Hírfolyam
Idén az otthonunkba költözik a tudomány! – Regisztrálj a tudományünnepi programokra!
2020. 10. 28.2020-ban az új koronavírus-járvány miatt az online térben rendezik meg a Magyar Tudomány Ünnepét, amelyhez a BME is számos izgalmas programmal csatlakozott.
Kvantumtechnológiáról, design és szellemi tulajdonjogról, elméleti fizikáról, épületgépészetről, mesterséges intelligenciáról, felhő alapú fejlesztésről, mesterséges valóságról és az e-sportról is szó lesz a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) műegyetemi előadásain 2020. november 4. és 30. között. A pandémiás helyzetre való tekintettel a BME-s vonatkozású programokat virtuálisan tartják, és azokhoz – egyes esetekben a szükséges regisztráció után – bárki csatlakozhat majd. Az idei esemény mottója: „Jövőformáló tudomány”. Ez a jelmondat a kutatói pálya legfőbb motivációját is hangsúlyozza, a kutatói tevékenységnek azokat az eredményeit hozza a fiatalok látóterébe, amelyekkel kivételes esetben megváltoztathatják az emberek életét.
„A Magyar Tudományos Akadémia egyik legfontosabb küldetése, hogy a tudományos eredményeket széles körben közvetítse még akkor is, ha ezt személyes jelenlét mellett épp nem teheti meg” – olvasható az MTA beharangozójában, felhívva a figyelmet arra, hogy ezúttal a képernyők elé várják a különféle innovatív és izgalmas tudományos témák iránt érdeklődőket. Valamennyi program és élő közvetítés az MTA Youtube-csatornáján keresztül is megtekinthető lesz. Az országos és határon túli rendezvénysorozat kiemelt értékként hirdeti a tudomány rendszerközpontú szemléletét, amely lehetővé teszi, hogy amennyiben a tudomány időnként szükségszerűen meghaladja a korábbi eredményeit, alkalmazkodni lehet hozzá társadalmi szinten is. Ez a nézőpont jelenti egyebek mellett a tudomány stabilitását a társadalom számára, és ezáltal teremt időtálló értéket a tudományos eredményeket felhasználók számára. |
A rendezvénysorozat egyik központi témája az új koronavírus okozta világjárvány és különböző aspektusainak bemutatása: a tudományos érdeklődés és aktivitás középpontjába került COVID-19 az előadásokban is megjelenik, a prezentáló tudósok sokféle nézőpontból világítanak rá a pandémiához kapcsolódó jelenségek megértéséhez. Górcső alá veszik például az elmúlt időszakban bekövetkezett és lehetséges jövőbeli különböző gazdasági, pénzügyi, társadalmi, egészségügyi, szociális, kulturális, közlekedési, turisztikai, oktatási stb. szempontokat és változásokat.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2020. évi rendezvénysorozat kiemelt témakörei:
- az aktuális víztudományi kérdésekre vonatkozó megoldási alternatívák a döntéshozókkal együttműködésben;
- az 5G-sugárzás komplex egészségügyi, társadalmi, technológiai, fizikai hatása;
- kutatónők a járvány frontvonalában;
- alapkutatás–fejlesztés–innováció kapcsolata a vakcinatervezésben;
- az emberiség történetét meghatározó nagy járványok;
- hálózatmodellek a koronavírus-járvány kivezetésének szolgálatában;
- a környezet és a gazdaság szimbiózisának lehetőségei és kihívásai a járványhelyzet után;
- a digitalizált oktatás jelene és jövője;
- az anyanyelvi megértés elmélyítésének lehetőségei;
- a napkitörések vizsgálata és lehetséges hatásuk a földi infrastruktúrára a jövőben
Ízelítő a műegyetemi vonatkozású programokból:
„Tudomány és parlament: víz – jelentősége és korlátai a 21. században” címmel előadásokat és panelbeszélgetéseket hallgathatnak meg az érdeklődők. A rendezvényen köszöntőt mond Józsa János, a BME rektora, az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületének elnöke.
Az eseményen a BME ÉMK Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének előadói beszélnek a paksi Duna-szakasz hidromorfológiai, termodinamikai és élőhely-hidraulikai kutatásainak legújabb eredményeiről, továbbá a 2019-es balatoni alga-tömegprodukció okainak, következményének és szabályozhatóságának részleteiről.
Az előadások kezdete: 2020. november 10. 10:00
A közvetítés az MTA YoutTube-csatornáján lesz.
A BME TTK Elméleti Fizika Tanszék több témában is szemináriumot és online előadást szervez előadást, amelyek részleteiről a honlapjukon érdemes tájékozódni.
Az előadások időpontjai: 2020. november 6. 10:15., november 13. 10:15., november 20. 10:15., és november 27. 10:15.
A BME Rektori Kabinet Tudományos és Innovációs Igazgatósága szervezésében az „Akikre büszkék vagyunk” című online tudományos ülésen és ünnepségen köszöntik a BME rangos hazai pályázatokon részt vevő hallgatóit és oktatóit, elismerik a kiválóságokat, átadják a BMe kutatói pályázat díjait, majd megtartják professzori székfoglalójukat az idén kinevezett új egyetemi tanáraink. Az eseményen köszöntőt mond Józsa János rektor.
A rendezvény időpontja: 2020. november 16. 15:00
Részben a BME Energiatudományi Kutatóközpont szervezésében az MTA Díszterméből online közvetítik a II. Magyar Power-to-Gas Konferenciát, amelyen kutatók, a szabályozást végző szervezetek képviselői és ipari szereplők tárják fel a power-to-gas (P2G) technológia jövőbeli magyarországi lehetőségeit és szerepeit, mint amilyen a szezonális energiatárolás vagy a földgázexport-függés csökkentése lehet.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 17.
A hálózattudomány területén az utóbbi időben elért új tudományos eredményeket foglalják össze a VIK és az MTA-BME Informatikai rendszerek kutatócsoportjának szervezésében jeles szakemberek egy workshop keretében.
A rendezvény időpontja: 2020. november 19. 16:00
A BME VIK Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület rendezvényén a számítógépes játékok e-sportként való megéléséről lesz szó. Az eseményen számítógépes addiktológus, a profi és az amatőr e-sport világ prominens képviselői, vezetői beszélgetnek arról, hogy ez a tevékenység csak kamaszos szórakozás vagy kimerítő agytorna, egészségtelen és elbutító időtöltés, vagy kemény fizikai megmérettetés, felszínes hobbi vagy összetett csapatsport lehet-e.
A rendezvény időpontja: 2020. november 24. 17:15
Szintén a VIK rendezvényeként lesz online látogatható a Jövőformáló elektronika című workshop, amelyen nanohordozókról, a neuromorf logikáról, valamint a hordozható levegőminőség-vizsgáló szenzorklaszterről is többet tudhatnak meg az érdeklődők.
A rendezvény időpontja: 2020. november 24. 14:00-16:00
A BME VIK AUT tanszékén folyó kutatásokról és a mesterséges valóság ipari területeken történő alkalmazási lehetőségeiről hallhatunk újdonságokat a tanszék kerekasztal-beszélgetésén. A tervezett program szerint különös hangsúlyt kap a tréningek hatékonyságának összehasonlító vizsgálata különböző tréningeszközökkel, bemutatják a mérési környezetet, módszertanokat, mérési eredményeket, megvalósult projekteket, majd vitaindító beszélgetések következnek a téma szakértőinek részvételével.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 24. 16:00
A BME VIK-en zajló kvantumtechnológiai kutatásokat, kvantumkommunikációs terveket és eredményeket, más műegyetemi karokkal közösen folytatott vizsgálatokat mutatják be az online rendezvényen. Az eseményen a 2017-2021 között zajló HunQuTech projektben eddig elért kvantumkommunikációs eredményeket, valamint a 2020 októberében indult Kvantuminformatikai Nemzeti Labor BME VIK-hez kapcsolódó kvantumkommunikációs terveinek részleteit is megosztják.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 25. 16:00
A BME GTK Üzleti Jogi Tanszékének virtuális kerekasztal-beszélgetésén a design termékek, szolgáltatások közönséghez, fogyasztókhoz való eljuttatásában betöltött szerepét, a műszaki vagy más tartalmat is meghatározó befolyását, továbbá a szellemi jog kiaknázásának lehetőségeit és aktuális kihívásait ismerhetik meg az érdeklődők.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 25. 10:00
BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszék (TMIT) SmartCom Laboratóriumának szakmai délutánján az ipar 4.0 együttműködő rendszereinek támogatására mutatnak be „ABCDE5G” technológiákat egy integrált demonstráció keretében, majd áttekintik a hálózatsemlegesség méréstechnikájának aktuális kihívásait. (ABCDE5G = Artificial Intellience, Blockchain, Cloud Computing, Data Science, Edge Computing és 5G technológiák). A szakemberek egy okos gyártási rendszer példáján keresztül a legújabb technológiák együttműködését, valamint a böngésző-alapú hálózatsemlegességi mérések jelenlegi lehetőségeit és korlátait is illusztrálják.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 26. 16:00
Virtuális előadásokkal, kiállítással és laborbemutatóval egybekötött rendezvény lesz a Műegyetemi Épületgépész Nap a BME GPK-n, amelyen ismertetik az aktuális építészeti trendeket, és jeles szakemberek szólnak az okos épületekről, valamint a belső környezet minőségéről.
A rendezvény időpontja: 2020. november 26-27.
A fennállásának idén 30. évfordulóját ünneplő BME GTK Környezetgazdaságtan Tanszék „Externáliáktól a fenntarthatóságig” című online konferenciáján a tanszék szerteágazó szakmai tevékenységeit és legújabb nemzetközi tudományos eredményeit mutatják be egybekötve egy jubileumi könyvbemutatóval.
A rendezvény időpontja: 2020. november. 27. 10:00
TZS-GI
Bélyegkép forrása: MTA