Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Újra megrendezték a Dunai Regattát

2022. 10. 14.

Október 1-és 2-án rendezték meg a 7. Dunai Regattát. Napsütés és felhőszakadás- a gyorsan változó időjárási körülmények sem vették el látogatók kedvét a sportolástól, a szurkolástól.

A 7. Dunai Regatta rendezvény első napja a vízisportoké volt. Hagyomány teremtő céllal egyetemi evezős nyolcasok és sárkányhajók versenyeztek a Dunán, szinte futamonként változó időjárási körülmények között. Volt napsütés, kicsit feltámadó szél, az evezős nyolcas döntőt pedig egy felhőszakadás igyekezett elmosni. Aki nem csak passzív nézőnek érkezett, kipróbálhatta magát a TEQBALL asztalnál, a mászófalon, vagy kosárra dobálhatott a palánknál. Az egyetemi Cheerleader csapatok bemutatói is nagy sikert arattak a közönség körében.

Az eseményen került sor a Műegyetem, a Magyar Evezős Szövetség és a Műegyetemi Evezős Club közötti együttműködési megállapodás aláírására. Czigány Tibor rektor megköszönte a szervezők munkáját, reményét fejezte ki, hogy a Dunai Regatta egyszer majd hasonló hagyománnyal fog bírni, mint az 1815 óta megrendezett Oxford- Cambridge evezős párbaj. A Műegyetemnek komoly sport hagyományai vannak, hiszen A Műegyetemi Atlétikai és Football Club 125 éves, míg a Műegyetemi Evezős Club 112 éves múltra tekint vissza. Az eddigi 183 magyar olimpiai aranyból 26-ot műegyetemisták szereztek. A kiváló sportolók egyben szakmájuk mesterei is voltak. Hajós Alfréd, Athén olimpiai úszóbajnoka építészmérnökként megtervezte az akkor Nemzeti Sportuszoda nevű komplexumot. „Varga Ádám fizika szakos hallgató személyében most is van olimpikonunk, ő Tokióban kajak 1000 méteren szerzett ezüstérmet. A Magyar Evezős Szövetséggel (MESZ) és a Műegyetemi Evezős Clubbal (MEC) most aláírt megállapodás hozzásegít minket ahhoz, hogy a jövőben is legyenek kiváló műegyetemi sportolók, evezősök, és legyenek közülük olimpiai bajnokok is.”- mondta Czigány Tibor rektor.

A MEC már az aláírás előtt is aktívan segítette a műegyetemi csapatot, az előfutamban a klub hajójával indultak a műegyetemisták. A döntőbe jutáshoz elég volt a második hely is, így a csapat kicsit visszafogott a tempóból. A döntőre megérkezett egy felhőszakadás. Az esőfüggönyön keresztül lehetetlen volt megállapítani, hogy a két hasonló színű mezben versenyző csapat, az ELTE és BME közül melyik lett első és melyik negyedik helyezett. A befutó után azonnal elállt az eső, kisütött a nap, és néhány perccel később már a közönség is tudta, amit az evezősök: első helyen a BME csapata ért célba.

A győztes műegyetemi csapat tagjai: Szász Gergely, Dobai Tamás, Kálmán Dávid, Hopp Márton Péter, Ozsváth Máté,  Gosztola Balázs, Kovács Krisztián Alex, Bridge Henry Egon, Krémer Eszter

 

A győzelemről Krémer Eszter kormányost, másodéves MSc hallgatót kérdeztük.

Számítottak a győzelemre?

Krémer Eszter: A táv felétől már el tudtunk csúszni a többiektől, bár a Szeged és a Corvinus is egész sokáig tartotta a tempónkat. A legvégén már széjjelebb csúszott a mezőny, az utolsó pár száz méteren, amikor nagyon leszakadt az ég, már csak magunkra figyeltünk.

Nehezebb egy felhőszakadásban evezni?

A víz ilyenkor kisimul, ez jó, viszont a lapát csúszik, ez pedig megnehezíti az evezést. Azt mondanám, több technikát igényel, de nem feltétlenül rosszabb.

Egyedüli hölgyként ön kormányozta a fiúk csapatát.

Igen, ebben az egységben kormányosként erősítettem őket, de az MTK színeiben aktív versenyző vagyok és magyar válogatott kerettag.

Számítottak az első helyre?

Nagyon szerettünk volna győzni. Azt tudtuk, hogy a többi csapatban lányok is eveznek, ez adott egy pici önbizalmat a csapatnak, mert nálunk csak fiúk eveztek, olyanok, akik a szezonban végig aktívan versenyeztek. Az, hogy milyen erős a csapatunk, már az előfutamban látszott.

Jövőre már nem lesz a BME hallgatója…

A versenyszabályzat szerint a végzést követően további 3 évig lehet valaki az egyetemi csapattagja, ha hívnak, jövőre is itt leszek!

Az esti díjátadón Schmitt Pál, volt köztársasági elnök adta át a győztes csapatnak az érmeket.     Schmitt Pál, a NOB tiszteletbeli tagja, olimpiai bajnok párbajtőrvívó elismerését fejezte ki a BME sporthagyományaiért Czigány Tibor rektornak és átvette Rektor úrtól a BME 240. évfordulós emlékérmét.

 

KJ              

Fotó: Hegedűs Bence