Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Beírhatjuk magunkat a hazai közlekedésfejlesztés történetébe”

2020. 01. 09.

A szakma csúcselismerését kapta meg innovációjáért a KJK kutatója, akivel eddigi kutatási eredményeiről beszélgettünk.

„Fontos volt számomra, hogy olyan tudományterületen tegyem próbára a képességeimet, ahol rövid időn belül gyakorlati haszna és kézzel fogható eredménye van az elgondolásaimnak” – fogalmazott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) nemrégiben közösen alapított Közlekedési Innovációs Díjának átvétele után Tettamanti Tamás, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének docense. A kitüntetett a vezeték nélküli, elosztott vezérlésű jelzőlámparendszer koncepcióját alkotta meg. A kifejlesztett rendszer újszerűsége, hogy lehetővé teszi az alépítmény-építés nélküli, környezetbarát és költséghatékony telepítést és üzemeltetést. Az első prototípus már el is készült. A mintaeszközön végzett eddigi tesztelések eredményei igazolják a megbízható és üzembiztos működést.

Tettamanti Tamás ünnepélyes keretek között átveszi a Közlekedési Innovációs Díjat (Forrás: nemzetiutdij.hu)

A Közlekedési Innovációs Díjat az alapítók a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatalok felkarolása, alkotásra ösztönzése és a hazai munkaerőpiacon való elhelyezkedés elősegítése érdekében hozták létre. A kiírók előnyben részesítették a magyarországi közlekedési ágazat fejlesztésével összefüggő ötleteket, innovatív kezdeményezéseket, tudományos elképzeléseket, amelyek megvalósítása hozzájárulhat a hazai közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, erősítésének és megbecsültségének támogatásához, a közlekedési innovációk minél szélesebb körű elterjedéséhez, a társadalmi jóléthez, valamint a gazdasági bővüléshez.

A tavaly alapított és az – ezentúl – évente egy alkalommal odaítélt, 1 millió forint pénzjutalommal járó elismerésre 40 év alatti fiatal kutatók pályázhatnak a Magyarországon hasznosított vagy hasznosítás előtt álló, a közlekedés területén (pl. járműtechnológia, infrastruktúra- vagy szolgáltatás-fejlesztés, forgalomszervezés, ellenőrzési és díjszedési rendszerek, közlekedésgazdaságtan, mobilitás-menedzsment stb.) létrehozott találmányaikkal, szabadalmaikkal, innovatív K+F projektjeikkel, ill. tudományos eredményeikkel.

A szakértői zsűri a pályaművek elbírálásakor figyelembe veszi a pályázatok innovatív jellegét, a megvalósítás mértékét, a hasznossági potenciált és a találmány, elgondolás tudományos hatását is.

„Sem Magyarországon, sem pedig Európában nem forgalmaznak az általam kidolgozott működési elven üzemelő jelzőlámparendszert” – hangsúlyozta fejlesztése egyediségét Tettamanti Tamás, aki egy modulárisan összeállítható, elosztott vezérlésű és saját elektronikával rendelkező forgalomirányító berendezés működési algoritmusát fejlesztette ki. A speciális rendszerben a jelzőfejek vezeték nélküli kommunikációval, szigetszerűen üzemeltethetők. A konstrukció környezetbarát elven működik: az eszköz elektromos energiával történő ellátásáról napelemek gondoskodnak. „Az innováció újszerűsége a műszaki megvalósításban rejlik: a klasszikus, már a 20. század eleje óta lényegében változatlan, központi irányítási koncepcióval szemben az ún. elosztott szabályozási struktúra kap hangsúlyt, amelynek lényege, hogy több elektronikai egység elosztottan és redundánsan működik együtt a megbízható jelzésbiztosítás érdekében. Egy központi berendezés helyett a jelzőfejekbe telepített processzorok végzik el az irányítási feladatokat a hazai és nemzetközi közutas szabványoknak, ill. útügyi műszaki előírásoknak megfelelve. Ezekre tekintettel a struktúra legalább olyan megbízható, mint a hagyományos technológia” – osztotta meg találmányának technikai részleteit a kitüntetett műegyetemi szakember.

„A berendezés az egyedi működésű csomópontokban vethető be a legnagyobb hatékonysággal és anyagi megtérüléssel. Ilyenek jellemzően a ritkán lakott településeken átvezető közutak és gyalogátkelőik vagy a lakott területen kívüli útkereszteződések” – ecsetelte a jelzőlámparendszer ideális felhasználását az oktató- kutató. A bme.hu-nak adott interjúban elárulta, hogy a konstrukció jelenleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala révén használati mintaoltalmat kapott, a szabadalmi bírálat pedig jelenleg még folyamatban van, ám szeretné mielőbb levédetni találmányát.

Az alapötletet egy évtizeddel korábbi szakcikk ihlette, amelynek szerzője Tettamanti Tamás egykori konzulense Varga István, a KJK korábbi dékánja, jelenlegi dékánhelyettese volt. Ő éppen egy jövőt prognosztizáló publikációt készített akkor, leírva hogy a „smart” rendszerek szerepe felértékelődik a közúti forgalomirányításban is. „Az akkor még csak futurisztikusnak tűnő feltételezésnek vélt állítás ma már szinte karnyújtásnyira van a valóságtól” – jegyezte meg a kutató, elárulva azt is: a fejlesztés ipari partnere, az MS Kft., korábban sikerrel pályázott egy GINOP projektre azonos témában, így közösen fogtak bele a mostani kutatásba; a cég támogatásával épülhetett meg a díjazott elgondolásai alapján a jelzőlámparendszer első prototípusa. A szakember úgy vélte, hogy találmányára Magyarországon és Kelet-Európában is lenne kereslet, elsősorban olyan helyeken, ahol az áramellátás nem kiépített, így az alternatív energiabetáplálás a legkézenfekvőbb megoldás a jelzőlámpák üzemeltetésére. „A berendezés újszerűségével még csak ismerkedik a közlekedési szakma, a piacra kész termék létrehozásáig még hosszú az út”.

Az innováció jelenleg a közutat keresztező gyalogátkelős helyszínek jelzőlámpás irányítására alkalmas. Tettamanti Tamás ugyanakkor folytatja a munkát: egyrészt a rendszer kibővítésén dolgozik a klasszikus négyágú csomóponti irányítás megvalósítása érdekében, másrészt forgalomfüggő logikák fejlesztésére, ill. a kezelőszoftver kialakítására van még szükség.

„Megtiszteltetés számomra, hogy egy újonnan alapított nívós díjra méltónak találták az elgondolásomat és a tudományos munkámat. Örömmel és büszkeséggel tölt el, amiért a szakmai zsűri értékelte az innováció iránti törekvésemet és fantáziát látott a koncepcióm továbbgondolásában” – vallotta az Közlekedési Innovációs Díj átvétele után Tettamanti Tamás, aki még számos közlekedésautomatizálási fejlesztéssel foglalkozik. Speciális szakterülete a forgalommodellezés, forgalomirányítás és újabban az automatizált/autonóm járművek kapcsolata az előzőekkel. Több éve oktatja és kutatja a jelzőlámpás irányítás témáját a közlekedésmérnök hallgatóknak. Elmondta, szívesen lát bármely K+F projektben a tudományos munka, az újszerű ismeretek és az automatizálásban rejlő lehetőségek kiaknázására nyitott diákokat.

TZS-GI
Fotó: Takács Ildikó