Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

BME-EELISA INFO DAY: Hogyan kapcsolódhatunk európai egyetemekhez a Műegyetemről?

2021. 06. 14.

Képzések, ösztöndíjak, mobilitási programok – minden megtudható a lehetőségekről a június 23-i EELISA rendezvényen, ahol hallgatók és oktatók feltehetik kérdéseiket az online workshopokon.

A BME 2020-ban nyolc nívós európai egyetemmel összefogva az EELISA egyetemi szövetség tagja lett. A program távlati célja a minden uniós tagállamban akkreditált európai mérnöki diploma rendszerének kidolgozása. A partnerek közös képzések, kutatások indításán is dolgoznak. A műegyetemi hallgatók, valamint oktatók Pisa, Erlangen, Isztambul, Párizs, Madrid, és Bukarest egyetemein tanulhatnak, illetve kutathatnak a jövőben a program keretében. További részletek olvashatók az EELISA-ról a Vigh László Gergely idegen nyelvű oktatási igazgatóval készült interjúban.

A június 23-án 10 órakor kezdődő online rendezvényen bemutatkozik az EELISA műegyetemi tevékenysége és nemzetközi konzorciuma, emellett a kapcsolódó nagyvállalati és egyetemi együttműködésekről is tájékoztatnak az előadók.

A nyitó szekcióban köszöntőt mond az EELISA elnökévé nemrég megválasztott Dale A. Martin, a Siemens volt vezérigazgatója, a BME díszpolgára.

A program nyelve magyar. Az esemény online keretek között, Microsoft Teams alkalmazáson zajlik. A eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: EELISA Info Day regisztrációs felület 

A rendezvény plenáris programja:

Teams link: https://bit.ly/3fUPacT

10:00-10:30 - Lendületben az EELISA, az európai egyetemi szövetség 

Köszöntőt mondanak:

Józsa János, a Műegyetem rektora

Bódis József, az ITM felsőoktatásért felelős államtitkára

Czigány Tibor, a BME július 1-től kinevezett rektora, a BME Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára

Dale A. Martin, az EELISA elnöke

Sofia Costa D’Aguiar, EELISA executive director

Szili Ákos, a BME Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke

 

10:30-11:15 - EELISA: lehetőség az egyetemen, az iparban és Európában 

10.30-10.45  Nagy Balázs Vince (nemzetközi rektorhelyettes) és Vigh László Gergely (idegen nyelvű oktatási igazgató): "Az EELISA a Műegyetemen" 

10.45-11.00 Takó Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője: "Az ELTE részvétele a Charm-EU együttműködésben"

11.00-11.15 Vulkán Csaba, a Nokia Bell Labs vezetője: "Kiválóság és innováció: a BME és a Nokia Bell Labs együttműködésének eredményei" 

Az előadásokat követő workshopokon megismerhetők az EELISA képzési, mobilitási lehetőségei és közösségei (a kiválasztott workshopot a regisztráció során jelölni kell). Az interaktív workshopokon kérdést tehetnek fel az érdeklődő hallgatók és oktatók az EELISA egyes tevékenységeiről és az együttműködési lehetőségekről. 

A két párhuzamos workshop időpontja és témakörei:

11:30-13:00 - EELISA: Képzések, mobilitás, közösségek, pályázatok - ismerd meg, mire vállalkozhatsz!  (workshopok az EELISA lehetőségekről)

 

Workshop 1: EELISA képzések és mobilitás

Képzések, akkreditáció és interdiszciplinaritás - úton az Európai Mérnök Diploma felé

Teams link: https://bit.ly/3z6EG1r

Workshop 2: EELISA közösségek és mobilitás 

Közösségek, partnerségek, hálózatok - szakmai kapcsolatok diplomán innen és túl

Teams link: https://bit.ly/3cpgXzX

További információk: eelisa@bme.hu

Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport