Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Műegyetemisták előremutató energetikai kutatásait díjazták

2016. 09. 20.

A jövő szakembereit ösztönzi a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a BME Energetikai Szakkollégiuma közös pályázata.

Megoldások keresése olyan, társadalmilag fontos problémákra, amelyek megoldása a közeljövőben elkerülhetetlen – hangzott el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a BME Energetikai Szakkollégiuma közös pályázatának díjkiosztóján.  Az Energetikai Diplomadíj-pályázatot a szakterülethez kapcsolódó tanulmányokat folytató hallgatók számára hirdették meg, és kilenc pályamű érkezett.

Péter Norbert, Tóth Zoltán, Táczi István, Pintér László, Grabner Péter

A beérkezett pályázatok magas színvonalúak voltak és aktuális témákat elemeztek. Az összesített pontszámok között minimális volt az eltérés, így a pályázati kiírás értelmében nagy szerepük volt az egyéb szakmai tevékenységeknek, mint például a korábbi tudományos munkáknak, publikációknak. A MEKH 600 ezer forint összdíjazásban részesítette az első három helyezett hallgatót. A díjakat Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese és Péter Norbert, a BME Energetikai Szakkollégiumának elnöke adta át. 

Az első helyezett Táczi István pályázatának címe „Energiatárolás alkalmazásai, különös tekintettel az elosztó hálózatokra” volt. (Konzulens: Vokony István adjunktus, BME VIK Villamos Energetika Tanszék) „A közeljövőben a villamosenergia-rendszerek számos olyan kihívás elé néznek, amelyek igénylik a flexibilitást” – jelentette ki a díjazott, aki munkájában az energiatároló berendezések alkalmazhatóságának valósághű reprezentálására mutatott be egy eljárást.

Második helyezett lett Pintér László a „Fogyasztói befolyásolás lehetőségeinek vizsgálata különös tekintettel az ipari fogyasztókra” című pályaműve. (Konzulens: Polgári Beáta doktorandusz, BME VIK Villamos Energetika Tanszék). A dolgozat szerzője arra kereste a választ, hogyan lehet a fogyasztókat bevonni a szabályozásba, és milyen pénzügyi ösztönzőkkel lehet befolyásolni őket. Ezek az ösztönzők nemcsak rugalmasságot visznek a rendszerbe, hanem az új technikák – például napelemes megoldások vagy elektromos autók terjedését is segíthetik.

A harmadik helyezett Tóth Zoltán „Családi ház villamos energia ellátásának fejlesztése”címmel nyújtotta be pályamunkáját. (Konzulens: Iváncsy Tamás adjunktus, BME VIK Villamos Energetika Tanszék.) A hallgató először épületinformatikával kezdett foglalkozni, majd a gyakorlat idején élőben tapasztalta meg az energiamenedzsment-rendszerek működését, és napelem-telepítésekbe is be tudott kapcsolódni. Dolgozatában a megkerülhetetlen gyakorlati problémákra próbált megoldásokat találni.

Az idén első alkalommal kiírt megmérettetés valóban csupán egy kezdet: a hivatal tervei között szerepel, hogy a jövőben az összes olyan felsőoktatási intézményre kiterjesztik a pályázatot, ahol energetikai képzés folyik.

A díjazottak nemcsak a MEKH pályázatán jeleskedtek. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Elektrotechnikai Alapítvány idén is meghirdette szakdolgozat és diplomaterv pályázatát, amelyre húsz pályamunka érkezett. A műegyetemi hallgatók eredményei a következők:

I.    Kiemelt pályamunka

Visnovszky Lilla: Napelemek termelésének vizsgálata meteorológiai paraméterek függvényében (Témavezető: Hartmann Bálint adjunktus, BME VIK Villamos Energetika Tanszék, Villamos Művek és Környezet Csoport)

Diplomaterv:

I. helyezett: Tóth Zoltán: Részkisülés mérés UHF tartományban (Témavezető: Cselkó Richárd tanársegéd, BME VIK Villamos Energetika Tanszék, Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport)

II. helyezett: Kovács Kristóf Tamás: Elosztott napelemes termelés hálózati visszahatásaival kapcsolatos inverteres feszültségszabályzó eljárások vizsgálata (Témavezető: Hartmann Bálint)
Szakdolgozat:

I. helyezett: Pintér László: Fogyasztói befolyásolás lehetőségeinek vizsgálata különös tekintettel az ipari fogyasztókra (Témavezető: Polgári Beáta doktorandusz, BME VIK Villamos Energetika Tanszék)

II. helyezett: Táczi István: Energiatárolás alkalmazásai, különös tekintettel az elosztó hálózatokra (Témavezető: Vokony István adjunktus, BME VIK Villamos Energetika Tanszék, Villamos Művek és Környezet Csoport)

III. helyezett (megosztott): Gyulai Vajk Máté: Kapacitív energiatárolók alkalmazása a fékezés során visszatáplált energia hasznosítására metrókon (Témavezető: Farkas Csaba tanársegéd, BME VIK Villamos Energetika Tanszék)

IV. helyezett (megosztott): Csondor Bálint: Napelemek telepítésének hatása a kisfeszültségű hálózatok felharmonikus viselkedésére (Témavezető: Hartmann Bálint)

Fotó forrása: mekh.hu