Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Közlemény

2023. 08. 26.

A BME közleménye a balatonlellei gólyatáborban történt megbetegedések kapcsán.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Hallgatói Képviselet kedden kezdődött balatonlellei gólyatáborában szerda éjjel jelentkeztek hasmenéses tünetek a résztvevők több, mint felénél. A táborban egészségügyi szakszemélyzet a kezdetektől folyamatosan, napi 24 órában jelen volt, akik a problémák jelentkezésekor az Országos Mentőszolgálat és a helyi körzeti orvos bevonásával kezelték a helyzetet. Az okok feltárása folyamatban van, az illetékes hatóságok vizsgálódnak. A tábort nem kellett feloszlatni, csütörtök délelőtti fél napos pihenő után a tábor programjai folytatódtak, és a tábor az eredetileg tervezett időben, pénteken ért véget, melyet követően a résztvevők rendben hazautaztak. 

Két szervező esetében volt szükség ügyeleti ellátásra, őket a mentőszolgálat a siófoki kórházba szállította, de folyadékpótlást követően néhány órán belül ők is elhagyták az intézményt. Az ilyen esetben alkalmazandó eljárásrend szerint, augusztus 24-én a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal ételfertőzés gyanújával vizsgálatot végzett a helyszínen, amelynek végeredménye még nem ismert. 

Az étkeztetést külső beszállító biztosította, amelyet a hatóságok szintén vizsgálnak. Ennek eredménye a BME számára egyelőre nem ismert.

 

BME Kommunikációs Igazgatóság

kommunikacio@bme.hu