Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Művészek a Műegyetem Kutatók Éjszakája programjain

2023. 10. 06.

Nagy sikerrel mutatkoztak be az MNB és a BME közös Művészeti Rezidenciaprogramjának alkotói a Kutatók Éjszakáján.

A Kutatók Éjszakáján több mint 70 programot kínált a tudomány iránt érdeklődőknek a Műegyetem. A programkínálatot az egyetem Központi épületében három, a BME Művészeti Rezidenciaprogramjában részt vevő alkotó részvétele is színesítette. A Műegyetem Művészeti Rezidenciaprogramja a Magyar Nemzeti Bank, a PADME Alapítvány és Pro Progressio Alapítvány támogatásával indult el 2022-ben. Az idei pályázat magyar nyertesei Hajas Katinka szobrász, Szigetvári Andrea zeneszerző és Vranek Hedvig a Metropolitan Egyetem mesterszakos művészeti hallgatója nyertes pályázatukhoz kapcsolódó programokkal vettek részt a Kutatók Éjszakáján.

Vranek Hedvig ”Az elfogyó káosz átmeneti bája kutatási témára benyújtott pályázatában olyan kísérleti, műalkotásnak is tekinthető ruhát kíván tervezni, amely az emberi test által generált mozgást és a ruha kapcsolatát tárgyiasítja. A BME Természettudományi Karának Nukleáris Technika Tanszékén vendégeskedő „Kaotikus lenyomatok” címmel meghirdetett programján egy réges-régi festési technikát próbálhattak ki az érdeklődők.  

 

Járt már korábban a Kutatók Éjszakáján?

Ez az első alkalom, ki is szeretném használni, hogy a bemutatóm után kicsit körbenézzek. 

Honnan szerzett tudomást a pályázatról?

A METU-n hirdették meg ezt a lehetőséget, külön az egyetemi hallgatóknak szólt a pályázat egy része. Úgy gondoltam nagyon izgalmas lenne az én szakterületemről egy ilyen projekt keretében megközelíteni egy látvány ruha tervezését, megalkotását, mellyel új kihívások elé nézhetek.

Hajas Katinka szobrászművész „Az anyagtan, anyagszerkezet” kutatási témára benyújtott BME Művészeti Rezidenciaprogram pályázata a makro, mikro és nano világ vizsgálatával kíván művészeti és kollaboratív projekteket létrehozni, megosztani alkotói tapasztalatait szemináriumok, workshopok formájában. Nem volt könnyű az érdeklődők gyűrűjéből kiszabadítani Hajas Katinkát, aki a Kutatók Éjszakáján „Mozaikkészítés szemes anyagból címmel tartott interaktív foglalkozást az érdeklődő közönségnek. A rétegződés rendje a természetben, az építőanyagok világában és a tájképek struktúrájában sok hasonlóságot mutat. Amellett, hogy szép és dekoratív felületekkel találkozunk, ezek mögött a struktúrák mögött - akár az ember, akár a természet alkotta őket - egy második jelentéstartalmat is felfedezhetünk. A Kutatók Éjszakáján ezekről a párhuzamokról volt szó, valamint olyan “tájképek” készítésére volt lehetőség, ahol különböző szemes anyagokat (kavicsok, granulátumok) használtak képalkotásra. 

Volt már a Kutatók Éjszkáján érdeklődőként vagy előadóként? 

Hajas Katinka:  Nem, még soha így a mai alkalommal rögtön a mély vízbe kerültem. A Kutatók Éjszakája számomra új, de korábban tartottam már ilyen kreatív programokat. A helyszín, a K épület pedig különlegesen szép. 

Milyenek a projektben az első benyomásai

Még a projekt elején vagyunk, folynak az egyeztetések, hogy az adott lehetőségek és az elképzelt munka szempontjából mi lesz kivitelezhető. Jelenleg a cél egy mozgó installáció létrehozása. Az első közös élmények nagyon jók. Az egész program nagyon izgalmasnak ígérkezik..

Volt már a Kutatók Éjszkáján érdeklődőként vagy előadóként? 

Hajas Katinka:  Nem, még soha így a mai alkalommal rögtön a mély vízbe kerültem. A Kutatók Éjszakája számomra új, de korábban tartottam már ilyen kreatív programokat. A helyszín, a K épület pedig különlegesen szép.

Milyenek a projektben az első benyomásai?

Még a projekt elején vagyunk, folynak az egyeztetések, hogy az adott lehetőségek és az elképzelt munka szempontjából mi lesz kivitelezhető. Jelenleg a cél egy mozgó installáció létrehozása. Az első közös élmények nagyon jók. Az egész program nagyon izgalmasnak ígérkezik..

BME Művészeti Rezidenciaprogram

A művészek ebben az időszakban együttműködnek az egyetem valamelyik tanszékével, laborjával, kutatási programjával, és saját eszközeikkel reflektálnak erre a folyamatra. Egy műszaki ismereteket nyújtó egyetem esetében az ilyen programok abban is fontos szerepet játszhatnak, hogy erősebb párbeszéd alakuljon ki a tudományos-technológiai fejlődés és a társadalom között Szerte a világban elterjedt gyakorlat, hogy az egyetemek minden évben művészeket, írókat látnak vendégül néhány hónapra, egy szemeszterre vagy egy teljes tanévre. Magyarországon Magyar Nemzeti Bank és a PADME Alapítvány támogatásával a BME indított először programot azzal a céllal, hogy széleskörű diskurzust inspiráljon az egyetemen folyó tudományos-technológiai kutatásokról és fejlesztésekről, segítse kutatóinak önreflexióját és az egyetemen folyó kutatások szélesebb kulturális-társadalmi kontextusainak megértését, illetve előmozdítsa tudomány és művészet párbeszédét.

Szigetvári Andrea zeneszerző Mesterséges intelligencia, zene és szerzői jog kutatási témára benyújtott BME Művészeti Rezidenciaprogram pályázata a mesterséges intelligencia felhasználását kívánja kutatni a zeneszerzés elméletében és gyakorlatában. A Kutatók Éjszakáján a BME Látogatóközpontjában megtartott „Mozart dobókockájától a zenét generáló mesterséges intelligencia modellekig” című interdiszciplináris előadása a téma komolysága ellenére rengeteg érdeklődőt vonzott. A hallgatóság megtudhatta, hogy a technológia fejlődésével a zenében is egyre több feladatot lehetett átadni a gépeknek, ahogy a zenetörténet során formalizálták, egyes esetekben algoritmusokká alakították kompozíciós technikáikat a szerzők. Az előadó egy híres példát, Mozart zenei dobókockajátékát saját fejlesztésű szoftverén mutatta be a közönségnek, és  dobókockák, valamint véletlengenerátor segítségével Mozart stílusú menüetteket lehetett a helyszínen komponálni és hallgatni. Ezután Beethoven X. szimfóniája és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról tudtunk meg érdekes információkat.  

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság - KJ

Fotó: Geberle B.