Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Csak 1 app és könnyebbé válhat a napi ügyintézés

2015. 10. 07.

BME-s hallgató nyerte az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt. Az eredményeket a Kutatók Éjszakáján hirdették ki.

„Többször gondolkodtam már azon, hogy bizonyos problémás ügyeket hogyan lehetne a jelenlegi, ’macerás’ rendszernél hatékonyabban, pár perc alatt bejelenteni a megfelelő hivatal felé” – osztotta meg Pammer Áron, a BME VIK hallgatója „Kihez forduljak” elnevezésű, a fenti versenyen nyertes mobilalkalmazása létrejöttének körülményeit. Az app csupán néhány kérdést tesz fel a felhasználójának, majd a válaszok alapján eldönti, hogy az adott közigazgatási üggyel vagy közterületen észlelt problémával (például kátyú, szemét stb.) pontosan hová, melyik közigazgatási intézményhez fordulhat.

„Az elsődleges szempont a fejlesztéskor az volt, hogy minél egyszerűbben lehessen bejelenteni egy problémás ügyet. Fontos volt, hogy a felhasználó a problémáról képet is tudjon készíteni, illetve a helyszínt is megadhassa, megkönnyítve az elhárítás menetét” – ismertette a bme.hu kérdésére. A BME hallgatója elmondta, hogy az alkalmazásában jelenleg öt funkció működik: ezekkel lehet többek között képet küldeni, és többlet információt csatolni a szövegfájlként készült jelentéshez, illetve közölni a felhasználó tartózkodási helyét. Az alkalmazás ezt a szövegfájlt használja, így, ha a későbbiekben valaki szeretne módosítani, akkor elegendő itt megtenni, minden mást „intéz” az alkalmazás. A rendszer kapcsolatot létesít egy külső szerverrel, amely fogadja a bejelentő panaszát, ennek azonosítóját felhasználva tudatja a felhasználóval a megadandó további információkat. Amint megtörtént az adatátvitel, a szerver jelez, majd lekéri a bejelentés következő adatát – részletezte Pammer Áron. Az alkotó számára lényeges, hogy alkalmazása segít a környezetében élőknek, ráadásul jobban is érzi magát, amiért tenni tudott egy gond orvoslásáért.

Az első közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt a BME Mobil Innovációs Központja rendezte (MIK) az 1app programsorozat keretében a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai együttműködésével. A versenyre 14-28 év közötti fiatalok nevezhettek kifejezetten a közigazgatás területén felvetődő kérdésekre megoldást kínáló mobilalkalmazásokkal.

A díjazottak között szerepelt még az „OEP adatlekérdező”, amely az OEP – az Ügyfélkapu segítségével elérhető – TAJ alapú elektronikus szolgáltatásait ülteti át mobil környezetbe (fejlesztő: Eke Máté). A „Kományablak kereső” segítségével az ügytípus és a felhasználó tartózkodási helye alapján található meg a legközelebbi kormányablak, ahol az adott ügy elintézhető (fejlesztő: Mezei Adrián). A „Jampi” nevű alkalmazás pedig a jarokelo.hu rendszerében megismert funkciókat továbbgondolva egy új, ún. interfészt (közös kapcsolódási felületet) teremthet a lakosság és az önkormányzatok között (fejlesztők: Le Marietta és Tasnádi Márton).

Schulcz Róbert, a BME MIK ügyvezető igazgatója a bme.hu kérdésére elmondta: négy műegyetemista vett részt a versenyen, a legfiatalabb érdeklődő alig 14 éves volt, bár végül nem zárta le nevezését. „Zömében a húszas éveik elején-közepén járók, így kevés közigazgatási ismerettel rendelkezők neveztek, ám e hátrányt ellensúlyozta, hogy a rossz tapasztalatok hiánya nem korlátozta a gondolkodásukat” – vélekedett az igazgató.

A diákok felkészülését az NHIT Szakértői Tanácsadó Testületének tagja, egy XI. kerületi önkormányzati képviselő, az Újbuda SMART 11 Nonprofit Kft. fejlesztői, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. osztályvezetője és fejlesztői, valamint természetesen a BME MIK munkatársai segítették. A szakemberek a mentorációs napokon ötleteket adtak a versenyzőknek a közigazgatási ügyintézésben tapasztalható igényekről, és azok kielégítéséhez szükséges applikációk kifejlesztéséről.

Schulcz Róbert hozzátette, hogy két prototípust találtak rövid távon véglegesíthetőnek, így azok akár megjelenhetnek az alkalmazásboltokban, együttműködve természetesen a készítővel.

 

-BK-

Fotó: BME Mobil Innovációs Központ