Nyitás, kíváncsiság és kísérletezés – lezárult a Művészeti Rezidenciaprogram második évada

„A műegyetemi nyitás szimbóluma lett ez a program. A nyitás megtörtént a kutató kollégák részéről a művészek irányába, de azért volt fontos ez a nyitás az elmúlt években, mert több zárást is feloldott, több zárást követően a rezidenciaprogram kiállításával indult újra az élet az épületeinkben. Gondoljunk például a Covid okozta bezárkózásra, az energia drágulása miatti kampuszbezárásra, és most pedig a központi épület árhullám miatti bezárására” – mondta Czigány Tibor rektor a BME Művészeti Rezidenciaprogramja 2023-24-es évada záró kiállításának a Q épület aulájába áthelyezett megnyitóján.

Az egyetem vezetője rektorsága egyik legjobb és legsikeresebb projektjének nevezte a két éven át futó programot, melyben meghívott művészek úgy dolgoznak egy alkotáson, hogy egy kutatólaborhoz kapcsolódnak, és az együttműködésből, az inspirációból születik egy művészeti alkotás. Czigány Tibor köszönetet mondott a programot támogató Magyar Nemzeti Banknak és a PADME Alapítványnak, valamint a program lebonyolítását segítő Pro Progressio Alapítványnak.

Hasonló kezdeményezések léteznek a legkiválóbb nyugati egyetemeken és kutatóintézetekben, a CERN-től az MIT-n a Sorbonne-ig (a legismertebb a programokról a rezidensmuvesz.bme.hu oldalon olvasható körkép – a szerk.). Az idei ösztöndíjasok kiállításán Hajas Katinka szobrász és Szigetvári Andrea zeneszerző munkája mutatkozott be. 

A kiállítást Dragomán György író nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy örömmel fogadta el a felkérést, mert több alkalommal kapcsolódott be külföldi intézmények művészeti rezidenciaprogramjaiba, ezek nagy hatással voltak a pályájára és segítették, hogy új nézőpontokból tudjon egy-egy témát megközelíteni. Kiemelte, hogy a kiállítás megnyitását megelőző napon találkozott az alkotókkal és valódi együttműködést látott a művészek és a műegyetemi mentorok között. Bevezető gondolatai után a kiállítás alkalmából írt és a művek által inspirált szöveget olvasott fel az író.

Gács Anna, a BME Művészeti Rezidenciaprogram ötletgazdája és főszervezője szerint a kezdeményezés egyedülálló lehetőséget teremtett új kapcsolatok létrejöttére olyan kutatók és művészek között, akiknek más fórumon nem volt módjuk találkozni és együtt dolgozni. A kiállításokon és az alkotásokon is túlmutat a közösség, amely létrejött a programhoz kapcsolódó művészekből, műegyetemi oktatókból és hallgatókból. A BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék docense külön is kiemelte a hallgatókat, akik a program honlapjának szerkesztésében, valamint a kiállítás szervezésében is jelentős szerepet vállaltak.

Hajas Katinka az anyagtan, anyagszerkezet témán dolgozott együtt Halász Györggyel, az Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszék adjunktusával. Szorongásmalmok – kinetikus installáció című művét egy lakonikus leírás alapján („3D-nyomtatott betonszobrok által megszólaltatott fémlemezek”) nem volt könnyű elképzelni - élőben annál erőteljesebb élményt nyújtottak az alájuk szórt apró kavicsokon ropogva billegő tömbök. Beletelt egy időbe, míg az ember rájött, hogy nemcsak azért imbolyognak, mert meglökték, hanem mert valami mozgatja őket. Ez a valami pedig egy-egy beépített motor, amelyeket a Gépészmérnöki Kar (GPK) Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének mesteroktatója, Molnár József tervezett és programozott.

„Ez is fontos pillére volt a gyártásnak amellett, hogy a laborunk 3D-betegnyomtatójával előállítottuk magát a formát, hiszen biztosította, hogy a szobor ne pusztán statikus tárgy legyen” – magyarázta a bme.hu-nak Halász György. A Hajas Katinkával közös munkáról az mondta, mivel építészmérnökként nem pusztán mérnöki szemmel, hanem valamennyire alkalmazott művészeti irányból közelített a témához, jól ment az együttműködés, de hozzátette, nehezebb volt az erős, szuggesztív művészi elképzelésnek „aládolgozni”, mint várta. (A 3D betonnyomtató technológiáról itt olvasható a bme.hu korábbi cikke – a szerk.).

A művész azt mondta, a nyomtatásos technológia a kísérletezés esélyét adta, továbbá a hagyományos eljárásokhoz képest a jóval gyorsabb és kevésbé eszközigényes tárgyalkotás lehetőségét.  Egy-egy ilyen betonformát mindössze negyed óra alatt elkészít a betonnyomtató, de ebben persze nincs benne az anyagot előkészítése, bekeverése és a programozás. „Ez utóbbi is időigényes folyamat, hiszen a gép nem gondolat-, de még csak nem is hangvezérelt, bár lehet, hogy egyszer oda is eljutunk majd” – jegyezte meg Halász György.

A szorongásmalmok koncepciójához szervesen kapcsolódott Szigetvári Andrea zeneszerző projektje, amely a mesterséges intelligencia és szerzői jog témáját dolgozta fel. Ehhez a művész Grad-Gyenge Anikó jogásszal, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) innovációs dékánhelyettesével, valamint Forstner Bertalannal, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék helyettes vezetőjével konzultált. Mesterséges intelligenciával támogatott, interaktív, szaxofonra és elektronikára alapuló munkáját olyan korpusz-kísérletként határozta meg, amely azt kutatja, hogy mit jelent a szerzőség a mesterséges intelligenciát használó alkotás korában. Művében az AI segítségével, a hangszínek alapján kategorizálja a hangadatbázis elemeit. A koncerten pedig mindez úgynevezett komprovizációként szólalt meg, ami a kompozíció és improvizáció keverékét jelenti - a számítógépen lévő korpuszból Szigetvári Andrea instrukciói alapján komponált a mesterséges intelligencia, az élőben játszott szaxofonzenére és Hajas Katinka mozgó betonszobrainak hangjára reagálva.

Mindezt nem véletlenül nevezte maga a művész is hangsúlyozottan kísérletnek: még az experimentális zenéket már hallott fülnek sem könnyen volt befogadható az az intelligens szoftverek és azok kezelője által közösen, Seleljo Erzsénet szaxofonos improvizációira reflektálva előállított hangfolyam.

„Azzal a prekoncepcióval mentünk bele ebbe a játékba, hogy a mesterséges intelligencia az emberi alkotásra veszélyt jelent, és jaj, mi fog történni, ha elveszi az emberek munkáját. Ehhez képest Andrea abszolút máshogy közelített az egész problémakörhöz, ő ugyanis egy végtelenül nyitott, kíváncsi ember, aki az AI-t eszköznek tekinti. Az együttműködés arról szólt, hogy a Forstner Bertalan és az informatikus hallgatói által fejlesztett technológiát Andrea hogyan tudja bevonni a saját gondolkodásába, hogyan tud belőle művészeti produkciót teremteni” – foglalta össze a tíz hónapos közös munkát Grad-Gyenge Anikó, akinek az eredeti végzettsége egyébként éppen zenetörténész.

A Művészeti Rezidenciaprogram nemzetközivé vált 2023-ban, nemzetközi ösztöndíjat is hirdetett ugyanis a BME, amelynek keretében Javier Aparacio Frago spanyol művész töltött két hetet a Műegyetemen. Emellett az európai műszaki egyetemek szövetsége, az EELISA 2023 októberi bukaresti konferenciáján a BME Művészeti Rezidenciaprogramja is meghívást kapott abba a szekcióba, amelyben a tudomány, a technikai innováció és művészet kapcsolatát feltáró projektek szerepeltek. Az EELISA a vezető műszaki egyetemek szövetsége Európában, ezért nagy jelentőségű, hogy a program ebben az együttműködésben is megjelenik. 

Hogy Rezidenciaprogram lesz-e ősszel is, egyelőre nem tudni. A Magyar Nemzeti Bank PADME Alapítványával kötött támogatói szerződés lejárt, a BME most új mecénást keres a folytatáshoz.

GP

Fotók: Mudrák Balázs