Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Műegyetemi bulihangulattól dübörgött a lágymányosi kampusz

2023. 09. 28.

Túl hamar vége lett - sokan maradtak volna még a háromnapos BME Egyetemi Napok őszi szemeszterköszöntő fesztiválján. Tízből kilencen jövőre is ott lesznek.

Szeptember 12. és 14. között az Infoparkban, a Műegyetem lágymányosi kampuszrészén rendezték meg a 16. BME Egyetemi Napokat, amelynek sikere hozta a korábbi évekét: minden bérlet és a kezdésre szinte valamennyi jegy elkelt. Akinek sikerült belépőhöz jutnia akár 3 napon keresztül, 5 zenei helyszín előtt több mint 50 fellépő koncertjén és zenei programján bulizhatott.

A főváros legnagyobb hallgatói fesztiválján széles zenei repertoár, kulturális programok, partnercégek aktivitásai és különböző műegyetemi szabadidős és tanulmányokhoz kapcsolódó közösségek bemutatói várták a látogatókat.

A zenei felhozatalban a rap, a pop, a techno, az electronic, a klasszikus rock, az indie irányzat, a népzene és a retro disco stílusokat is felsorakoztatták a szervezők.  A nagyszínpadon olyan közkedvelt előadók léptek fel, mint a szókimondásáról is ismert Azahriah, talp alá valót tolt a Carson Coma, Dzsúdló, Wellhello, Krúbi, Csaknekedkislány, Manuel, és óriási taps fogadta a Korda György és Balázs Klári párost is. A későbbi órákban top lemezlovasok mixeire lehetett bulizni, ilyen volt Szecsei, Purebeat, Regán Lili, Metzker Viktória, Yamina, Willcox, Jauri vagy Katapult DJ. Idén sem maradhattak ki a mai hallgatói generációnál már retrónak számító énekesek és együttesek, mint az Animal Cannibals, a Groovehouse, Csordás Tibi/Fiesta, Erős vs. Spigiboy, DJ Náksi vagy éppen Sterbinszky. A party stage színpadon óránként váltották egymás a fellépők, minden nap volt táncház a BME Tíztánc együttessel, mulatós diszkó és utcabál.

Napközben kifejezetten hallgatóknak szólt a BME Kísérleti Kör ismeretterjesztő interaktív kísérleti bemutatója, ahol idén is megismételték és újból nagy sikert aratott a „kézgyújtás”. Új programelemként pedig stand-up comedy-vel bővült a fesztivál repertoárja - a Dumaszínház társulat humoristái: Ács Fruzsina, Szabó Balázs Máté és Hajdú Balázs szórakoztatták a közönséget.

A rendezvény első napján rektori szünetet engedélyezett a műegyetemi intézményvezetés: ezen a napon tematikus sportnappal és a legkülönfélébb sportolási lehetőségekkel várták az egyénileg és csapatban mozogni vágyó fiatalokat a BME Sporttelepen és a műegyetemi Sportközpontban.

Lehetett futballozni, 3-as vagy 5-ös formációban streetballozni, teniszezni, strandröpladázni, sörpongozni, csocsózni, tollaslabdázni, squasholni, ricochetzni, ping-pongozni és akár szkanderezni is. A vezetett edzések között volt jóga, spinning, aerobic, vívás, gerinctorna és TRX, míg a szabadjátékok között lasertag, tollaslabda, buborékfoci, tenisz és squash. A sportnapon való részvétel egy igazolt testnevelés órával egyenértékű.

A lebonyolításban is tapasztalhatók voltak az újdonságok: a szervezők még az eddiginél is több mosdót helyeztek ki a fesztivál területén, külön be- és kijáratokon történt a beléptetés és a kiléptetés, így összességében kevesebb volt a sorban állás is.

„A teljes felsőoktatást megmozgattuk az idei műegyetemi fesztivállal” – nyilatkozta a rendezvényt életre hívó csapat nevében Orbán Balázs, a BME Egyetemi Napok főszervezője. Az eseményt követően online felmérésben kérték a résztvevők visszajelzéseit, és elsősorban arra voltak kíváncsiak, mi tetszett a legjobban a fiataloknak a rendezvényen, mennyire voltak elégedettek az idei programmal és újításokkal.

Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók tízes skálán 8,9-re értékelték a BME Egyetemi Napok színvonalát, tízből kilencen pedig biztosan tudják, hogy jövőre is ott lesznek Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján. A háromnapos esemény után készített online felmérés szerint a kitöltők háromnegyedének a koncertek tetszettek a legjobban, ám sokan kiemelték a kifejezetten hallgatónak szóló programok színvonalát is.

A válaszadók közel háromnegyede (73%) a fesztivál mindhárom napján részt vett, többségük még maradt volna többet is: minden ötödik kitöltő meghosszabbította volna még egy további estével a rendezvényt.

„A visszajelzések fontosak, minden évben rendezvény előtt és után is mérjük az igényeket és az elvárásokat. Ezek közül, amelyek beépíthetők, azt örömmel be is építjük. Az idei évben új külsőt kapott a nagyszínpad, nagyobb befogadó térrel, jobb hangzással és több – élőképeket is mutató – kivetítővel vártuk a közönséget. Tehát garantált volt a jobb élmény, ez pedig az elégedettséget mérő kérdőívünkben is visszaköszön, hiszen a válaszadók 4,4-re értékelték a színpadot (technika, felszereltség) és a hangzást a maximális 5 pontból.  A kedvező kialakításokkal, élményekkel és programelemekkel nem állunk meg, jövőre is készülünk meglepetéssel” – summázta az idei rendezvény szervezői tapasztalatait Orbán Balázs.

Orbán Balázs elárulta, úgy tervezik, hogy jövőre is megrendezik a hallgatói fesztivált. A 17. BME Egyetemi Napok tervezett időpontja 2024. szeptember 17-19.

Kövessétek a rendezvény Fb-eseményét, ahol a legújabb eseményekről értesülhettek.

 

Kontakt:

Weboldal: https://egyeteminapok.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/egyeteminapok

Instagram: https://www.instagram.com/egyeteminapok/

Tik-Tok: https://www.tiktok.com/@bme_egyetemi_napok

 

 

TZS-KJ

Fotók: BME Egyetemi Napok FB-oldal, SPOT