

Átadták az idei Jó tanuló, jó sportoló díjakat

A BME dísztermében megtartották a Jó tanuló, jó sportoló díjak idei átadóját, az egyetem mintegy 60 hallgatója kapott oklevelet.

Az eseményt megnyitó beszédében Czigány Tibor rektor minden jelenlévőt emlékeztetett a K épület bejáratánál elhelyezett márványtáblákra, amelyek a Műegyetem Nobel-díjasait és olimpiai bajnokait örökítik meg. Megemlítette, hogy az utóbbi csoport 19 tagja, Hajós Alfrédtól Tarics Sándoron át Kovács Antalig, 1896 óta összesen 26 első helyet szerzett a játékokon, vagyis minden 7. magyar aranyéremhez van köze a BME-nek.

Czigány Tibor

A névsor egyébként akár két hónapon belül bővülhet, hiszen mint Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központ vezetője kiemelte, Párizsban ott lesz a tokiói olimpián kajak egyes 1000 méteren ezüstérmet szerző Varga Ádám. A Természettudományi Kar hallgatója májusban elsőként megkapta a Műegyetem által idén alapított, a legjobb sportoló hallgatónak járó Hajós Alfréd-díjat.

közönség

A jó tanuló, jó sportoló díj kitüntetettjei között is vannak válogatottak, így például a sportlövő Jákó Miriam, a BMX-es Mondics Anna vagy az evezős Hopp Márton. A vegyészkaron végzős Garát-Gasparics Fanni pedig egyenesen a női jégkorong-válogatott csapatkapitánya, bár most épp pihen, a tavasszal elszenvedett térdszalagsérülése utáni műtétből lábadozik. Esetében különösen érdekes kérdés, hogy miként lehet összeegyeztetni az egyetemi tanulmányokat az élsporttal, mert egy kanadai klub játékosa. Egyebek mellett erről is kérdeztük.

„Hétéves korom óta jégkorongozom, egy iskolai hirdetés nyomán kerültem egy újonnan alakuló klubba. A szüleim kicsit meglepődtek az első edzésen, amikor látták, hogy milyen sok a fiú és kevés a lány, de mivel azt mondtam, hogy nagyon élveztem, ide akarok járni, nem volt kifogásuk ellene. Azóta is imádom ezt a sportot, a mostani már a 11. profiszezonom volt” – mondta Fanni a bme.hu-nak. Korábban játszott Oroszországban, Amerikában, Svédországban, most pedig Kanadában, az Ottawa csapatában, miután a tavalyi edzőtáborban sikeresen megküzdött a helyéért. A nemrég alakult új észak-amerikai profiligában szerepelnek, jelenleg ez a világ legmagasabban jegyzett női bajnoksága, lényegében az NHL megfelelője. Egyelőre hat csapat van, három kanadai és három amerikai, de remélik, hogy hamarosan lesz bővítés, elvégre rendszeresen 6-8 ezer néző előtt játszanak.

sportoló lányok

Valószínűnek tartja, hogy, nem tudta volna úgy végigcsinálni az egyetemet, hogy közben külföldön játszik. Amikor elkezdte, pont az egyik hazai proficsapatnál, a MAC Budapestnél volt, és az egész BSC alatt, illetve az MSC elején is még itthon játszott. Naponta kétszer-háromszor fordult a csarnok és az egyetem között: reggel órák, aztán jeges edzés, kora délután megint órák, aztán konditermi edzés.

„Minden szemeszterben kértem az egyéni tanrendet, és nagyon támogató volt az egyetem, mivel jó eredményeim voltak. Előfordult, hogy ha nem tudtam ott lenni egy zh-n, akkor külön időpontban megírhattam. Sok erőfeszítéssel és lemondással járt, de mindenképpen szerettem volna megszerezni a vegyészmérnök diplomát, és örültem, hogy mellette tudtam itthon hokizni. Aztán amikor jött egy amerikai ajánlat, csak október végén mentem ki, így előtte két hónap alatt, tömbösítve megcsináltam a laborgyakorlatokat, a többi tárgyra pedig külföldről készültem fel. Köszönettel tartozom a barátaimnak, akik mindig küldték az órai anyagokat, a tanárokkal pedig online konzultálhattam, ha valamit nem értettem. Volt olyan tantárgy, amiből Teamsen lefeleltem, zh-t is írtam kintről, meg amikor hazajöttem a karácsonyi szünetre, akkor bejöttem és megírtam egy-két zh-t. Így sem tudtam együtt végezni azokkal, akikkel kezdtem az MSC-t, mert két tárgyat, amely egész féléves labormunkát igényel, nem tudtam megcsinálni kintről, most viszont külön engedéllyel be tudom fejezni. Tavaly egyébként egész nyáron bejártam a laborba – az ember áldozatokat hoz azért, hogy két dolgot csinálhasson egyszerre” – foglalta össze a hozzáállását.

Mindenképp jégkorongozna még néhány szezont, hiszen a magyar válogatottal vannak céljai, 2025 februárjában olimpiai selejtező tornán játszanak, ki szeretnének jutni a 2026-os olaszországi játékokra. „Ami a szakmai karrieremet illeti, nagyon érdekelnek a kozmetikumok, ezért ebben az iparágban képzelem el magam a leendő vegyészmérnöki diplomámmal, laborban, termékfejlesztőként vagy akár más pozícióban. Már nézegettem több magyar céget, de külföldi munkára is nyitott lennék” – mondta Garát-Gasparics Fanni.

A BME Jó tanuló, jó sportoló díj kitüntetettjei:

Balázs László, Barna Péter Bálint, Bartha Lilla, Benkő Nóra Krisztina, Birtalan Kinga, Bor Klára Éva, Bozsó Katica, Bús Benedek, Csepel Zsófia Luca, Csizmadia Ádám, Divin Judit, Domokos Lóránt, Egri Mátyás, Garát-Gasparics Fanni, Gasparics Kata, Gaylhoffer Előd Gergő, Gergely Szilárd, Gerő Viktória, Golopencza Nóra, Halmai Mónika, Homolya Zoltán, Hopp Márton Péter, Horváth Dóra, Jákó Miriam, Kaltenecker Károly, Karsai Artúr Szilveszter, Kállai Balázs Zsolt, Kárpáti Borbála Panna, Kis Ágoston, Kohán Zsófia Emma, Kováts Fanni Virág, Lévai Alex Zoltán, Lichter Bertalan Ede, Luterán Gergő, Mészáros Bálint, Mizsei Márton Zoltán, Mondics Anna, Nagybányai-Nagy Anna, Nagy Zalán, Orosz Kolos, Petresevics Fanni, Rajmon Imola, Ráduly Nóra Julianna, Rokonay Szonja, Ruzsa Bence, Simán Mihály, Stift Máté Kálmán, Szabó András Zorán, Szabó Máté, Szabó Orsolya Adél, Szilvay Zsigmond Gergely, Tornai Bálint, Tóth-Bagi Réka, Tóth Lídia, Tüske Milán Márton, Vasvári Zsófi, Vörös Dorottya, Weidinger Áron, Wild Zsófia Mária, Zentai Benedek, Zöldy Márton

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség MEFOB-díját kapták:

Bagdány Albert, Barna Márton Gyula, Bartha Lilla, Buzsi Tamás, Csákai Botond, Csizmadia Ádám, Emberovics Milán, Ernhoffer Orsolya Csenge, Farkas  Bence, Farkas Bence Zsolt, Flumbort Sára, Harmath Eszter, Hegedűs András, Jánosi Luca, Kaszás Dániel, Kisgyörgy Ádám, Kovács Benedek, Körtvélyessy Kata, Lévai Alex, Mészáros Bence, Mizsei Márton, Molnár Dániel László, Nagy Marcell, Nagy Róbert, Nagy Zalán, Németh Levente, Oldal Zsombor, Petresevics Fanni, Práczky Balázs, Racskó Ádám, Rozmán Bence, Sebestyén Ákos, Simon Luca Zsuzsanna, Sötét Áron, Stefán András, Trombitás Bálint, Víg Levente, Vincze Gyöngyvér Boglárka, Wild Zsófia 

GP

Fotók: Geberle B.