Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

32 NYERTES OTKA PÁLYÁZAT JELZI A BME KUTATÁSI MINŐSÉGÉT

2023. 11. 29.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Országos Tudományos Alapprogramok (OTKA) pályázatokon 32 BME-s kutató több, mint 1,2 milliárd forintos támogatást nyert el.

Az OTKA kutatási pályázatok célja hagyományosan, hogy elősegítsék a magyar tudományos kiválóságok fejlődését, lehetőséget adjanak színvonalas kutatások folytatására. Az egyes pályázattípusokra egyéni kutatók, valamint kutatócsoportok jelentkezését várták, akik az elkövetkezendő 3 vagy 4, illetve 5 évre nyerhettek támogatást tudományos munkájukhoz.

2023-ban az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló pályázat keretösszege összesen 13,5 milliárd forint volt. A korábbiakhoz hasonlóan idén is többszintű eljárásban, egyéni bírálók és szakértő testületek részvételével és véleménye alapján született meg a végleges döntés. A benyújtott kutatási tervek újszerűsége, színvonalas publikálása, tudományos jelentősége, a várható eredmények tudományos és társadalmi hasznosítása fontos szempontok voltak a pályázatok értékelése során. További előnyt jelentett a pályázatok versenyében a korábbi kutatói teljesítmény, a publikációk száma és az idézettséggel mérhető tudományos közlemények megjelentetésének vállalása. A nyertesek többek között vállalják, hogy eredményeiket publikációk formájában adják közre, ezzel pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy munkásságukat a hazai mellett a nemzetközi tudományos közösség, a szélesebb nyilvánosság is megismerje.

Kutatási témapályázat

A Kutatási témapályázat felhívásra a kutatói kezdeményezésű, tematikus prioritások nélküli, bármely tudományterületen végezhető ígéretes alapkutatási programokkal pályázhattak a szakemberek.

2023-ben 690 projektjavaslatot nyújtottak be, a döntés értelmében 183 új kutatási projekt indulhat, összesen mintegy 7,5 milliárd forint támogatásból (bölcsészet- és társadalomtudomány 51, élettelen természettudományok 52, komplex környezettudomány 31, míg orvosi és biológiai tudományok területéről 49 nyertes pályázat).

A Kutatási témapályázat műegyetemi nyertesei 2023-ban:

A teljes eredménytáblázat itt érhető el.

 

Fiatal kutatói kiválósági program

Az ifjú és az elmúlt 12 évben (2010. január 1-jét követően) tudományos fokozatot szerzett kutatóknak hirdetett külön pályázati programot az NKFIH. A kezdeményezés célja, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítsanak és önálló kutatási projektet indítsanak Magyarországon. 2023-ben mintegy 350 projektjavaslatot nyújtottak be összesen 14 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. Végeredményben 87 új kutatási projekt indulhat, összesen mintegy 3,5 milliárd forint támogatásból (bölcsészet- és társadalomtudomány 22, élettelen természettudományok 22, komplex környezettudomány 18, míg orvosi és biológiai tudományok területéről 25 nyertes pályázat).

 A Fiatal kutatói kiválósági program műegyetemi nyertesei 2023-ban:

A teljes eredménytáblázat itt érhető el.

 

Posztdoktori kiválósági program

A tudományos fokozattal már rendelkező, ám a kutatói pályájuk elején járó szakemberek jelentkezését várták a Posztdoktori kiválósági program idei felhívására. A kezdeményezés lényege, hogy arányosan illeszkedve a hazai alapkutatási versenypályázati portfólióba, a tudományos fokozatukat a közelmúltban megszerző kutatók álláshelyének finanszírozásához járuljon hozzá. A konstrukcióval az ifjú kutatókat arra kívánják ösztönözni, hogy az akadémiai pályán maradjanak, és kutatócsoport tagjaként, tapasztalt társakkal működjenek együtt, alapozzák meg és építsék fel hazánkban tudományos karrierjüket.

2023-ban 89 kutató nyert 3 éves támogatást összesen mintegy 2,6 milliárd forint értékben (bölcsészet- és társadalomtudomány 23, élettelen természettudományok 25, komplex környezettudomány 20, míg orvosi és biológiai tudományok területéről 21 nyertes pályázat).

 A Posztdoktori kiválósági program műegyetemi nyertesei 2023-ben:

A teljes eredménytáblázat az itt érhető el.

 

 A magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatói témapályázat nyertesei

A hazai kutatócsoportok és szlovén partnerek együttműködését ösztönző nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat felhívására a 2023. május 4-ei határidőig 28 érvényes pályázat érkezett közel 1 milliárd Ft támogatási igénnyel. Az NKFI Hivatal, illetve a Slovenian Research and Innovation Agency (ARIS) által értékelt magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok (SNN_23) keretében 7 projektjavaslat összesen 247 millió forint támogatást nyert el.

A magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatói témapályázat műegyetemi nyertesei 2023-ben:

A teljes eredménytáblázat itt érhető el.

 

 Gratulálunk a nyertes kutatóinknak, munkájukhoz sok sikert kívánunk!

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság