Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Fiatal tudósok közös szemlélete

2014. 06. 23.

Műegyetemi résztvevője is volt a Fiatal Tudósok 2014-es Bakui Világfórumának.

A nemzetközi rendezvényen 95 ország több mint 300 képviselője vett részt, köztük három magyar PhD hallgató, akit a fórum szervezőbizottsága választott ki a jelentkezők közül. Egyikük Albert Emőke, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének doktorandusza.

A rendezvény fő témája a tudományos világ új kihívásainak megvitatása volt. A fórum lehetőséget biztosított a világ fiatal tudósai és kutatói számára, hogy kicseréljék tapasztalataikat és véleményüket, valamint közös szemléleten alapuló válaszokat találjanak az új kihívásokra. A fiatal tudósok öt szekció munkájában vehettek részt: Műszaki tudományok; Orvostudomány, biológia és kémia; Ökológia, földtudományok és mezőgazdaság; Közgazdaságtan és szociológia valamint Történelem, filozófia és kultúra.

A Fiatal Tudósok 2014-es Bakui Világfórumát az Azerbajdzsáni Ifjúsági és Sportügyi Minisztérium, az Azerbajdzsáni Nemzeti Tudományos Akadémia és az Azerbajdzsáni Fiatal Tudósok, Kutatók és Diplomások Egyesülete (AYSPMU) rendezte meg az Eurodoc (Doktoranduszok Európai Tanácsa) támogatásával.