Hírfolyam
„A kari nyílt nap több egy egyszerű találkozónál”
2024. 01. 02.Tudományos előadásokkal, pályaorientációs tájékoztatókkal várták a BME TTK képzései iránt érdeklődő középiskolásokat a kar nyílt napján.
„Évtizedes hagyománya van a kari nyílt napunknak, ahol ’családias’ hangulatban, közvetlenül beszélgethetünk azokkal a középiskolás tanulókkal, akik fontolgatják, hogy természettudományi területen tanulnak tovább. Ők az a célcsoport, akiknek már konkrétabb elképzeléseik vannak a pályaválasztásról, a választandó tudomány- és szakterületekről, ám az intézményben talán még bizonytalanok. Őket szeretnénk a Műegyetem felé orientálni egy olyan napon, ami több egy egyszerű találkozásnál. Tudományos élményprogram matematikai és fizikai bemutatókkal, ismeretterjesztő előadásokkal és laborlátogatásokkal. Sőt, a résztvevők megismerhetnek olyan, a karon végzett alumni tagokat, akik a kutatói karriert választották, vagy a munkaerőpiacon vállaltak állást, mellettük olyan céges partnereket is, amelyeknél elhelyezkedhetnek műegyetemi természettudományi diplomával a kezükben” – fogalmaztak az idei BME TTK Nyílt Nap szervezői csapatából Halbritter András, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Fizikai Intézet intézetigazgató-helyettes egyetemi tanára, Molontay Roland, a BME TTK Matematika Intézet intézetigazgató-helyettes egyetemi docense, illetve Lázi Márta, a BME TTK Analízis és Operációkutatás Tanszék címzetes egyetemi tanára, a nyílt nap főszervezője.
A rendezvény már kezdetek óta népszerű a pályaválasztás előtt álló diákok körében, de idén még többen, mintegy 150 fiatal látogatott el a kari programokra. Az előzetes regisztrációkból az derült ki, hogy nagyjából ugyanannyian érdeklődtek a matematikus- és a fizikusképzések iránt, és voltak, akik több szakot is megjelöltek, mint számításba vett továbbképzési lehetőséget. A nyílt nap számukra is segítség lehet a döntés meghozásában.
A kar és a képzési portfólió iránt érdeklődőket Aszódi Attila, a BME TTK dékánja, a Nukleáris Technikai Intézet egyetemi tanára köszöntötte. A kvantumfizika és a kvantumtechnológia tudományát, e témák jelentőségét és aktualitásait mutatta be meghívott előadóként Domokos Péter, a Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgató-helyettese, aki egyben élő példája volt a természettudományok terén épített sikeres kutatói karriernek is. Ipari partneri oldalról az Ericssont képviselte Kovács Benedek, aki a matematika gyakorlati alkalmazási lehetőségeire mutatott be példákat a telekommunikáció és egyik „forró” részterülete, az 5G technológia köréből. Burai Pál József, a BME TTK Matematika Intézet Analízis és Operációkutatás Tanszék habilitált egyetemi docense a matematikusok képzését, míg Halbritter András a fizikusok képzésének rendszerét mutatta be az érdeklődőknek.
A szakmai szekciót ipari és akadémiai partnerek képviselőinek diskurzusa zárta: a kerekasztal-beszélgetés tárgya a természettudományi diplomában rejlő sokszínű karrierlehetőségek voltak. A beszélgetésben részt vettek Gerner Alexandra (Morgan Stanley), Gyüre-Garami Balázs (Bosch), Benczúr András (SZTAKI), Domokos Péter (Wigner) és Kovács Benedek (Ericsson), a moderátor a szervezői oldal képviseletében Molontay Roland volt. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a széles természettudományos ismeretek bármilyen ipari és akadémiai területen stabil alapokat jelentenek a tudásintenzív kutatáshoz fejlesztéshez. Többek között Domokos Péter, az MTA rendes tagja, azt is elmondta, hogy az esetében könnyen igazolható elismerő véleménye a műegyetemi kar képzéseiről: bár ő az ELTE-n végzett, a fiának a BME TTK képzését javasolta.
A nyílt napon reaktor- és laborlátogatásokon, valamint látványos fizikai kísérletek bemutatóján is részt vehettek a diákok.
A szervezők szerint egy ilyen esemény jó alkalom arra is, hogy a fiatalokat a Műegyetem irányába tereljék, elkezdjenek „a BME-ben gondolkodni”. A leendő hallgatótoborzás mellett a nyílt nap célja az is, hogy a diákok megismerjék a természettudományoknak azon oldalát, amelyre a középiskolai oktatás során nem, vagy csak korlátozottan van lehetőség. Az alumni tagok pedig élő példái, mintái lehetnek a sikeres szakmai életpályáknak és a karrierépítés lehetőségének. Az idei program kapcsán Halbritter András kiemelte, hogy többek között nagy volt az érdeklődés a 2023 szeptemberében indított angol nyelvű fizikus-mérnökképzés iránt is, ahová magyar hallgatókat is várnak.
A mostani nyílt nap csak egyike azoknak a természettudományokat népszerűsítő, hallgatótoborzó programoknak, amelyeknek a BME TTK a házigazdája és katalizátora. A kar oktatói számos középiskolába személyesen is ellátogatnak, emellett középfokú intézmények osztályait is fogadják az egyetemen. Tudományos, ismeretterjesztő előadássorozatot is szervez a kar Science Campus néven, és életre hívta a BME Alfa matematikai gyakorlófelületet, ahol az érettségi előtt állók felmérhetik, fejleszthetik matematikai ismereteiket. Egy évtizedes már a Nobel-díjas kísérletek középiskolásoknak szakkör, és rendszeres a túljelentkezés a nyári Science Camp táborra is. Több programon való részvételért akár felvételi többletpont is kapható. A BME TTK állandó szereplője olyan egyetemi szintű tehetséggondozó eseményeknek is, mint a Kutatók Éjszakája, Lányok Napja, Gyerekegyetem, kísérleti bemutatók, pályaorientációs tematikus programok. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a kapcsolatépítésre és az információcserére a pedagógus kollégákkal is, akiknek a család mellett fontos szerepe van abban, hogy a diákok felelősségteljes döntést hozzanak pályaválasztáskor.
TZS-KJ
Fotók: Geberle B.