Hírfolyam
Vendéghallgatóként és ösztöndíjasként is várja a BME az Ukrajnából menekülő hallgatókat
2022. 04. 21.A Students at Risk ösztöndíjprogramról és a vendéghallgatói státuszról részletes információk érhetők el a BME Központi Tanulmányi Hivatal (KTH) és a Tempus Közalapítvány honlapján.
Az Ukrajnából menekülő hallgatók (ukrán vagy harmadik országbeli állampolgárok) jelentkezhetnek a Műegyetemre vendéghallgatónak a KTH honlapján elérhető űrlapon keresztül. A BME – képzési kapacitásaira és képzési kínálatára tekintettel – lehetőséget biztosít az Ukrajnából érkező menekült hallgatók számára, hogy bekapcsolódhassanak az egyetemen folyó képzésekbe. Jelentkezni a KTH honlapján elérhető űrlap kitöltésével vagy személyesen az Egyetem „R” épületének Aulájában lehet.
A vendéghallgatói jogviszony legfeljebb 2022. augusztus 31-ig szólhat, és ennek keretében kurzusok látogathatók, de záróvizsga nem tehető, oklevél nem szerezhető.
A Műegyetem megvizsgálja, hogy a jelentkező hallgató Ukrajnában megkezdett képzésének van-e megfeleltehető képzés a BME-n, ill. hogy az adott képzés elérhető-e olyan oktatási nyelven, amin a hallgató képes tanulmányait folytatni. Az első lépcsőnek megfelelő jelentkezésekről a BME illetékes kara dönt.
A vendéghallgatók költségmentesen folytathatják tanulmányaikat. A kollégiumi elhelyezés külön eljárás keretében, korlátozott számban biztosított.
A Tempus Közalapítvány (TKA) új ösztöndíjlehetőséget hirdetett az Ukrajnából menekülő hallgatók számára. A Stipendium Hungaricum új Students at Risk alprogramjának célja, hogy ösztöndíjlehetőséget biztosítson azon hallgatók részére, akik Ukrajnában megkezdett tanulmányaikat alap, mester vagy doktori diploma megszerzése céljából kívánják folytatni Magyarországon. Az ösztöndíjra 2022. április 30-án éjfélig várják a jelentkezéseket a Tempus Közalapítvány online pályázati felületén. A pályázati követelményekkel kapcsolatos tudnivalók és pályázati űrlapok itt érhetők el a TKA honlapján.
A szállással, ellátással, oktatással és egyéb kérdésekkel kapcsolatban az ukrán válságban érintettek a BME Információs Pontján kaphatnak tájékoztatást az „E” épület Aulájában (hétköznapokon 8-17 óra között), vagy a BME önkénteseinek segítségét kérhetik a +36301865559 telefonszámon.
Az ukrán egyetemekről Magyarországra átjelentkezést tervező diákok teljes képzési formában is folytathatják tanulmányaikat a BME-n. A 2022 szeptemberétől induló önköltséges képzésekre a felvételi jelentkezés feltételeiről itt tájékozódhatnak az érdeklődők.