Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

„A tanulmányaik során megszerzett tudás és képességek szilárd alapot jelentenek”

2018. 02. 07.

Harminc végzős diák vette át oklevelét a BME angol nyelvű alap- és mesterképzésének végén.

„Az elmúlt években keményen kellett dolgozniuk: házi feladatokat oldottak meg, zárthelyikre és vizsgákra készültek, laborgyakorlatokat fejeztek be sikerrel, míg végül eljutottak az utolsó vizsgához. Így most már elmondhatják, hogy mindez megérte” – köszöntötte az angol nyelven diplomázó hallgatókat Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes. Hozzátette: „a tanulmányaik során megszerzett tudás és képességek szilárd alapot jelentenek, amelyekre a jövőben is támaszkodhatnak, építkezhetnek. Értékes diplomát vesznek át nemsokára: ez teszi e napot fontossá és különlegessé Önök és családjuk számára”.

A Gaudeamus Igitur dallamára bevonuló elnökség tagjai: Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, Lovas Tamás dékánhelyettes (Építőmérnöki Kar), Kovács Ádám dékánhelyettes (Gépészmérnöki Kar), Nemes Gábor dékánhelyettes (Építészmérnöki Kar), Hell Zoltán egyetemi docens (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar), Gerhátné Udvary Eszter egyetemi docens (Villamosmérnöki és Informatikai Kar), Török Ádám dékánhelyettes (Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar) Prok István dékánhelyettes (Természettudományi Kar) és Logó Emma oktatási dékánhelyettes (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar).

A rendezvényre eljött a BME Gépészmérnöki Kar francia-magyar nyelvű képzést adó (ún. co-tutelle) oktatási programjának koordinátor testülete. A francia küldöttség képviseletében Sébastien Reymond tudományos és egyetemi együttműködési attasé, Bob Kaba Loemba ösztöndíjfelelős (Campus France), az Arts et Métiers ParisTech, ENSAM Campus Cluny képviseletében Andela Ceau-Dura, a nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője, Corinne Nouveau kutatási és együttműködési koordinátor, valamint Michel Bon professzor, a gépészmérnökök kettős képzési programjának koordinátora vett részt az ünnepségen.

A Műegyetem képviseletében László Krisztina professzor, rektori tanácsadó, Mészáros Virág, a hallgatói szolgáltatásokért felelős kancellár-helyettes, valamint Bende Margit adjunktus (Gépészmérnöki Kar), a co-tutelle program kari koordinátora is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.

Az ünnepélyes diplomaosztó levezető elnöke Horváth György, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Környezetgazdaságtan Tanszék tanársegéde volt.

„Amikor elismert iskolát kerestem tanulmányaimhoz az interneten, akkor néhány szempont nagyon fontos volt számomra: az egyik ilyen az egyetem története” – szólította meg a hallgatóságot Alireza Sharifan MSc gépészmérnök hallgató, aki a végzős diákok képviselőjeként beszélt. „A BME a műszaki területen egyike a világ legrégebbi felsőoktatási intézményeinek. Ezek az egyetemek évente modernizálják és bővítik a létesítményeiket, oktatásuk színvonalát pedig a tudomány fejlődéséhez igazítják. A Műegyetem 1782-ben alakult, ezért a több mint 200 éves oktatási tapasztalatai és lehetőségei nem hagyhatók figyelmen kívül” – ecsetelte egyetemválasztásának motivációit a friss diplomás, hozzátéve, megérte az itteni kihívásokkal megküzdeni. Az egykori diák köszönetet mondott szülei támogatásáért, továbbá az oktatói segítségéért és türelemért.

Kiváló tanulmányi eredményeiért jutalomoklevelet vett át: Adrien Njamfa és Meshkat Alsadat Shayan (GPK), Rafail Costea (ÉPK), Natasha Kaleebu Lunkuse és Endrei Dominic Matthew (VIK). A környezettudatosságot elismerő „Zöld diplomát” Alice Cayre (GPK) kapta meg.

„A mai napon értünk 1613 napos utazásunk csúcspontjához: a 2018-as évfolyam diplomás osztálya vagyunk” – fordult a hallgatósághoz Natasha Kaleebu Lunkuse BSc villamosmérnök hallgató, aki a jutalomoklevélben részesülő végzősök képviselőjeként mondott beszédet. „A diploma átvétele egyike azoknak a pillanatoknak egy ember életében, amikor emlékeink öröme és jövőnk izgalma között őrlődünk. Visszatekinthetünk az elmúlt négy év legnagyszerűbb pillanataira, a gyönyörű évszakokban örömmel töltött időre; a hó szépségére, a tavasz élénk ’hangjaira’, Magyarország, különösen Budapest csodáira, az emberekre és lenyűgöző kultúrájukra, az egyetem régebbi, neves építészeire, helyszíneire. Vagy inkább a következő életszakaszra kell összpontosítanunk? Négy évig türelmetlenül várjuk ezt a napot – de most le akarjuk lassítani, és élvezni az utolsó pillanatokat. Életünk örökre megváltozik, miután a sapkáinkat a levegőbe dobjuk” – összegezte gondolatait a BME volt diákja.

„Most a kezükben tartják jövőjüket” – mondta zárszóul az ünnepélyes diplomaosztó levezető elnöke. „Azért csatlakoztak hozzánk, hogy együtt hozzuk létre jövőjük egy részét. Nyitott szívvel és nyitott elmével, az általunk kínált segítséggel és szakértelemmel fogadtuk Önöket. Most készen állnak arra, hogy elhagyjanak minket, hogy létrehozzanak egy jobb világot” – nyomatékosította Horváth György.

A BME különböző angol nyelvű képzéseire csaknem ötven országból jönnek diákok. Idén februárban 30-an végeztek a Műegyetemen; a legtöbben – hatan – franciák, de iráni, ecuadori, libanoni, indiai, tunéziai, ugandai, szenegáli, dél-koreai, orosz, vietnámi, ausztrál, török, ciprusi, izraeli is van közöttük. Többségük a Gépészmérnöki Karon (13 fő), valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Karon (6 fő) szerzett oklevelet. Mellettük négy vegyész-, négy építő-, valamint három építészmérnök hallgató kapott diplomát.

Az angol nyelvű képzésen ugyanazokat a kurzusokat látogatják az önköltséges rendszerben, valamint az Erasmus és Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal tanuló diákok. Utóbbiak száma hatalmas növekedést mutat: 2013-ban érkezett az első négy hallgató ezzel az ösztöndíjjal, azóta a felvettek létszáma megközelítette a 700-at. A tanulók jórészt ugyanazokból az országokból érkeznek mint az önfinanszírozók és jelentős részük a hosszabb programokban (BSc és a PhD képzésben) vesz részt. A februári végzősök csaknem harmada a Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén került be a Műegyetemre.

HA - GI

Fotó: Philip János