Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Új, érdekes előadásokkal bővültek a készségfejlesztő kurzusok

2024. 04. 18.

PhD hallgatók és kutatók számára a BME munkatársai és neves külsős szakemberek a tudományos munkát hatékonyabbá tevő kutatói készségfejlesztő előadásokat tartanak.

A továbbképzés célja, hogy növelje a résztvevők kutatómunkájának hatékonyságát, kommunikációs készségüket, elősegítse egyéni karrierjüket, oktatói munkájukat, valamint bővítse, és a kutatásban alkalmazhatóvá tegye informatikai ismereteiket. Az előadássorozat angliai minta alapján Halász Editnek, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara Távközlés és Médiainformatikai Tanszéke címzetes egyetemi tanárának javaslatára 2015 áprilisában indult a BME összes Doktori Iskolája jelenlegi és végzett diákjainak. Többéves szervezésének eredményéül az előadások beépültek a doktoranduszok készség-, és képességfejlesztésének mindennapjaiba.

A kurzusok nem tantárgyak. Céljuk, hogy azonnal alkalmazható gyakorlati tudást közvetítsenek a résztvevőknek. Idén az alábbi érdekes témákkal bővítettük a kínálatunkat: poszterszerkesztés, női erősségek és szakfordítás. A kurzusokon a részvétel ingyenes, de a létszám korlát miatt előzetes regisztrációhoz kötött. A szabad helyekre várjuk a leendő doktoranduszokat, a BME munkatársait is. A kurzusok elvégzéséről a félév végén igazolást állítunk ki annak, aki ezt kéri.

A 2023/2024. év tavaszi félévére meghirdetett kurzusok részletes leírása és az egyes alkalmakra való jelentkezés a https://bmeedk.hu/kurzus oldalon érhető el.

 

BME-FIEK