Hírfolyam
Átlag feletti jövedelemre számíthatnak a BME-n végzettek
2022. 01. 12.A Műegyetemen diplomát szerzők tudása versenyképes, elhelyezkedési rátájuk magas, kezdő fizetésük jóval meghaladja az adott szektorban tapasztalt átlagbért.
Akár havi közel 700 ezer forintos bruttó kezdő jövedelemmel is számolhatnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett diákok – derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legújabb felméréséből, amelyben a 2011/12. és a 2017/18. tanévek között abszolutóriumot szerzettek munkaerőpiaci helyzetét vizsgálták a szakemberek. (A 2020-as kutatás anyaga az alábbi linken érhető el – szerk.)
Magas kezdő bérezés
A Diplomán Túl című 2020-as kutatás anyagából kiderül, hogy a Műegyetemen végzettek valamennyi területen gyorsan elhelyezkednek, és az átlagosnál jóval magasabb jövedelemmel kezdik pályájukat. Az intézmény fő profilját adó műszaki képzési területen a mesterképzésben diplomát szerzők az országos átlagot meghaladó jövedelmet érnek el: pályakezdőként átlagosan 522 600 forint, míg 8-9 évvel a végzés után már 792 000 forint bruttó jövedelemmel számolhatnak. A kutatás rámutat, hogy az egyes mesterszakok között lehetnek különbségek: például a csúcstartó energetikai mérnöki mesterszakon 8-9 évvel a végzés után akár az egy millió forintot is meghaladja a havi átlagjövedelem, továbbá a nagy népszerűségnek örvendő, magasabb létszámmal induló gépészmérnöki, vegyészmérnöki és műszaki menedzser szakokon végzettek bére is meghaladja a bruttó 700 ezer forintot.
„A BME-n megszerzett tudás egy egész életpályát alapoz meg, hiszen a diákok megtanulják szakterületük változásait és trendjeit követni, ennek köszönhetően sikeresek maradhatnak további karrierjük során is. Frissdiplomásaink igencsak keresettek a munkaerőpiacon, tapasztalatuk és rálátásuk egy-egy szakterületre messze kiemelkedő, így nem is kell sokat várniuk az első állás betöltésére, amelyre gyakran egy hónapon belül sor kerül. Hallgatóink versenyképes tudásának további indikátora a fizetésük, amely műszaki területen akár a havi bruttó egymillió forintot is elérheti” - fejtette ki a kutatás eredményeit megerősítve Bihari Péter, a BME oktatási rektorhelyettese.
Élen az informatikai képzésben is
A speciális IT tudást igénylő szektorban becslések szerint mintegy 44 ezer szakemberre lenne szükség, a hiány a duplájára nőtt az elmúlt hat esztendőben. Részben a digitális transzformációnak köszönhetően ez a szám várhatóan tovább emelkedik: a szektornak hatalmas szüksége van a hazai egyetemeken végzett fiatal szakemberekre. Az informatikai képzési területen csúcstartó a Műegyetem: a mérnökinformatikus mesterszakon 8-9 éve végzettek egy millió forintot meghaladó havi jövedelme, míg a pályakezdők 740 ezer forintos havi bére is kiemelkedő a többi felsőoktatási intézményben diplomát szerzettekhez képest.
Egy hónapon belül elhelyezkednek
A műegyetemi gazdaságtudományi képzésen végzettek is jó esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon. Az alapképzéses diploma kézhezvétele után átlagosan kb. egy hónappal sikerült munkát találnia a felmérésben megkérdezett végzett hallgatóknak. A havi bruttó 405 ezres jövedelem is az országos átlag felett van ezen a szakterületen. A BME a bölcsészettudományi mesterképzésben is vezető pozícióban van: a többi felsőoktatási intézményhez képest a Műegyetemen végzett mesterszakos hallgatók hamarabb elhelyezkednek.
Személyre szabott megoldások a hallgatói lemorzsolódás ellen
„A BME mentorálással, felkészítő tárgyakkal segíti az elsőévesek egyetemi pályakezdését, így támogatva beilleszkedésüket és tanulmányi sikerességüket, hozzásegítve őket a diploma gyors megszerzéséhez” – erősítette meg Bihari Péter oktatás rektohelyettes. Ennek érdekében a Műegyetem Human & Social Data Science Lab-ja (HSDSLab) adattudományi kutatásokat indított többek között olyan oktatáspolitikai szempontból releváns kérdéskörben, mint a hallgatói lemorzsolódás. A HSDSLab munkája révén előre jelezhetővé válnak a hallgatók szempontjából kritikus tanulmányi területek, így lehetőség nyílik a célzott és személyre szabott beavatkozásra az érintett diákok körében, például a megfelelő felzárkóztató kurzusok ajánlásával.
Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport