Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„Önmagunk tesztelése a leghatásosabb védelem a felejtés ellen”

2018. 06. 28.

Több évszázada elfogadott, a gyakorlatban alkalmazott tanulási módszerek hatékonyságát cáfolták emlékezésen alapuló vizsgálataikban a TTK kutatói.

„Egy teszt nem a tanulás végső ellenőrzési pontja, hanem maga a tanulás. Önmagunk kikérdezése és a tudást felmérő tesztek nem fenyegető megmérettetések, sokkal inkább a hosszú távú és megalapozott ismeretek elsajátításának hatékony módjai. Csak nehezen hiszünk bennük” – foglalta össze legújabb, az emlékezéssel, az emlékek előhívásával összefüggő kísérleti memóriakutatások eredményeit Racsmány Mihály, a BME Természettudományi Kar (TTK) Kognitív Tudományi Tanszék egyetemi docense, az MTA-BME Nemzeti Agykutatási Program (NAP) kutatócsoportjának vezetője. Elemzéseiben az ún. teszt-hatás pszichológiai és neurológiai következményét elemzi, amely szerinte „nem az egyéjszakás biflázás módszertana”.

A magyar kormány 2012-ben kezdeményezte Nemzeti Agykutatási Program (NAP) létrehozását, amelynek célja a gyakorlati eredményt felmutató felfedező kutatások, a megelőzés, az innováció támogatása, gyógyszerfejlesztés, ezáltal az orvosi ellátás javítása. A kabinet Freund Tamás akadémikust, az MTA Kísérleti Orvostudomány Kutatóintézet igazgatóját kérte fel a projekt vezetésére. A nagyszabású kezdeményezés néhány hónappal megelőzte a hasonló céllal létrejött európai uniós és egyesült államokbeli törekvéseket. A 2017 végéig tartó 4 éves ciklusban 12 milliárd forintos állami finanszírozásából 89 laboratórium kapott támogatást, 48 kutatóintézet és egyetemi tanszék jutott hozzá modern műszerekhez.

A program különlegessége, hogy egyesítette a versengés és együttműködés elvét: a legkiválóbb kutatókat, laboratóriumokat és kutatási programokat ösztönözte az egymás közötti és nemzetközi együttműködésre.

A kormány döntött a program meghosszabbításáról: a NAP 2.0 kezdeményezés 2017. december 1. és 2021. november 30. között valósul meg csaknem 6,5 milliárd forint össztámogatásból. A meghosszabbított projekt célja a már meglévő hálózat összetartása és az együttműködési lehetőségek hatékonyabb kihasználása.

Racsmány Mihály kutatócsoportja (Learning & memory research group) a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával (NAP 2.0.  2017-1-2-1 NKP-2017 00002) végzi feladatát. A kutatók a neurológiai és pszichiátriai kórképben vizsgálják az emlékezeti funkciók sérülését, terápiás lehetőségeket. Bizonyos fejlődési és neurodegeneratív kórképekben a kognitív funkciók, a motoros rendszer és az affektivitás is érintett. E rendellenességek akár egy egész életen át befolyással lehetnek a hatékony munkavégzésre, a társadalmi beilleszkedésre, a független életvitelre, továbbá terhet rónak a beteg közvetlen környezetére és az egészségügyi ellátórendszerre. A kutatócsoport ezért idegrendszeri (fMRI, EEG), fiziológiai (szemmozgás regisztráció) és kísérleti pszichológiai módszerek segítségével próbálja feltárni az emlékezeti előhíváson alapuló tanulási formák mechanizmusait, alkalmazási lehetőségeit oktatási környezetben, és megjelenési formáit neurológiai és pszichiátriai kórformákban (kényszerbetegség, szkizofrénia spektrum zavarok, Parkinson-kór).

A kutatócsoport tagjai:

Racsmány Mihály, a kutatócsoport vezetője, BME Természettudományi Kar (TTK) Kognitív Tudományi Tanszék egyetemi docense. Tagok még a tanszék részéről:
Demeter Csaba adjunktus, Pajkossy Péter adjunktus, Szőllősi Ágnes tudományos segédmunkatárs, Dombovits Renáta PhD-hallgató, Bencze Dorottya PhD-hallgató, Marián Miklós PhD-hallgató, Markója Ádám PhD-hallgató, Lencsés Anita kutatási asszisztens, Miklós Zsófia kutatási asszisztens, Török Edina kutatási asszisztens.

„Néhány száz éve egy általános képzet él bennünk a hatékony tanulás feltételeiről: eszerint, minél komplexebb módon visszük be az információt az emlékezetünkbe, annál könnyebben megjegyezzük azt. Ám a jól megtervezett és dokumentált kutatások kimutatták: a hosszú távú és a tartós tudás alapja nem az, ha asszociációkkal vagy akár ún. ’gondolat-térképekkel’ vértezzük fel a megjegyzendő anyagot. Jó példa erre a rohamtempójú tanulás: a vizsga előtti éjjel többször átolvasott tudásanyaggal elért jó érdemjegy általában hamis siker, csupán felszínes ismeretet biztosít, ezeket rövid időn belül elfelejtik a hallgatók” – fejtette ki a szakember, aki ugyanakkor elárulta, a tartós tudás alapja az, ha minél többször előhívjuk az elsajátított anyaghoz kapcsolt emlékeket, ezáltal tesztelve magunkat. „A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a tananyag áttekintését követően a tanuló valamennyi felejtési idő közbeiktatásával a tudását mérő kérdéseket tesz fel magának, és így rekonstruálja a megismerendő anyagot. A módszer további előnye, hogy ellenáll a felejtésnek, a stressznek, más tanulási stratégiák sem „zavarják meg” a hatékonyságát, és a sikerre nincs káros hatással az akár debilizáló, képességeket visszavető szorongással is együttjáró vizsgadrukk. E tulajdonságai miatt a teszt-hatás konzerválja a tudást és alkalmas módszert kínál többek között a tudástranszferre is. Ez utóbbi annyit jelent, hogy nem csak magára a megtanult anyagra emlékszünk, de az ott megtanultakat alkalmazni tudjuk az eredeti feladathoz hasonló új feladatok megoldásához is.

Racsmány Mihály szerint a teszt-hatás egy innovatív, egyelőre még kiaknázatlan és sok újdonsággal kecsegtető témája az agykutatásnak. Kollégáival jelenleg a pszichológiai faktorokat és az idegrendszeri jellemzőket elemzi jelenlegi kísérleti memóriavizsgálataiban. Legújabb kutatási eredményeiket egy neves nemzetközi szaklapban közölték le (Racsmány, M., Szőllősi, Á., & Bencze, D. (2018). Retrieval practice makes procedure from remembering: An automatization account of the testing effect. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 44 (1) – szerk.). Ebben szerepel, hogy „az előhíváson alapuló ismeretszerzés a készségtanuláshoz hasonló jellemzőkkel bír. Az előhívás módja intenzív, jól felépített, és segíti, hogy az idő elteltével gyorsul az emlékezés, azaz a teszteléssel elsajátított információkra nemcsak jobban emlékezünk, hanem gyorsabban is eszünkbe jutnak” – osztotta meg a bme.hu-val a műegyetemi oktató-kutató. Úgy vélte, az előhívás alapú teszt-módszer a diákokon kívül olyan idegrendszeri károsodást szenvedett patológiás csoportokban is sikerrel bevethető, akiknél a hagyományos tanulási módszerek kudarcot vallottak: például Alzheimer-kórban, időskori demenciában szenvedőknél, akiknél a tudatos emlékezési funkciók károsodtak, ám a készségtanulási képességeik megmaradtak, így az új technikával van remény a fejlesztésükre.

Racsmány Mihály szerint a vizsgált módszer sikerrel lenne alkalmazható a hazai oktatási rendszerben is, amelynek pedagógiai modellje szerinte jelenleg inkább a bevitelre, azaz a kódolásra és az ismétlésre koncentrál. „A teszt-módszer használatához paradigmaváltásra van szükség, és első lépésként a pedagógusképzésbe kellene beépíteni az ismételt előhívás metódusát. Az ugyanis nem mindegy, hogy mikor kerül felvételre a teszt és hogyan fogadják a diákok. Pszichológusok és pedagógusok átfogó együttműködésére lenne szükség az életkornak, témának, tananyagnak, sőt a tanulók érzelmi állapotának megfelelő, a motivációjukkal összecsengő tesztek elkészítéséhez, továbbá alkalmazásához”. Hangsúlyozta: „szisztematikus módszer-fejlesztés és nagyszabású átfogó vizsgálat szükséges a teszt-alapú tanulás oktatási programokba történő illesztéséhez”.

A műegyetemi kutató úgy vélte, a tanulási technika bevezetését szubjektív tényezők is megnehezítik: „egészen egyszerűen nem hiszünk a teszt-hatás sikerében. Az emberi elme hajlamos rá, hogy arra a benyomására építsen, amit éppen átél, azaz a jelenből következtet a jövőre. A szaknyelv ezt stabilitási torzításnak nevezi. Nem hiszünk abban, hogy a tudás, amelyet a tesztekkel pillanatnyilag csak nagy erőfeszítések árán tudunk előhívni, hosszútávon mégis kamatozó ismereteket jelent, míg a sokszor átnézett és a jelenben könnyen visszamondható anyagokról úgy érezzük később is képesek leszünk azokat felidézni. Általában mindkét esetben nagyot tévedünk” – fogalmazott Racsmány Mihály.

A BME oktatója a hallgatóknak üzenve kiemelte: „természetesen, segítheti a tanulást, ha különböző szempontok alapján elemzik a megtanulandó szöveget, és akár színes kiemelésekkel rendszert építenek az ismeretanyagba. Ugyanakkor még ennél is hatékonyabb módszer, ha az anyag első olvasása után már ellenőrző kérdéseket gyártanak a feldolgozandó témához, majd ezeket 2-3 alkalommal is megválaszolják, miközben hagyják, hogy az eredetileg megtanult anyagot kicsit elfelejtsék és erőfeszítés kelljen a felidézéséhez. A hatás nem marad el: még hetekkel, hónapokkal a tanulás után is emlékeznek majd ezekre az információkkal.

Racsmány Mihály jövőbeli terveiről elárulta: a kutatócsoport folytatja a tudományos munkát a módszer idegrendszeri hátterének megértésével. A kutatások elsősorban arra próbálnak választ találni, hogy a tesztre épülő tanulási formák mennyiben involválnak eltérő idegrendszeri hálózatokat, úgy mint a hagyományos ismételt tanuláson alapuló technikák. Vizsgálják a hatást különböző neurológiai-és pszichiátriai betegcsoportokon, valamint időskori demenciával küzdőkön is, hogy az eddigi eredményeket felhasználva a tudósok különféle rehabilitációs eljárásokat fejleszthessenek ki számukra.

TZS - GI

Fotó: Philip János