Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

MÉTE TDK: két első és három második helyet értek el a BME-sek

2024. 06. 06.
MÉTÉ

A Debreceni Egyetemen megrendezett XXV. Magyar Élelmiszertudományi Egyesület Tudományos Diákköri Konferencián 9 műegyetemi hallgató szerepelt.

Május 15-én lezajlott a jubileumi, XXV. Magyar Élelmiszertudományi Egyesület Tudományos Diákköri Konferencia, melynek idén a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara adott otthont.
 

Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület (MÉTE) 50 évvel ezelőtt hívta életre szakmai tanulmányi versenyét, amelyen az élelmiszertudomány területén alkotó, graduális képzésben részt vevő hallgatók indulhatnak. A megmérettetés célja az élelmiszeripari szakemberek pótlásának segítése, ifjúsági kutatások ösztönzése, és az e terület iránt érdeklődő diákok számára a bemutatkozás biztosítása. A rendezvényt minden páros évben tartják. Az idei eseményen az élelmiszer- és táplálkozástudományi képzést folytató egyetemek mellett kutatóintézetek és néhány gazdasági szereplő is képviseltette magát.

A konferenciára hazai és erdélyi felsőfokú intézményekből több mint 60 pályamű érkezett, melyet 9 szekcióban mutattak be az előadók. A rendezvényen a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszékéről 9 hallgató vett részt.

 

NévDolgozat címeSzekcióTémavezetőHelyezés
Csányi Brigitta ViktóriaRétegelt csomagolóanyagok vizsgálata ATR FT-IR mikroszkóppal és összehasonlító elemzése Raman-spektroszkópiávalMűszaki, informatika és méréstechnika szekcióDr. Gergely Szilveszter 
Csonki AnnamáriaTönkölybúza és kenyérbúza fajták rost és rövid láncú szénhidrát összetételének összehasonlító vizsgálataTáplálkozástudományi szekcióDr. Tömösközi Sándor; Juhászné Dr. Szentmiklóssy Marietta KlaudiaII. helyezés
Flumbort SáraMagyarországi nyers propoliszminták minőségi vizsgálata látható és infravörös spektroszkópiávalÉlelmiszeranalitika szekcióDr. Gergely SzilveszterKülöndíj
Gál ZalánSzénhidrátkeverék modellrendszerek vizsgálata közeli infravörös spektroszkópiával és sokváltozós adatelemzésselMűszaki, informatika és méréstechnika szekcióSlezsák JánosII. helyezés
Lénárt Adél LujzaNövényi tejek vizsgálata infravörös spektroszkópiávalÉlelmiszeranalitika szekcióSlezsák János 
Pisch BarnabásTönkölybúza (Triticum spelta) összetételének és technológiai tulajdonságainak jellemzése és összehasonlító vizsgálata modern búzafajtákkal (Triticum aestivum)Élelmiszeranalitika szekcióDr. Tömösközi Sándor; Dr. Jaksics Edina 
Szajkó Milda BlankaVad aestivum fajták és fajtajelöltek rost- és rövid láncú szénhidrát-összetételének összehasonlító vizsgálataÉlelmiszeranalitika szekcióDr. Tömösközi Sándor; Juhászné Dr. Szentmiklóssy Marietta KlaudiaII. helyezés
Sznopka Liliána KataÉlelmi rost összetevők szerepének vizsgálata köles alapú élelmiszermátrixokbanÉlelmiszertechnológia és -műveletek IV. szekcióDr. Németh Renáta; Dr. Tömösközi Sándor; Dr. Jaksics EdinaI. helyezés
Tóth TimeaRövid szénláncú szénhidrát és FODMAP összetétel vizsgálata fermentált búza és rozs alapú modelltermékekbenÉlelmiszeranalitika szekcióDr. Tömösközi Sándor; Juhászné Dr. Szentmiklóssy Marietta Klaudia;
Kormosné Dr. Bugyi Zsuzanna
I.helyezés

Fotó: Tömösközi Sándor

Az Élelmiszertechnológia és -műveletek IV. szekcióban Sznopka Liliána Kata „Élelmi rost összetevők szerepének vizsgálata köles alapú élelmiszermátrixokban” című munkájával és az Élelmiszeranalitika szekcióban Tóth Tímea „Rövid szénláncú szénhidrát és FODMAP összetétel vizsgálata fermentált búza és rozs alapú modelltermékekben” című dolgozatával első helyezért ért el. A Táplálkozástudományi szekcióban Csonki Annamária „Tönkölybúza és kenyérbúza fajták rost és rövid láncú szénhidrát összetételének összehasonlító vizsgálata”, a Műszaki, informatika és méréstechnika szekcióban Gál Zalán „Szénhidrátkeverék modellrendszerek vizsgálata közeli infravörös spektroszkópiával és sokváltozós adatelemzéssel”, míg az Élelmiszeranalitika szekcióban Szajkó Milda Blanka „Vad aestivum fajták és fajtajelöltek rost- és rövid láncú szénhidrát-összetételének összehasonlító vizsgálata” című dolgozatával második helyezést ért el. Flumbort Sára „Magyarországi nyers propoliszminták minőségi vizsgálata látható és infravörös spektroszkópiával” című dolgozatáért különdíjban részesült.

 

 

BME VBK