Kutatás és nemzetközi együttműködés nélkül nincs magas színvonalú oktatás

A nemzetközi kutatásokban való részvétel feltétele a magas szintű oktatásnak – vallja Zilahy Gyula a BME Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék professzora.

Zilahy Gyula, a BME Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék egyetemi tanára tavaly év vége óta tölti be a fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakemberek globális hálózataként működő International Sustainable Development Research Society (ISDRS) alelnöki tisztjét. A környezetvédelem globális probléma, a kutatások nemzetköziek, a bennük való részvétel nélkül a témához kapcsolódó szaktudományokat nem lehet magas színvonalon oktatni. A mintegy negyven éve a figyelem középpontjába került fenntarthatóságról beszélgettünk a Műegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán működő Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék nemzetközi együttműködéseiről.

Ön tavaly óta az International Sustainable Development Research Society (ISDRS) alelnöke. Mik a szervezet célkitűzései, mi az ön szerepe a szervezetben?

Az ISDRS a fenntartható fejlődés különböző területeinek a kutatásával foglalkozó szakemberek globális hálózatként működő társasága. A szervezet célja tudományos eredmények megosztása és az együttműködés elősegítése a kutatás területén, ezért nem célunk a közvetlen hatásgyakorlás, de tagjaink felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek munkatársaiként, illetve tanácsadóként elősegítik különböző szervezetek (pl. vállalatok, kormányok, civil szervezetek) környezetvédelemmel kapcsolatos döntéseit és hatással vannak a tágabb értelemben vett társadalomra is. Nincsenek saját kutatási projektjeink, mi egy sokszínű platformot nyújtunk, ahol jól megférnek egymás mellett a különböző szakterületek és kutatási irányok. Sok tudományos szervezet foglalkozik a fenntarthatósággal, az ISDRS jellegzetessége, hogy nem specializálódott, igyekszik minden területet lefedni, sőt lehetőség szerint összekötni azokat és elmozdulni a valóban interdiszciplináris kutatás irányába. Valódi világszervezet vagyunk Európán kívül Dél-Amerikától, Afrikán át, Ázsiáig vannak tagjaink, ami például nem kis nehézséget jelent egy-egy online konferencia megszervezésénél, hiszen valahol biztosan éjszaka van.

Alelnökként a több ezer fős közösség éves konferenciáinak a megszervezése az elsődleges feladatom, valamint a konferenciák szakmai felügyelete, azaz ezek színvonalának biztosítása, de egyre nagyobb figyelmet kap munkám során az éves konferenciák közötti tevékenységek serkentése is. A szervezet már 30 éves múltra tekinthet vissza és ezek alatt az évtizedek alatt nagyot változott a világ. Egy tudományos szervezetnek is szüksége van a megújulásra, ezért szeretnék ebben a több ezer fős szakmai közösségben egy olyan beszélgetést kezdeményezni, ami arról szól, hogy mit jelent a fenntartható fejlődés napjaink számos szempontból átalakuló társadalmában. A fenntartható fejlődés fogalma jelentős pályát futott be az 1980-as évek óta, de sok olyan jelenségnek vagyunk a tanúi, melyek akkor még nem léteztek, gondoljunk akár a mobiltelefonok elterjedésére vagy a mesterséges intelligencia használatára. Ezért új megközelítésre van szükség, nem elegendő lelassítani, megállítani a rombolást, hanem vissza kell építenünk azt, amit leromboltunk, azaz regeneratív fejlődésre van szükség.   Például amit a budapesti agglomerációban lebetonoztunk, annak a jelentős részét valószínűleg soha nem kellett volna megtennünk. Egészen biztos vagyok abban, hogy Magyarországon a 2020-as években már semmi szükség arra, hogy újabb területeket vegyünk el a természetes ökoszisztémáktól.

Fotó forrása: BME GTK

A BME aktív alapítótagja a European Engineering Learning Innovation and Science Alliance-nak, azaz az EELISA-nak. Mennyire van jelen e kezdeményezés figyelmének a középpontjában a fenntarthatóság?

Az EELISA egyik különlegessége, hogy különböző témakörökben közösségeket hoz létre. Az új közösségek alakításával kapcsolatban a Műegyetem felhívást tett közzé. Az én témajavaslatom a fenntarthatósággal kapcsolatban az volt, hogy hogyan lehetne a téma különböző aspektusaival, különböző egyetemeken foglalkozó fiatal kutatókat az EELISA-n belül összekötni. A fenntarthatóság gyakran interdiszciplináris megközelítést igényel, ez pedig már most, a szervezés kezdetekor elég komoly nehézségekbe ütközik, hiszen a társadalomtudományi, mérnöki, sőt esetenként művészeti szakemberek ilyen szintű együttműködésének nincsenek meg a hagyományai. A kezdeményezésben, a ’Young Researchers for Interdisciplinary Sustainability Science’-ben (YRIS) rajtunk kívül egyelőre bukaresti és a madridi egyetemek vesznek részt. Mindhárom helyen azt látjuk – a BME-hez hasonlóan a két partneregyetem is alapvetően műszaki jellegű –, hogy a gazdálkodás és társadalomtudományok, valamint a mérnöki és természettudományok közötti együttműködésben még hatalmas potenciál rejtőzik.

A projekt keretében júniusban tartottunk doktoranduszok és fiatal kutatók számára egy hibrid konferenciát, melyen bemutathatták kutatási területeiket és megbeszélhették az eredményeiket. Minden előadót megkértünk arra is, hogy tekintsen egy kicsit ki a saját területén túlra és gondolkodjon el azon, hogy hogyan lehetne kiterjeszteni a témát más diszciplínák irányába.

Érdekes, hogy Bukarestben a megkeresésünkre külön-külön reagáltak a mérnöki karok és a gazdaságtudományi kar, majd ezt követően kezdtek el beszélgetni a témáról és az együttműködés lehetőségeiről. Madridban még érdekesebb helyzet alakult ki: olyan terméktervezőkkel kerültünk kapcsolatba, akik a termékek dizájnjában szeretnék megjeleníteni a fenntarthatóságot. Érdekes találkozási pontja ez a művészetnek, a műszaki tudományoknak és társadalomtudományoknak.

Az együttműködésről való beszélgetés közben rengeteg kérdés merült fel, melyek között megjelentek a diszciplináris sajátosságok is. Ezek nem feltétlenül csak a problémák megközelítésében nyilvánulnak meg, hanem akár adminisztratív akadályokat is jelenthetnek, például egy design területén készített doktori disszertáció nehezen értelmezhető mérnöki vagy társadalomtudományi szemmel. A projekt célja éppen ezért egymás gondolkodásának a megismerése és ezeknek az akadályoknak a lebontása, ami hosszú, de a fenntartható fejlődés érdekében feltétlenül szükséges folyamat.

Ön szerint milyen szerepük van az egyetemeknek a fenntarthatóságban?

A fenntartható fejlődés fogalma a tudományos életben a 80-as években kezdett népszerűvé válni. Korábban az egyetemeken kicsi, eldugott környezeti kérdésekkel foglalkozó tanszékek működtek. Én idén éppen 30 éve oktatok és kutatok, és azóta foglalkozom környezetvédelemmel. Kezdetben még tapasztalat hiányában nehéz volt a nemzetközi együttműködés, de mivel a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos legtöbb probléma nem oldható meg országhatárokon belül, ezért hamar rendkívül nemzetközivé vált a terület. A fenntartható fejlődés az életünk szinte összes területét lefedi, kis túlzással élve bárki bármilyen tudományterületet művel, kapcsolódni tud a fenntarthatósággal kapcsolatos diskurzushoz. Az egyetemek tevékenysége nagyon fontos, a kutatáson felül elsősorban a jövő generációk szemléletformálásában. Azonban attól tartok, hogy a problémák megoldásához ma már nem elegendő a szemléletformálás: túl sok időt vesztegettünk el, a saját generációm is. Sokan az oktatásra, mint egy utolsó menedékre tekintenek: ha hitelesen be tudjuk mutatni a fiatalok számára a problémákat és segítjük őket abban, hogy megtalálják a megoldásokat, akkor ők talán majd képesek lesznek azokra a változásokra, amikre a korábbi generációk nem. Az egyetemek szerepe óriási, de hozzáteszem az általános és középiskolák szerepe legalább ennyire fontos. A szülőkben és a gyerekekben is felmerült az igény, hogy már az óvodától kezdve az érettségéig foglalkozzanak a fenntarthatósággal, de a hazai pedagógus szakma jelentős része erre nincs még felkészülve, nincsenek kiérlelt módszerek arra, hogyan lehetne a területet integrálni az oktatásba. Éppen ezért most a tanszéken a GTK Műszaki Pedagógia Tanszékével közösen egy ilyen pedagógus képzésen dolgozunk.

Kutatás és oktatás: létezhet-e egy egyetemen egyik a másik nélkül?

Miért kell nekünk kutatni az oktatás mellett? A válasz nagyon egyszerű, mert kutatás nélkül nem tudjuk a friss eredményeket oktatni. A fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteink egyre bővülnek, ez egy nagyon gyorsan fejlődő terület, a tananyag akár 1-2 év alatt is elavulhat. Aki nem kutat, nem tartja tudását naprakészen, az nem tudja átadni a diákok számára a megfelelő tudást. A terület nemzetközi jellege miatt kutatni pedig nem lehet nemzetközi kapcsolatok, projektek nélkül.

Az EELISA együttműködésen kívül aktuálisan milyen nemzetközi projektben vesznek részt?

A Tanszék és a Kar egyik legnagyobb európai uniós projektje a NiCE („Niche to Centre - City Centres as Places of Circular Lifestyles”, magyarul: “Partvonalról a figyelem középpontjába – Városközpontok a fenntartható életmód szolgálatában”), mely a fenntartható fejlődés egy fontos aspektusával, a körforgásos gazdaság megvalósításával foglalkozik. A projektet az EU INTERREG programja keretében valósítjuk meg, összesen nyolc ország részvételével ( https://www.bme.hu/hirek/20230607/Kezdetet_vette_nyolc_orszag_kozos_Int…). A projekt olyan témával foglalkozik, amit az egyetemi oktatásba, a tanagyagba is be tudunk emelni. Az ilyen projektek azért is fontosak, mert egy tanszék nem lehet sikeres szakmai kapcsolatok nélkül, hiszen ezeken keresztül lehet új ötleteket megismerni, lehet vitát folytatni róluk és általában részt venni a nemzetközi diskurzusban. Az összefogás azért is fontos, mert számos fenntarthatósági probléma tekintetében, mint például a klímaváltozás vagy a természetes ökoszisztémák állapota, nagyon sürgető a helyzet. Ha az elkövetkező 6-8 évben nem történnek radikális változások az életvitelünkben, akkor a fenntarthatóság helyett hamarosan a túlélésért fogunk harcolni.

Kutató és oktatóként lát reményt környezetünk megmentésére?

Reménykedem, de ha nem csukjuk be a szemünket és meglátjuk a természetes ökoszisztémák rohamos pusztulását, akkor nehéz optimistának lenni. Az biztos, hogy ma sokkal nagyobb az érdeklődés e téma iránt, mint akár 10-20 évvel ezelőtt és az is vitathatatlan, hogy a hangos kommunikáció mellett nagyon komoly környezeti beruházások is megvalósulnak. Nagyon fontos, hogy a kormányzatok mellett a vállalatok is egyre többet tesznek ezen a területen, de nélkülünk, fogyasztók nélkül nincsen megoldás.

KJ

Fotó: Geberle B.