Tiszta vizet a pohárba! Tabuk nélkül Magyarország vízügyi helyzetéről

Úgy tűnik, Magyarországon a vártnál lassabban halad a tiszta víz ügye. A másfél millió magyart érintő problémáról a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék munkatársait kérdeztük.

Magyarország településeinek döntő többségében mélységi vizet használnak (a védett mélységi víz több vízzáró réteggel elzárva, akár több 100 méterre a földfelszín alatt található), amelyhez kapcsolódó fő problémával, az arzéntartalommal a vízügyi szakemberek az 1980-as évek legelején szembesültek. „Az Országos Közegészségügyi Intézet (jelenlegi neve: Országos Környezetegészségügyi Intézet) által végzet vizsgálat mutatta ki először, hogy elsősorban az alföldi területeken a víz arzéntartalma meghaladta az akkori engedélyezett határértéket (50 mikrogramm/liter). A szennyezés abban az időben 70-80 települést érintett” – emlékezik vissza Licskó István a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Kar címzetes egyetemi tanára. „Az akkori vezetés a szennyezést olyannyira eltitkolta a lakosság elől, hogy az arzént még a szakmai tanácskozásokon is csak szervetlen mikro szennyezőként lehetett megemlíteni” – meséli az oktató, akitől megtudjuk, hogy „a különböző víztisztítási technikákkal (például másik településről történő arzénmentes víz átvezetésével) a 90-es évek első felére sikerült valamennyi érintett településen elérni az akkori engedélyezett határérték alatti arzén mennyiséget. ”Éppen ezért érte „derült égből villámcsapásként” a magyar szakembereket az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi toxikológusok javaslatára összeállított ajánlása (1993), amely „drasztikusan” 10 mikrogramm/literben állapította meg az ivóvíz egészségre még nem káros arzéntartalmát (a határértéket az Európai Unió 1998-ban elfogadta). Közel 400 magyarországi település lakossága vált újra veszélyeztetetté" – tudjuk meg.

A magyarországi ivóvízzel kapcsolatban jelentkező másik „az arzénnál is nagyobb veszélyt jelentő” probléma az ammóniumion. A tisztítási folyamatoknál gyakran használt fertőtlenítő szer, a klór hatását az ammóniumion ugyanis drasztikusan csökkenti, valamint a nitrifikáló mechanizmus során az ammóniumionok nitritté, valamint nitráttá alakulnak – ecseteli az egyetemi tanár. „A nitrit az oxigénnél jobban kötődik a vér hemoglobinjához, és a csecsemőknél az ún. kék halált okozza (ez a 60-70-es években fordult elő utoljára és kb. 50 csecsemő halálát okozta), de a nagy nitrit- vagy nitráttartalmú vizek a felnőtt szervezetére is károsak” – figyelmeztet. Az Európai Uniótól átvett szabályozás a korábbi 2 milligramm/liter helyett ma már csupán 0,5 milligramm/liter ammóniumion „jelenlétet” engedélyezi. „A határérték csökkenés hazánkban kb. 800 települést érint” – derül ki.

„Az Európai Unió, az Ivóvízminőség-javító Program keretében, az ivóvíz károsanyag-tartalom határérték alá csökkentéséhez biztosít támogatást Magyarországnak” – halljuk a pozitív hírt Laky Dórától. „A 2004-es európai uniós csatlakozás előtt (2001) hazánk egy kétlépcsős határidőt kapott (az ivóvíz arzén tartalma 2006-ra 30 mikrogramm/liter, 2009-re 10 mikrogramm/liter alatti legyen), amit nem teljesített” – fűzi hozzá a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék docense.

Licskó István szerint az ivóvíz minősége mellett további problémák forrását jelentik a 40-50 évvel ezelőtt főként azbeszt-cement csövekből készült vízhálózatok. „Egészségkárosító hatásuk nincs” – nyugtat meg az egyetemi oktató, „a csövek azonban könnyen sérülnek, eltörnek. A fém anyagú szerelvényekkel is probléma van, ugyanis a víz széndioxid tartalma felerősíti a korróziójukat (rozsdás vízjelenség)” – tudjuk meg. „A teljes hálózat felújítása becslések szerint 3000 milliárd forintba kerülne, ezért eddig „tűzoltás folyt”, vagyis csak csőtöréskor cseréltek” – világít rá Licskó István. „Az Unió Magyarország esetében azonban engedélyezte, hogy az Ivóvízminőség-javító Programban elnyert pénzösszeg 20%-át a vízhálózat rekonstrukciójára fordítsák” – ismertetik a vízügyi szakemberek.

„A kormány a program első lépéseként a hazai ivóvíz-minőség pontos feltérképezését határozta meg, ami „sajnos a mai napig nem valósult meg”– tudatosítja Licskó István. „Jelenleg is egy egészségügyi program keretében az 1998-99-ben végzett vízminőségi felmérést veszik alapul, amit az Országos Környezetegészségügyi Intézet a vízügyi szakemberek kihagyásával valósított meg”– nyomatékosítja Licskó István, aki szerint az eredmény így „féloldalas lett”. „Az OKI a fogyasztók csapjából kifolyt vízminőségét mérte, míg a beavatkozást a nyers víz, a forrásoldal igényel” – magyarázza.

„A veszélyeztetett területek listáját napjainkig már háromszor módosították (települések kerültek le és fel), ugyanis a helyi önkormányzatok attól függően működtették a kútjaikat (általában egy település több, különböző vízminőségű kútból nyeri az ivóvizet), hogy részt kívántak-e venni a projektben vagy sem” – tudjuk meg a részleteket. Mára már az érintett önkormányzatok mindegyike valamilyen szinten „lépett” az ivóvízminőség-javítás irányában, de ehhez több, mint egy évtizednek kellett eltelnie. „Számos településen a szennyvízelvezető és -tisztító rendszer kiépítése egybeesett az ivóvízjavító programmal. Az előbbi költségvetése többszöröse az ivóvíztisztító rendszernek, az önkormányzatoknak mégis mindig elegendő önrészük volt rá” – fűzi hozzá. „Eddig is ilyen vizet ittunk és nem lett semmi bajunk” – idézi Laky Dóra a helyi döntéshozóktól oly sokszor hallott mondatot. „Az érintett önkormányzatok gyakran azzal is érvelnek, hogy a lakosság kevés arzént tartalmazó tengeri eredetű élelmiszert eszik, ezért sem probléma, ha a vízzel többet visznek be. A lényeges különbség az, hogy az élelmiszerek szerves arzént, a víz pedig a toxikusabb hatású szervetlen arzént tartalmazza” – hívja fel a figyelmet Laky Dóra. „Kutatások bizonyítják, hogy a 10 mikrogramm/liternél nagyobb arzén tartalmú vizet rendszeresen fogyasztó nők körében például lényegesen magasabb a spontán vetélések száma” – nyomatékosítja.

Magyarország a mai napig az elnyerhető támogatás csupán 10-15% -át használta fel. Ennek oka, hogy az önkormányzatok a helyi ügyekben teljes joggal dönthetnek. A pályázási kedvüket sajnálatos módon csökkentette, hogy az EU a támogatás feltételéül szabta: a kiépített rendszerek 30 éves élettartalma alatt a lakosságtól beszedett amortizációs pénzt „a későbbi fejlesztésekre kell tartalékolni. A vízdíjban már a rendszerváltástól számítva megjelent ez a költség, de a működtető mindezidáig másra költötte el” – jegyzik meg a vízügyi szakemberek.

A kormány 2011-ben látta be, hogy az Ivóvízminőség-javító Program veszélybe került. Az önrészt mindenkitől átvállalta, továbbá 2012-ben bizonyos érintett területek önkormányzataitól megvonta a döntés jogát és decemberben megindította a honvédségi zacskós vízosztást, illetve a lajtos kocsis vízellátást” – idézik fel az eseményeket megkérdezett szakembereink, akik szerint elképzelhető, hogy későn jött a határozott lépés. „Rengeteg helyen még a tervezés sem indult meg, miközben a rendszereknek legkésőbb 2015. június 30-ig működésbe kellene lépniük (a pénzügyi elszámolás dátumául 2015. dec. 31-ét jelölte ki az EU)” – szögezik le.

Sokan abban reménykednek, hogy „az Európai Unió kivételt tesz és engedélyezni fogja, hogy Magyarország a megnyert pénzösszeget a következő hét éves periódusban használja fel.” A szakemberek szerint azonban ez még kérdéses. Ami biztos, hogy Magyarország valamennyi településén biztosítani kell a megfelelő minőségű ivóvizet, hiszen amíg ez nem történik meg, az EU akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat Magyarország ellen.

A víztisztító rendszerek kialakításakor az önkormányzat, mint tulajdonos pályázhat, a kialakított rendszert azonban egy üzemeltető használja – hívják fel a figyelmet egy újabb „furcsaságra”. Az Ivóvízminőség-javító Program egyetlen kikötése, hogy a vízminőségi paramétereket betartsák, amire a kivitelező cégnek garanciát kell vállalnia. A vízügyi szakemberek kezdettől fogva kifogásolták, hogy „aki megnyeri, azt csinál, amit akar.” Licskó Istvántól megtudjuk, hogy „a program résztvevői több alkalommal keresték fel Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszéket. „Az esetek többségében akkor fordulnak hozzánk, amikor az új rendszer nem működik megfelelően. Jó volna, ha már a kivitelezés megkezdése előtt minél gyakrabban kérnék ki a véleményünket” – magyarázza.

Napjainkban egyre több ember fogyaszt ásványvizet, illetve tisztított csapvizet. A megkérdezett szakemberek azonban óvatosságra intenek. „Az otthonokban használt víztisztítók kiszűrik a klórt, ezért ha fogyasztás előtt sokáig „pang”, vagyis áll a víz a tisztítókancsóban, elszaporodhatnak benne a mikroorganizmusok. Bizonyos típusú vízszűrők töltete egészségre káros ezüstöt tartalmaz, ami belekerülhet az átszűrt vízbe is” – ismerteti Laky Dóra, hangsúlyozva, hogy „nehéz tényleg jó és biztonságos megoldást találni. Lényeges, hogy a töltetet ne az eltelt idő, hanem az átszűrt vízmennyiség alapján cseréljük” – kapjuk a jó tanácsot.

„Az ásványvizek tisztításakor nem alkalmaznak vegyszeres kezelést, vagyis hiányoznak a fertőtlenítőszerek, amelyek biztosítani tudnák, hogy tovább megmaradjon a víz jó minősége” – fűzi tovább a gondolatot Licskó István. A címzetes egyetemi tanár szerint a veszélyt itt is a hosszú tárolás jelentheti. „Nem tudhatjuk, hogy mennyi ideig áll a boltok polcán, ahol a meleg hatására mikrobiológiai folyamatok indulhatnak be” – vélekedik a szakember, akinek meggyőződése, hogy „a vízmű vállalatok feladata biztosítani a lakosság igényeit kielégítő, jó minőségű vizet.”

- MA -

Fotó: Philip János