„A tehetség a legnagyobb ajándék, de egyben a legnagyobb feladat is”

Iskolateremtő tudományos munkájáért és mérnökgenerációk oktatásáért, neveléséért tett erőfeszítéseiért kapta a BME egyik legrangosabb elismerését Vajna Zoltán akadémikus.

„Büszke vagyok e díjra, amelyre szűkebb ’hazám’, az alma materem talált érdemesnek” – vallotta a József Nádor Emlékérem átvétele után Vajna Zoltán akadémikus, a BME Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Decan Emeritusa. A Műegyetem kitüntetése azért is különleges számára, mert úgy véli, e díj az intézmény egészének elismerését fejezi ki.

Vajna Zoltán nem kevesebb, mint hat évtizede tanít a Műegyetemen. Oktatóként egyik legfontosabb elve, hogy az ismeretek átadásán túl az életre, és a mindennapok akadályainak leküzdésére is tanítani kell a fiatalokat. „Egy tanár akkor végzi jól a munkáját, ha a tanításai, az általa vallott elvek és a kimondott mondatok évekkel később is fennmaradnak. Örülök, hogy tanítványaim nemcsak oktatóként, hanem társként, barátként is tekintettek rám” – mesélte, felelevenítve kedves élményét, amikor korábbi tanítványa évekkel később felkereste, és tanácsot kért nemcsak a szakmával, hanem a magánéletével kapcsolatos kérdésekben is. Vajna Zoltán szerencsésnek érzi magát, hogy olyan oktatói voltak, akik munkásságukkal és elveikkel példát mutattak – így tekint Gruber Józsefre, a BME korábbi rektorára és a Gépészmérnöki Kar dékánjára, „akinek hozzáállása és oktatási elveinek nyoma ma is visszaköszön a gépészmérnöki képzésben”. Hálával emlékszik vissza Pattantyús-Ábrahám Géza akadémikusra is, aki aspiráns (ma PhD-hallgató – szerk.) évei alatt segítette a munkáját, és Borbély Samu akadémikusra, a BME korábbi tanárára, egy új matematikusnemzedék nevelőjére is. Tőle tanulta meg az oktató életében az egyik legnagyobb kihívás kezelésének módját: mit tegyen, ha diákjai hívják fel a figyelmét tévedésére. „Borbély nyomán én sem kerestem kifogásokat és nem magyaráztam a bizonyítványomat ilyen helyzetekben. Oktatóként örültem a hallgatóim sikerének, még akkor is, ha ez a siker egyúttal az én tévedésemet jelentette. Borbélytól tanultam meg azt is, hogy nem az órai katalógussal kell ösztönözni a fiatalokat a kurzusok látogatására. Ha jó előadást tartok, nincs szükség ellenőrzésre, ott lesznek a diákok” – fogalmazta meg a professzor, aki mindig szívesen dolgozott együtt a fiatal generáció tagjaival. Tanítványa volt több, ma is a Műegyetem tanító oktató-kutató, köztük a nemzetközi tudományos élet olyan neves képviselője, mint Stépán Gábor akadémikus, a Gépészmérnöki Kar korábbi dékánja is.

Vajna Zoltán erdélyi főnemesi családból származik, néhány évvel a trianoni békediktátum után született. Az ötvenes években tehetséggel és szorgalommal küzdötte fel magát ebből a politikailag hátrányos helyzetből. A matematika és a mérnöki tudományok határterületeit kutatta, a folyadékok mechanikájával, áramlástannal és áramlástani gépekkel, szerkezetekkel foglalkozott (például szivattyúkkal, ventilátorokkal, kompresszorokkal, turbinákkal stb.). Másik szakterülete a számítástechnika, amellyel kandidátusi aspiránsként került kapcsolatba. „Egy matematikai kutatási munka részeként kaptam a feladatot, hogy négy, sorozatban meghatározott számot előbb adjak össze, majd az eredményt néggyel osszam. Hónapokon keresztül végeztem a műveleteket, ám a végén jeleztem Gruber professzornak, hogy ’megeszem a kalapom’, de ezt nem csinálom tovább. Ekkor hozták be Magyarországra az első szovjet gyártmányú számítógépet, az URAL 1-et, ami annyit tudott, mint egy mai, tenyérnyi méretű számológép. Szenzációnak számított! Néhány kutatótársammal elsajátítottuk e szerkezet programozását, így a nekem szánt műveleteket is elvégeztettem vele. Ettől kezdve foglalkoztam számítástechnikával.” Később felkérték, hogy egyetemi professzoroknak oktassa e gépek használatát, programozását. „Hamar felismertem, hogy a számítógép egy szinte korlátlan lehetőségekkel kecsegtető eszköz. Szorgalmazásomra néhány éven belül, az egyetemi vezetés támogatásával bevezettük a Gépészmérnöki Karon a számítástechnika oktatását, azon belül is a programozást” – fogalmazta meg a tudományterületről, amely az egyre gyorsuló technológiai fejlődés miatt folyamatos tanulásra ösztönözte, és közel 40 évig, egészen 2002-ig irányította a karon a számítástechnika oktatását.

Mára közismert, hogy Vajna Zoltán aktív résztvevője volt az 1956-os fővárosi eseményeknek. Származása és forradalmi tevékenysége miatt többször utasították el egyetemi tanári kinevezését. A rendszerváltás hozott fordulatot az életében: egyedülálló módon, először a Műegyetem történetében, a Gépészmérnöki Kar mintegy 160 fős oktatói-kutatói gárdája közvetlen szavazatai alapján választották dékánnak. „Először rémültem fogadtam a felkérést, hiszen korábban még egy Kari Tanács ülésére sem tehettem be a lábamat” – emlékezett Vajna Zoltán, aki a szavazást követően gyorsított eljárásban kapta meg a dékánná váláshoz szükséges egyetemi tanári kinevezését. Nevéhez fűződik többek között a kari kreditrendszer bevezetése, és a modul rendszerű képzés elindítása, amelyeket később többször is módosítottak.

Nyugalmazott oktatóként is részt vesz a kar tudományos életében, e mellett számos szakmai, közéleti és jótékonysági szervezetben segíti a mérnöki szakmát, valamint a nehéz sorsú, pályaválasztás előtt álló fiatalokat.

2015 szeptemberében megalapította a Wein János Alapítványt, amely a Fővárosi Vízművek Zrt-vel együttműködésben tűzte célul a hazai vízágazati tevékenység színvonalának emelését és az ivóvíz-ellátás minőségének javítását. Támogatja a kapcsolódó innovációk fejlesztését, és segíti a felkészülést a természeti katasztrófák esetén szükségessé váló ideiglenes vízellátásra, illetve az árvízvédelmet. „Felkaroljuk a háttérben zajló tudományos és kutatómunkát, és a kutatási eredményekre épülő technológiai innovációkat, amelyek hozzájárulhatnak a hazai vízminőség javításához, a rendszer korszerűsítéséhez és segíthetik az alternatív energiaforrások kiaknázását”.

A professzor a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület támogatójaként szorgalmazza a szegénységben élő tehetséges erdélyi gyermekek felkarolását is, legalább az érettségijük megszerzéséig. „Számomra ez a vállalás többet jelent, mint puszta anyagi támogatást. Fiatalkori önmagamat látom bennük. A küzdeni akarást és a bizonyításvágyat” – vallotta Vajna Zoltán, aki személyes kapcsolatot ápol a támogatottjaival és segíti őket útjuk megtalálásában. A bme.hu-nak adott interjút a fiataloknak szánt üzenetként az alapítvány mottójával zárta: „a tehetség a legnagyobb ajándék, de egyben a legnagyobb feladat is”.

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó, Philip János