Hírfolyam
Gyerekegyetemistákkal telt meg a műegyetemi kampusz
2023. 07. 24.14 csoport, közel 30 tudományos előadás és szeminárium, 60 kísérő és 320 résztvevő. Az idei BME Gyerekegyetem számokban és töretlen sikerrel.
2023. július 10. és 14. között rendezték meg az idei BME Gyerekegyetemet. A Műegyetem nyári tudományos és ismeretterjesztő táborában idén is több mint 300 iskolás tanuló vett részt. A rendezvény továbbra is népszerű az általános iskolások körében, a várólista még mindig egy éves.
Az esemény moderátorai Orosz László, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Fizika Intézet Fizika Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, valamint Horváth Zoltán, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék mesteroktatója voltak, akik a rendezvény szimbólumává vált „Bagoly” szerepében végig kísérték a rendezvény során az ifjúságot. A szervezésben és lebonyolításban a Műegyetem szinte valamennyi kara részt vett, a gyerekeket 60 BME-s hallgató felügyelte.
Az alsó és felső évfolyamosoknak külön, a korosztályuknak megfelelő programmal készültek a szervezők. A kisebbeknek Gáspár Csaba, a BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszék munkatársa a mesterséges intelligencia rejtelmeiről, ezen belül is a hallucináló papagájként is emlegetett Chat GPT-ról beszélt. Az okostelefonok elkészülésének mikéntjéről, a mobiltelefonok múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről Géczy Attila, a BME VIK Elektronikai Technológia Tanszék egyetemi docense adott elő, a műegyetemi zsebműholdak rejtelmeibe pedig Dudás Levente, a BME VIK Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék adjunktusa avatta be a gyerekegyetemistákat. Kiss Rita, a BME Gépészmérnöki Kar (BME GPK) Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék (MOGI) tanszékvezető egyetemi tanára az állatok mozgásáról, a mozgással kapcsolatos kutatások fontosságáról mesélt az alsósoknak. Megtudhatták tőle, hogy az egyetemen egy külön labor foglalkozik a különböző állati és emberi mozgások megismerésével, a kutatásokban összegyűjtött adatokat pedig robotok mozgásának fejlesztéséhez is felhasználják. Látványos kémiai kísérleteket mutatott be Rapi Zsolt, a BME Vegyészmérnöki és Biormérnöki Kar (BME VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék adjunktusa, és a folyékony nitrogén kapott főszerepet Härtlein Károly, a BME TTK Fizikai Intézetének mesteroktatója játékba csomagolt, lenyűgöző kísérleteiben. „Magic Karcsi” a Gyerekegyetem mindkét korosztályának a fizika és a természettudományok fontosságát illusztrálta olyan kísérletekkel, amelyeken keresztül a körülöttünk lévő világot meghatározó jelenségeket ismerhettek meg a tanulók.
A felsőbb évfolyamosok körében népszerű téma volt az önvezető autók, amelyekről Szalay Zsolt, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) Gépjárműtechnológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, és egyben a BME-n működő Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) vezetője tartott előadást. A diákok többek között megismerhették a ZalaZone tesztpályát és a digitális ikertestvér (digital twin) fogalmát Az interaktív előadásban a műegyetemi oktató a diákok kérdéseire is válaszolt, többek között arra, hogy milyen gyorsak az autonóm járművek, képesek-e olyan manőverekre, mint a driftelés, lehet-e már tudni, mikor lesznek önvezető autók a magyarországi utakon, és vajon ki lesz a felelős egy önvezető autó okozta balesetért. Hazai László, a BME VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék magántanára a molekulák sötét és titokzatos világába kalauzolta el a nagyobbakat, Bodrogi Bencétől, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK) Pénzügyek Tanszék adjunktusától pedig a mai modern pénz létrejöttének és használatának történetét ismerhették meg a felsőbb évfolyamosok. Vincze Zoltán a Nokia Bell Labs munkatársa, „A tranzisztor(i)” című előadásán minden résztvevő élete első működő tranzisztorát és világító áramkörét építhette meg a rendelkezésre álló alkatrészekből. Egyedi élményt nyújtott előadásában Vincze Bálint természetfotós, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkatársa, aki arról mesélt, hogy természetfotók készítésekor hogyan veszi hasznát a mérnöki ismereteinek. A magyar természetfotós alkotásai sorra szerepelnek rangos hazai és külföldi pályázatokon, amelyekért több elismerést kapott már az évek során. A természet iránti szeretetét és mérnöki profizmusát egyaránt bemutató fotóválogatását a BME Gyerekegyetem ideje alatt a Q épület aulájában tekinthette meg a közönség.
A BME Gyerekegyetem több mint 300 résztvevője az előadások mellett forgószínpad-szerűen kisebb csoportokban járta be az egyetem előadóit, laboratóriumait, közösségi tereit és a könyvtárat is. Műegyetemi hallgatók és oktatók támogatásával szemináriumi foglalkozásokon vettek részt többek között a programozás, a korszerű energiagazdálkodás, a pneumatika tudománya, a térjátékok, az ipar 4.0 vagy a 3D nyomtatás témakörében, emellett megemlékeztek a 150 éves Budapestről és levéltári dokumentumokat is feldolgoztak. A tudományos és ismeretterjesztő tábor programját csapatépítő közösségi játékokkal is színesítették a szervezők.
A BME és a Pro Progressio Alapítvány közös tudományos nyári tábora egy Magyarországon egyedülálló kezdeményezés, amelynek célja, hogy megismertesse az általános iskolás tanulókat a felfedezés örömével, továbbá népszerűsítse a műszaki, a természettudományi és az informatikai területeket a diákok körében. Az Európai Unió által is kiemelten kezelt STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) tudományágak terén még erősíteni kell Magyarország jelenlétét, ugyanis az itt képviselt szerep nagymértékben meghatározza egy ország versenyképességét és innovációs potenciálját. Még mindig jelentős a mérnöki, műszaki szakemberek hiánya a hazai munkerőpiacon, így a BME, mint hazánk vezető műszaki felsőoktatási intézménye elkötelezett abban az irányban, hogy minél előbb és minél szélesebb körben megismertesse a fiatalokkal a természettudományban, a technológiai fejlődésben, a mérnöki és matematikai ismeretekben rejlő lehetőségeket. A BME Gyerekegyetem egyike az intézmény e célt segítő programjai közül.
A szervezők a tanév során további előadásokat kínálnak a BME tudományos táborának résztvevői számára a Gyerekegyetem Plusz rendezvények (például Gyereknapi és Mikulás Fizika előadások, Kutatók éjszakája és a Fizika Mindenkié bemutatók, RobonAUT verseny stb.) keretében. Ezeken az évente több alkalommal megrendezett előadásokon a hazai tudományos és innovációs élet elismert alakjai interaktív, gyerekek által is jól érthető módon számolnak be a legújabb fejlesztésekről, tudományos eredményekről, sikerekről. Bár a nyári táborban a gyerekek nem kapnak jegyeket és nincs végső értékelés, de a BME 2017-től pontrendszert vezetett be a diákok motivációjának fenntartása érdekében, amibe beletartoznak az évközi programok is. A krediteket a diákok a Gyerekegyetem nyári táborain és az évközi rendezvényeken való részvétellel gyűjthetik, hogy megszerezzék a jelképes Bagoly diplomát arany vagy ezüst minősítéssel.
A BME Gyerekegyetem nyári táboraiban eddig több mint 3300 általános iskolás vett részt, az első táborlakók közül többen már egyetemi hallgatóként segítik a szervezést. Az idei esemény kiemelt támogatója volt a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) https://www.pallasalapitvanyok.hu/, illetve támogatta a rendezvényt a Nokia és a Morgan Stanley is.
A BME Gyerekegyetem szervezői voltak: Dallos Györgyi, Farkas László, Hornyánszky Gábor, Lángné Lázi Márta, Lukács Mónika, akiknek munkáját Minkó Dávid, Rumi Tamás és Tóth Eszter Roxana segítették.
A BME Gyerekegyetem fotó-és videódokumentációját a SPOT és a Budavári Schönherz Stúdió (BSS) biztosította.
Szülői vélemények a 2023-as BME Gyerekegyetemről A szervezőkhöz eljuttatott szülői visszajelzések kivétel nélkül pozitívak, a szülők szerint hiánypótló a fiatalok tudományos edukáltságát segítő műegyetemi kezdeményezés. A gyerekegyetemisták jól érezték magukat a változatos témájú előadásokon, interaktív programokon és a közösségi eseményeken is. Sok felnőtt szívesen beült volna nézőként is az iskolapadba. Volt olyan szülő, akinek a gyermeke korábban egyáltalán nem érdeklődött a programozás iránt, ám a táboros élmények meghozták a kedvét a tanuláshoz. Érkezett olyan visszajelzés is, hogy szívesen részt vennének a gyerekek olyan évközi programokon, amikor mélyebb betekintést kaphatnak egy-egy tudományterületbe (például a fizika vagy a járműépítés világába). Több résztvevő jelezte a családja felé, hogy a Műegyetemen szeretne továbbtanulni. A táborban szerzett élményeknek és a tudást rendszerező ismereteknek köszönhetően a szülők és a gyerekek sokkal közelebbinek érzik magukhoz az intézményt. A szülők külön kiemelték a szervezés magas színvonalát, továbbá azt a gyerekbarát légkört, amelyet a program során közreműködő oktatók, előadók és a kísérő hallgatók teremtettek. |
TZS-KJ
Fotók forrása: BME Gyerekegyetem Fb