Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

3 kérdés, 3 válasz a megváltozott felvételi szabályokról leendő műegyetemistáknak

2023. 12. 12.

Dr. Bihari Pétert, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási rektorhelyettesét kérdeztük.

Az érettségivel kapcsolatosan milyen követelményeket támaszt a BME?

Idén 27 alapszakon és 43 mesterszakon, műszaki, informatikai, természettudományi, gazdaság- és társadalomtudományi képzési területen, több szakon angol nyelvű képzéssel várja a jelentkezőket a Műegyetem (a BME szakjairól és felvételi pontszámítási szabályairól az új felvi.bme.hu felvételi információs portálon tájékozódhatnak az érdeklődők).. Minden műegyetemi alap- és osztatlan képzésre egységesen érvényes szabály, hogy az egyik érettségi pontot adó tantárgyat emelt szinten kell teljesíteni. Ha a jelentkező több olyan tantárgyból is tesz érettségit, ami a pontszámítás alapjául elfogadott, akkor a számára legkedvezőbb, legnagyobb összes pontot adó kombinációt fogjuk kiválasztani. Az emelt szintű érettségi követelmények elvárását azért is tartottuk fontosnak, mert a Műegyetemről kikerülő hallgatókat olyan vállalati partnerek várják, akik tudják, hogy a BME-n a legjobb alapokra építve adunk versenyképes tudást. Az ötödik tantárgy 2023-ig csak valamely természettudományos tantárgy lehetett, 2024-től a választék lényegesen bővebb. A közel 40 közismereti tantárgy, illetve számos szakmai tantárgy közül a Műegyetemen azt vesszük figyelembe, amiből a felvételiző a legjobb eredményt hozza. Mindenképpen megéri tehát legalább egy pontot adó érettségi tantárgyból emelt szinten vizsgázni, és ugyanígy jó befektetés a nyelvvizsga, illetve a minél jobb nyelvi érettségi.

Hogyan lehet a Műegyetemen többletpontokat szerezni?

Az új, 2024-es felvételi rendszerben a központilag (országosan egységesen) adott többletpontokat az intézményi pontok váltják fel. Változatlan, hogy ezek maximálisan szerezhető száma továbbra is 100 pont. A BME az eddigi többletpont jogcímeket megtartja, az azokért adható pontszámokat megnöveli, sőt új jogcímeken is ad plusz pontokat. Az eddigi 280 pontos jogszabályi minimumpont helyébe 2024-től az egyetemek által szakonként előírt minimumpont lép. A BME az új pontszámítási rendszer alapján egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot ír elő. Ugyanakkor az emelt szintű érettségi, a nyelvi kompetenciák, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél, valamint a szakképesítés, a sporteredmények, a digitális kompetenciák, sőt munkatapasztalat és a BME középiskolásoknak szóló tehetséggondozási programjaiban való részvétel is többletpontot ér a Műegyetemen. A BME segíti is a sikeres érettségi felkészülést az alfa.bme.hu oldalon elérhető matematika és fizika gyakorlófelülettel.

Hol tudnak a felvételizők ezekről a témákról részletesen tájékozódni?

Mindenki, aki felvételire készül kattintson a felvi.bme.hu honlap pontszámító kalkulátorára, ahol kiszámítható az új felvételi rendszer szerinti pontszám. Az oldal szakkeresőjében azt is kiválaszthatja a felvételiző, hogy neki melyik BME szakot érdemes választania. Ez a honlap részletes áttekintést ad a Műegyetem alap- és mesterképzési-, valamint osztatlan szakjairól, továbbá bemutatja hallgatók számára elérhető lehetőségeket, legyen szó kollégiumi elhelyezésről, nemzetközi kapcsolatokról, karrierépítésről, közösségi életről, sportolásról, szakmai fejlődésről, versenyekről, vagy tehetséggondozásról.

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság