Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Sokszoros a túljelentkezés a BME Gyerekegyetemre

2022. 08. 09.

7. alkalommal nyitotta meg kapuit a BME az általános iskolások előtt, akik olyan izgalmas témákról tanulhattak, mint az űrkutatás, az önvezető autók vagy az okostelefonok világa.

Hosszú a várólista az ország első gyerekegyetemére, amelyre már tavaly elfogytak az idei helyek. A BME 2015 óta rendezi meg a töretlenül nagy érdeklődésre számottevő tehetséggondozó programját, amelyen idén júliusban 330 általános iskolás diák (60%-uk fiú, 40%-uk lány) 7-7, alsó és felső tagozatos csoportban, 23 helyszínen, 50 oktató és 52 egyetemi hallgató és segítő közreműködésével ismerkedhetett meg a természettudományok, a mérnöki és a műszaki pálya világával, valamint az ország elsőszámú műszaki egyetemének 8 karával és laboratóriumaival. A tanulók a műegyetemisták „bőrébe bújva” belekóstolhattak az intézmény hallgatóinak életébe is.

A BME Gyerekegyetem célja, hogy játékos, ismeretterjesztő foglalkozásokon, barátságos légkörben, saját tapasztalatokat szerezve megismertesse és megszerettesse a gyerekekkel a reál tárgyakat, az ezekre épülő későbbi karrierlehetőségeket.

A felsőoktatási szimulációs táborban résztvevő 8 és 14 év közötti korosztálynak nagyelőadásokon, interaktív, kis létszámú szemináriumokon, gyakorlati és elméleti foglalkozásokon, valamint látványos laborlátogatásokon és kísérleteken mutatták be, mivel foglalkozik egy természettudós, miből áll a mérnöki, kutatói pálya.

A program hagyományos részeként Orosz László egyetemi docens idén is bölcs bagolyként moderálta és vezette fel az előadásokat.

Augusztinovitz Fülöp professor emeritus a hangokról, a hang természetéről és a hangméréséről tartott előadást. A mérési kísérletben új rekord született: a résztvevő gyerekek 108,4 dB (decibel) hangerőt produkáltak! Szilágyi Péter, a Nokia Bell Labs munkatársa előadásán szó esett a fényhullámokról, a jelek méréséről. A gyerekegyetemisták igazi fénykardszerű jeldetektorokkal mérhették meg, hogy a teremben hol, milyen erősségű a térerő. A távközlésre használt láthatatlan hullámok vezérlése, a kódolás mind-mind olyan információ volt, amely közelebb vitte őket a mobilhálózatok működésének megértéséhez a 2G-től egészen az 5G technológiáig. Dudás Levente zsebműholdakról szóló előadásán megfoghatták azok prototípusait, majd elkészíthették papírból a saját zsebműholdjukat is. A programból ezúttal sem maradt ki Härtlein Károly korosztály-specifikus fizika bemutatója, amelyen a BME mestertanára kritikus gondolkodásra, a világunk működésének pontos megfigyelésére és megértésére biztatta a gyerekeket, mert ahogy mondta minden „varázslatos” dolog mögött ott rejlik a fizika, csak észre kell venni.

A tudományos tábor zárónapján Czigány Tibor rektor, Kotán Attila kancellár, valamint Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte az ifjakat, akik a tudományos táborban való részvételért oklevélben részesültek.

A BME Gyerekegyetem 2022. évi nyári előadásainak és szemináriumainak témái, valamint prezentálóik:

 

Augusztinovicz Fülöp: Hangjaink világa, világunk hangjai

Batalka Krisztina és Horváth Attila: Mi marad meg belőlem? (BME OMIKK - Központi Levéltár)

Dudás Levente: Áramkörépítés és további előadása: Műegyetemi zsebműholdak

Fehér Gábor: Mozgás és érzékelés robotokkal

Géczy Attila: Hogyan készül az okostelefonunk?

Hazai László: Titokzatos molekulák

Härtlein Károly: Fizika kísérleti bemutató korosztály-specifikusan

Göcsei Gábor: Villámok közelről

Kiss Rita: Az állatok mozgása

Kiszel Ivett: Bagolyvári kalandok (BME OMIKK)

Láng Péter: Energiagazdálkodással a klímaváltozás ellen

Nagy Krisztina: Ez tényleg igaz? Nyomozás a hiteles információ után

Rapi Zsolt: Látványos kémiai kísérletek

Réfy Dániel: Fúzió: hozzuk le a Napot a Földre!

Sántha Hunor: Bioérzékelők és további előadásában: Orvosi érzékelők, bioszenzorok

Szabó Krisztina és Szemere Alexandra: Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit - szeretnék

Szabó Tibor: Mire jó a pneumatika?

Szalay Zsolt: Kell-e autót vezetnünk az önvezető járművek korában?

Szilágyi Péter (Nokia): A mobilhálózatok titkos élete

Terbe Rita: Térjátékok

Tóth Judit: Innováció a magyar elektrotechnikában

Vészi Blanka: Vegyvadászat és további előadásában: Kémiai kísérletek

Weiner Mihály: Ez titok!

 

Az Ipar 4.0 Technológiai Központ előadásában – Kovács László és Nenov Adrienn: Ipar 4.0 – Modern ipari technológiák

A Morgan Stanley szervezésében: Játékprogramozás

A Morgan Stanley szervezésében: Játékfejlesztés

 

Az előadások és szemináriumok összefoglalója a BME Gyerekegyetem FB-oldalán elérhető.

A nyári tábort követően a szervezők további előadássorozatokat szerveznek a program alumni tagjainak a Gyerekegyetem Plusz keretében. Évente kétszer további ismerterjesztő előadásokon a legfrissebb Műegyetemen kutatott témákat, fejlesztéseket, innovációkat és a legújabb eredményeket, sikereket mutatják be a BME elismert oktatói, kutatói. A gyerekegyetem életre hívói 2017-ben egy pontrendszert is bevezettek a diákok motivációjának fenntartására: a nyári rendezvény mellett az évközi előadásokon való részvételért is pontok, kreditek jár a fiataloknak.

A BME Gyerekegyetem nyári táboraiban eddig több mint 3200 általános iskolás vett részt, az első táborlakók közül pedig többen már egyetemi hallgatóként segítik a szervezést.

 

A jövő évi gyerekegyetem várható időpontja: 2023. július 3-7.

 

A szervezők 2023-ban a jelentkezési lehetőséget azoknak a gyermekeknek hirdetik meg, akik regisztrálnak a BME Gyerekegyetem információs rendszerébe. A jelentkezést március végén indítják, a regisztráció kezdetéről pedig valamennyi regisztráltnak e-mailt küldenek a rendezők.

 

Bővebb információ a BME Gyerekegyetem honlapján olvasható. A jelentkezés részletei pedig a program regisztrációs aloldalán találhatók.

A BME Gyerekegyetem idei eseményeinek kiemelt támogatója volt a Magyar Nemzeti Bank, a Lanxess, az e-Net, továbbá a Morgan Stanley és a Nokia.

A BME Gyerekegyetem szervezői voltak: Dallos Györgyi, Farkas László, Hornyánszky Gábor, Lázi Márta, Lukács Mónika, Minkó Dávid

 

Fotók és a rendezvényről készült hangulatvideók a BME Gyerekegyetem galériájában tekinthetők meg.

További érdekességekért, hírekért és aktualitásokért a program Facebook-oldalát érdemes felkeresni.

 

 

TZS-KJ

Fotók forrása: SPOT