Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Műegyetemi Tudományos Diákköri Konferencia középiskolásoknak is

2023. 11. 13.

A BME 8 karán közel 700 TDK előadás lesz november 16-án, közülük az előzetes adatok szerint idén a tavalyinál több, 33 középiskolás mutatkozik be a BME TDK programjában.

A november 16-i megmérettetésre az előzetes adatok szerint a Műegyetem 8 karán közel 700 dolgozat bemutatására kerül majd sor. A tavaly első ízben megrendezett középiskolai TDK-ra idén már 33 dolgozattal jelentkeztek középiskolás diákok, számukra az egyetem mind a 8 kara is hirdetett versenyt. A tavalyi Zöld TDK témák is egyre népszerűbbek, idén több szekcióban 48 „zöld” dolgozat született.

A középiskolások számára tavaly első ízben meghirdetett TDK felhívásban Czigány Tibor a BME rektora elmondta: „Aki már most, középiskolásként kutatni kezd velünk, nemcsak egy új tudásterület, hanem a Műegyetem megismerésére is lehetőséget kap. Az elkezdett kutatómunka folytatódhat a Műegyetemen, ahol számos jövőformáló kutatási programon dolgozunk, többek között az önvezető járművek, a mesterséges intelligencia és a kvantuminformatika területéhez kapcsolódóan. A BME oktatói a legtehetségesebb diákokkal tanulmányaik kezdetétől külön is foglalkoznak, segítik őket, hogy minél hamarabb bekapcsolódhassanak az egyetemi tudományos diákköri tevékenységekbe, szakmai és tanulmányi versenyekbe.”

 

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság-KJ