Hírfolyam
Országos mentálhigiénés workshopot tartottak a BME szakértői
2023. 11. 09.Az Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóság szervezésében a Műegyetem adott otthont a Felsőoktatási Tanácsadási Egyesület (FETA) őszi szakmai műhelyének október 27-én.
A FETA célja, hogy összefogja a hazai felsőoktatásban dolgozó pszichológusok és más, segítő szakemberek munkáját, felhívva a figyelmet az ezen intézményekben tanulók és dolgozók mentálhigiénés támogatásának fontosságára és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások folyamatos fejlesztésére.
A szakmai napra az ország egész területéről érkeztek a résztvevők, Soprontól Pécsen át Debrecenig. A délelőtt folyamán három tematikus műhely-csoportban dolgoztak együtt a felsőoktatási tanácsadó szakemberek a meghívott szakértőkkel, négy különböző téma mentén. Az első csoportban a hallgatói tanácsadás (és további tevékenységek, mint például az esélyegyenlőségi szolgáltatások és ellátás) esetregisztrációs, adatgyűjtési és -kezelési, valamint más, jogi vonatkozású kérdéseiről esett szó. A műhely munkájához dr. Frank Ágnes, a BME adatvédelmi tisztviselője és dr. Karner Orsolya, az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó szakmai vezetője nyújtott szakmai segítséget. A másik két csoport résztvevői a felsőoktatási tanácsadásban megjelenő határhelyzeteket, az egészségügyi vagy más ellátóhelyre történő továbbirányítás kihívásait és bevett gyakorlatait, valamint a krízishelyzetet mint egyetemi eseményt tekintették át dr. Pető Csilla, klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta valamint dr. Bai-Nagy Katalin pszichiáter, pszichoterapeuta részvételével.
A műhelycsoportok délután összegezték a megismert gyakorlatokat és a megjelenő szakmai kérdéseket, majd a fentieket prezentálták is a workshop többi résztvevőjének, hogy a közös munka tapasztalataiból rövid szakmai ajánlások születhessenek a magyar felsőoktatásban dolgozó segítő szakemberek és oktatók részére.
Kancellária, Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóság
Fotó: Geberle B.