Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

10 éves a BME ITS Nonprofit Zrt. – köszöntés és díszoklevél átadás

2023. 12. 20.

A 10 éves BME ITS Nonprofit Zrt. (BME ITS) december 15-én tartotta születésnapi- és évzáró rendezvényét.

A vendégeket Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja és Horváth Zsolt Csaba, a BME ITS vezérigazgatója köszöntötte. Varga István visszaemlékezésében elmondta, hogy a BME 10 éve azzal a céllal alapította a BME ITS-t, hogy az EU-s előírásoknak megfelelően Magyarországon is létrehozzanak egy független, vasúti tanúsítással foglalkozó szervezetet. Az új vállalkozás és a BME kapcsolata lehetővé tette és teszi a Műegyetem szakembereiben rejlő magas szintű tudás kihasználását. Erre támaszkodva pár év alatt sikerült a BME ITS-nek elérnie azt a méretet, mely a piac meghatározó szereplőjévé tette. A BME ITS tevékenységébe a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar mellett főleg az Építőmérnöki Kar és a Villamosmérnöki és Informatikai Kar munkatársai szakemberei vonhatók be.

Horváth Zsolt Csaba a BME ITS eltelt 10 événék rövid bemutatása mellett megköszönte a BME vezetőinek a támogatását, illetve a munkatársak, szakértők és partnerek szakmai, szakértői tevékenységét, együttműködését. Elmondta, hogy a BME ITS Megfelelőségértékelési üzletága napjainkban már a vasút minden alrendszerére mint termékre vonatkozóan rendelkezik hazai és uniós kijelöléssel. Terveik szerint a jövőben továbbra is a vasúti területen történő fejlesztések határozzák meg a szakmai irányaikat, és a hazai lehetőségek mellett külföldi projektekben is sikeresen kívánnak szerepelni. A BME ITS tanácsadási tevékenységében továbbra is a sikeres, nagyívű projektekre koncentrálnak, elsősorban a BME, ezen belül nagy részben a „Közlekkar” szellemi tőkéjére támaszkodva.

Ezt követően közösen köszöntötték Csiba József tanár urat, a BME ITS Megfelelőségértékelési üzletágának leköszönő vezetőjét. Varga István dékán átadta számára a 2023. évi Baross Gábor díjhoz kapcsolódóan a BME rektorának elismerő oklevelét, továbbá a Rektor úr és Dékán úr által kiadott díszoklevelet. Köszönetképpen a több éves szakmai és vezetői munkájáért Horváth Zsolt Csaba a BME ITS nevében a tanár úrnak egy vele egyidős töltőtollat adott át ajándékként.

Csiba József rövid visszaemlékezésében elmondta, hogy számára mindig is az volt a legfontosabb, hogy mind szakmailag, mind emberileg kitűnő csapatban dolgozhatott, továbbá a lezárt projektek magas színvonalú teljesítésével kivívták a partnerek elismerését. Kérte, hogy a szakértőként tevékenykedő kollégák törekedjenek a doktori fokozatuk megszerzésére, mert ezáltal is biztosítható a magas szakmai minőség.

A BME ITS Nonprofit Zrt. rövid története:

  • A BME ITS Nonprofit Zrt. (továbbiakban: BME ITS) 100%-os, kizárólagos tulajdonosa a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), így a társaság közvetett tulajdonosa a Magyar Állam.
  • Az 1782-ben alapított BME mérnöki területen Közép-Európa egyik legnagyobb felsőoktatási intézete. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon 1951 óta képeznek a közlekedés és a járművek szakterületére szakosodott mérnököket.
  • A BME ITS létrehozását a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Kari Tanácsa kezdeményezte, megalapítását a BME szenátusi ülése 2013 áprilisában fogadta el. A 2013. decemberi cégbírósági bejegyzést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mint az egyetem fenntartói jogait gyakorló jóváhagyása előzte meg.
  • A BME ITS megalapításánál fontos szempont volt, hogy a BME minél több projektben vehessen részt, továbbá az alapító Kar profiljával összhangban, a Kar munkatársai (oktatók, kutatók) ezekben a tevékenységekben részt tudjanak venni.
  • A BME ITS, szaktanácsadói és megfelelőségértékelési feladatokat lát el, ezért a vonatkozó megfelelőségértékelési és minőségirányítási szabványoknak, valamint jogszabályoknak megfelelően a megfelelőségértékelési tevékenységét teljesen független Megfelelőségértékelési Üzletág végzi.
  • A BME ITS hozzáféréssel rendelkezik az egyetem teljes emberi erőforrás állományához. A BME ITS munkatársai ezáltal olyan területeken képesek szakértőként közreműködni, kutatásokat végezni, mint a szállítás, a járműtechnológia, a logisztika, az építőmérnöki munka, az elektronika, valamint a közlekedés különböző ágazatai.

A BME ITS első 10 évének tevékenységéről, az elért eredményekről a Mobiltás magazin 2. lapszámában olvashatnak részletesen.

 

Forrás: Mobilitás magazin

Fotók: Mobilitás magazin