Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Széles választási lehetőség és plusz pontok a BME-n a 2024-es felvételin

2022. 10. 10.

Az ötödik érettségi tárgy és az intézményi pontok jogcímei esetében is széles választási lehetőséget kínál a BME a 2024-től érvényes felvételi szabályok szerint.  

Egy tárgyból minden szakon emelt szintű érettségit vár a Műegyetem, amit többletpontokkal is elismer. A munkatapasztalat, valamint a BME középiskolásoknak szóló tehetséggondozási programjaiban részvétel is többletpontot ér a Műegyetemen.

Bihari Péter, a BME oktatási rektorhelyettese elmondta: „Az új felvételi rendszer alapgondolata, hogy nagyobb szabadságot ad az egyetemeknek a felvételi követelmények meghatározásában. A BME szerint ebből a szabadságból a jelentkezőknek is részesülni kell, ezért a követelményekben széleskörű választási lehetőséget biztosítunk. A 2024-es szabályokról érdemes a felvételizőknek már most tájékozódniuk, hogy a középiskolában választott fakultációkról és az érettségi tárgyakról ennek alapján döntsenek.” Hozzátette: „A BME többletpontokat ad a középiskolás TDK szereplésért, valamint a részvételért a Műegyetem tehetséggondozó programjaiban, ezért érdemes ezekbe is bekapcsolódnia a Műegyetemre készülő diákoknak.” A rektorhelyettes hangsúlyozta: „a felvételi szabályok megújítását lehetőségnek tekintjük arra, hogy a BME értékeire szabott elvárásokat határozzunk meg, ezért fontosnak tartottuk az emelt szintű érettségi követelmény megtartását minden szakon, hiszen a BME-ről kikerülő hallgatókat azért várják kiváló karrierlehetőségek, mert vállalati partnereink tudják, a Műegyetemen a legjobb alapokra építve adunk versenyképes műszaki, természettudományi és gazdasági tudást.”

A négy kötelező érettségi tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) melletti ötödik érettségi tantárgy kiválasztásának szabályai 2024-től úgy módosulnak, hogy az egyetem által megadott listából lehet csak választani. A jelentkezők szabadságát biztosítandó, a BME él a lehetőséggel és képzési területenként széles választéklistát kínál az elfogadható ötödik érettségi tantárgyakból, valamint csak egyes szakjain írta elő, hogy van-e kötelezően pontot adó tantárgy. A szakok három csoportba sorolhatók attól függően, hogy van-e, ha igen, akkor mennyi kötelezően pontot adó érettségi tantárgy. A rektorhelyettes hangsúlyozta: „Az ötödik tantárgy 2023-ig csak valamely természettudományos tantárgy lehetett, 2024-től a választék lényegesen bővebb a Műegyetemen, közel 40 „közismereti” tantárgy, illetve számos szakmai tantárgy közül azt vesszük figyelembe, amiből a felvételiző a legjobb eredményt hozza.” Minden szakra egységesen érvényes szabály, hogy az egyik érettségi pontot adó tantárgyat emelt szinten kell teljesíteni. „Az emelt szintű teljesítést azzal is ösztönözzük, hogy a korábbiakhoz képest ezt a többletteljesítmény több intézményi plusz ponttal ismerjük el. Ha a jelentkező több olyan tantárgyból is tesz érettségit, ami a pontszámítás alapjául elfogadott, akkor a számára legkedvezőbb, legnagyobb összes pontot adó kombinációt fogjuk kiválasztani.” – mondta el Bihari Péter.

Az új, 2024-es felvételi rendszerben a központilag (országosan egységesen) adott többletpontokat az intézményi pontok váltják fel. Változatlan, hogy ezek maximálisan szerezhető száma továbbra is 100 pont. A BME az eddigi többletpont jogcímeket megtartja, az azokért adható pontszámokat megnöveli, sőt új jogcímeken is ad plusz pontokat. Az eddigi 280 pontos jogszabályi minimumpont helyébe 2024-től az egyetemek által szakonként előírt minimumpont lép. A BME az új pontszámítási rendszer alapján egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot ír elő. Ugyanakkor az emelt szintű érettégiért, a nyelvi kompetenciákért, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, szakképesítésért, sporteredményekért, a digitális kompetenciákért, sőt munkatapasztalatért is intézményi pontok szerezhetők a BME-n és ez a ponthatár teljesíthető. „Mindenképpen megéri tehát legalább egy pontot adó érettségi tantárgyból emelt szinten vizsgázni, és ugyanígy jó befektetés a nyelvvizsga, illetve a minél jobb nyelvi érettségi.” – hangsúlyozta a BME rektorhelyettese.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2024-től érvényes felvételi pontszámítási szabályok megismerésében és a szakonként az elfogadott (pontszámítás alapjául szolgáló) érettségi tantárgyak listájának áttekintésében Bihari Péter oktatási rektorhelyettes prezentációja segíti a felvételire készülőket.

 

 BME Oktatási Igazgatóság - Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport