Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Hagyományteremtő jelleggel ismét Bringás Reggelit szervezett a Műegyetem

2024. 05. 20.
Brigások

2024. május 15-én gyönyörű napsütésben és jó hangulatban telt a kerékpározást népszerűsítő közösségi program.

Reggel 9 órától mosolygós fogadtatással, finom falatokkal és ajándékokkal várták a szervezők a Sóhajok Hídjánál a BME azon polgárait, akik a munkába járás eszközéül a kerékpárt részesítik előnyben.

hangulat

Czigány Tibor a Műegyetem rektora örömét fejezte ki, hogy idén kicsit talán a jó időnek is köszönhetően többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint tavaly. Köszöntőjében felsorolt számtalan okot, amiért jó és érdemes kerékpárral közlekedni (egészséges, nincsen károsanyag kibocsátás vagy zajterhelés, a mozgás révén jobban alszunk), és egy érdekességet kiemelt ezek közül, amit körbe nézve a mosolygós arcokon különösen igaznak érzett a mai napon „Azt olvastam, hogy a bringázással az ember endorfin hormont termel, és ettől sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb lesz. Körbenézek, és úgy látom, mindenki boldog és kiegyensúlyozott.” A rektor beszédében kitért arra is, hogy a Műegyetem átlagosan 20 évente termel ki egy Nobel-díjast, és reményét fejezte ki, hogy az előző szombaton vendégül látott Krausz Ferenc tudóshoz hasonlóan, aki elmondása szerint maga is sokat sportol, úszik és biciklizik, a jelenlévők között van a BME következő Nobel-díjasa. Zárszóként megköszönte a szervezőknek a munkát, a résztvevőknek meg szép napot és jó kerekezést kívánt.

Czigány Tibor

Keglevich György a BME a Fenntarthatóságért Munkacsoport szakmai vezetője először röviden bemutatta a Fenntartható BME programon dolgozó 4 csoport tevékenységét. Megemlítette, hogy 3 épület bejáratához kerültek ki az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljait bemutató táblák, és a mai napon jelenik meg a központi holnapon a Fenntartható Kedd(v) elnevezésű cikksorozat részeként a 10. célhoz köthető egyetemi tevékenységet bemutató híradás. Beszédét a zöldítésre vonatkozó egyetemi törekvések közül néhány említésével folytatta: szelektív hulladékgyűjtés, amit a közeljövőben a palackok visszaváltása helyettesít majd; madárodúk kihelyezése, ami jelen eseménnyel pont egyidőben zajlik az egyetemi kampuszon; illetve a büfékben és a menzán is láthatóak az ezirányú intézkedések. „Komoly dolgok történtek, és úgy gondolom, hogy a zöldítéssel és a fenntarthatósággal valóban foglalkozó 4 legjobb egyetem közé tartozunk.” hangsúlyozta Keglevich György, aki beszédének végén óvatosságra és az egymás iránti figyelemre intette a közlekedésben résztvevőket, valamint felhívta a figyelmet - a ProProgressio Alapítvány támogatásával-  a BME kampusz területén létrehozott kerékpáros szerszámos pontokra.

Keglevich György

Esztergár-Kiss Domokos a Közlekedési munkacsoport vezetője, valamit a BME Bringás Reggeli esemény megálmodója és szervezője is köszöntötte a jelenlévőket: Nagyon örülünk, hogy itt vagytok és ezzel is demonstráljuk azt, hogy fontos a fenntarthatóság számunkra” Hozzátette: „Nagyon fontos, hogy példával lehet igazán változást elérni, és a munkába járás a legnagyobb CO2 kibocsátásnak a forrása.”. Beszédében kitért egy újonnan tervezett inga alkalmazás bemutatására is, amiről tájékoztató készül az egyetemi polgárok számára. „Négy szempont - utazási idő, utazási költség, az egészségre gyakorolt hatás, és a CO2 kibocsátás alapján, egy online alkalmazáson keresztül meg tudjuk mutatni, hogy melyik a legjobb közlekedési mód. Nem fogok elárulni nagy titkot, hogy nagyon sok esetben a kerékpározás fog kijönni, hiszen olcsó, kevés CO2 kibocsátással jár, és nagyon egészséges.” – hangsúlyozta az alkalmazás szemléletformáló jelentőségét Esztergár- Kiss Domokos.

EDomi

A beszédeket követően a jelenlévők egy tiszteletkörrel demonstrálták a fenntarthatóság iránti elkötelezettségüket.

A BME a Fenntarthatóságért Munkacsoport 2022. tavaszán alakult meg, és négy területen fogja össze a témához kapcsolódó műegyetemi polgárokat. Az egyik a közlekedési csoport, melynek legfőbb célja a fenntartható és biztonságos közlekedési módok elterjedésének elősegítése, legyen az a munkába járás vagy szakmai utazások. A kampusz területén jelenleg 23 helyszínen 655 kerékpár elhelyezésére van lehetőség nyitott és zárt parkolókban egyaránt, és 4 helyszínen elérhetők gyorssegélyt nyújtó szerszámkészletek.

csoport
mosolygó arcok