Egy közlekedésmérnök hallgató kalandjai a NASA űrközpontjában

A floridai Orlandóban rendezett űrhajós-válogatáson vett részt a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar végzős hallgatója.

Juhos Norbert közlekedésmérnök-hallgató az Axe Apollo Space Academy verseny magyarországi nyertese lett, így azok közé a szerencsés döntősök közé került, akik a floridai Orlandóban, a Kennedy űrközpontban tölthettek egy hetet. Az űrközpontban megrendezett verseny győztesei majd ún. űrugrást hajtanak végre. Norbertet ugyan végül nem választották ki, de így is életre szóló élményekkel gazdagodott. „Büszkén mondhatom, hogy a legjobbak között szerepeltem" – vallotta a bme hallgatója. „Összesen 62 ország mérkőzött meg, de száznál is többen próbáltak bejutni a 23 helyre. Egy-egy országból többen is jöttek, mi közép-európaiak, külön csoportban versenyeztünk egymással.”

A feladatok hasonlók voltak a magyarországi válogatón tapasztaltakhoz (erről korábban a bme.hu is beszámolt – szerk.). Volt például G-Force kamra, amely a vadászpilóták és űrhajósok terhelhetőségét mérő és edző, centrifugához hasonló, forgó szerkezet. „Ennél a feladatnál 3 G környéki terhelést kaptunk, de előtte egy másodpercre felvillantották a kódunkat, amelyet meg kellett jegyezni és a gyakorlat után visszamondani. Nem volt könnyű, mert az émelygés mindenkit hátráltatott” – emlékezett Norbert. „Ezzel nemcsak a fizikai állóképességünket mérték, hanem azt is, hogy minden körülmények között tudunk-e koncentrálni.”

A kiképzőgéppel történő repülés a leendő űrutazás fázisait modellálta. Óriási élmény volt Norbertnek, hogy neki, mint a többiekhez képest tapasztaltabb pilótának megengedték, hogy egy kis ideig önállóan irányítsa a gépet. A kiképzőgépen a résztvevők egy körülbelül tíz-tizenöt másodpercig tartó súlytalansági repülést is megtapasztalhattak, amelyet követően jött a tetőpont, a terheléses mélyrepülés, ahol 4.5-5 G gyorsulással fél percen keresztül spirál alakban lefelé repültek. „Akik ezt nem próbálták még, könnyen elájulnak. Mivel előzőleg voltam már műrepülésen – éppen azért, hogy legyen ilyen tapasztalatom is – eléggé jól bírtam ezt a próbatételt” – ecsetelte Norbert.

Az erőnléti akadálypálya viszont rendkívüli megpróbáltatást jelentett. Az ötméteres mászófal, az akadályfutás, az ugrókötél, a célba lövés, a fekvőtámaszok, a felülések, az iszappal teli csőben kúszás, a homokzsákcipelés után még egy drótkötélpályán is le kellett csúszni. „Ránk bízták, hogy csapatként dolgozunk össze, vagy egyénileg versenyzünk” – emlékezett az űrugró-jelölt. „Volt olyan csapattársam, aki a pálya végére a segítségemre szorult. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez volt eddigi életem legkeményebb fizikai próbatétele.”

A versenyen elméleti feladatok is helyet kaptak, ahol sokat számított a csapatmunka és a jó kommunikációs képességek. „A rakétaépítő versenyen például mindössze hatvan perc állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy a közismert mentolos cukorka-kóla kombinációjú hajtóanyaggal működő rakétát alkossunk” – emlékezett Norbert. „Nem volt mérnök rajtam kívül a csapatomban, csak barkácsolást kedvelők, így én próbáltam megszervezni a munkát. Különféle munkacsoportokat alakítottunk, hogy a kapott játékrakéta, a kis csövecskék és egyéb alkatrészek felhasználásával idejében elkészüljünk a rakétánkkal. A feladatot nehezítette, hogy szándékosan olyan alkatrészeket kaptunk, amelyek nem passzoltak össze. A kreativitásunkra voltak kíváncsiak a szervezők, csakúgy, mint a csapatlogó-tervezési feladatnál.” A záró elméleti teszten pedig az űrközpontról, az űrkutatás történetéről, az űrdinamikáról és mérnöki jellegű jártasságukról is számot kellett adniuk a versenyzőknek.

A résztvevők elhelyezése is különleges volt: az egy hétig tartó válogatóversenyek idején tizenkét személyes sátrakban laktak. A házigazdák a sátortábort az amerikai űrhajózás hőskorának emléket állító múzeum, a Hírességek Csarnoka (U.S. Astronaut Hall of Fame) mellett állították fel. Innen indultak a résztvevők a napi versenyekre. A megmérettetések után pedig bepillanthattak a színfalak mögé. Az űrközpont nagy hangsúlyt helyez az ismeretterjesztésre: területén több interaktív múzeum, sőt, emlékhely is található, ahol idegenvezetők és az űrkorszak hőskorának relikviái várják a látogatókat. „Nekem rendkívüli élmény volt, hogy olyan eszközöket láthatok, amelyekről eddig csak olvastam vagy filmen láttam” – mesélte a közlekedésmérnök-hallgató. „Láttuk azokat az indítóállásokat, amelyekről az Apollo űrhajókat indították, és külön részlege volt az őket űrbe juttató hatalmas Saturn-V rakétának. Láttuk az Atlantis űrsiklót, sőt ültünk olyan szimulátorban, amelyben átélhettük az indítás élményét az űrsikló rakterében. Életre szóló élmények ezek. Nagyon részletesen elmagyaráztak mindent, sokat tanulhattunk.” A résztvevők tanúi lehettek egy élő rakétaindításnak és hús-vér űrhajósokkal is találkoztak: az Atlantis űrrepülő STS 86 jelű missziójának két tagja, Wendy B. Lawrence és Scott E. Parazynski, valamint a legendás Apollo 11 egyik tagja, Buzz Aldrin volt a tábor meghívottja.

A versenyzőknek maradt idejük barátságokat kötni is. Saját Facebook-csoportot alapítottak, és azóta is tartják a kapcsolatot. „Nyugodt a lelkiismeretem, tudom, hogy megtettem mindent a sikerért” – nyugtázta Norbert a tényt, hogy végül nem került be az űrugrásra kiválasztottak közé. „Sokan nem tartották komoly dolognak azt, hogy engem ennyire érdekel az űrhajózás. Most rácáfoltam azzal, hogy karnyújtásnyira voltam tőle. Az, hogy nem jutottam fel, csak egy picivel jelent kevesebbet, mintha most kiválasztottak volna. Ha őszinte akarok lenni, akkor remélem, hogy azok, akik feljutnak, jobban megérdemlik az űrugrást, mint én.”

Az űrközpontban tett utazás megerősítette Norbert korábbi pályaválasztási elképzeléseit is. „Maga az űr mindig is az álmom volt – bár a földi repülés elérhetőbb –, de így, hogy karnyújtásnyira voltam tőle, kicsit fel vagyok paprikázva” – tette hozzá Norbert. „Ebben a félévben végezni szeretnék a BSc-vel. Hasznosnak tartanám, ha külföldön folytathatnám az MSc tanulmányaimat „Aircraft and aerospace engineering” területen. Emellett posztgraduális kutatásokon is gondolkodom, nem lehetetlen, hogy űrkutatással kapcsolatosan. Beleláttam egy kicsit az űrturizmust megcélzó cégek működésébe is, és ma már nem tartom teljesen lehetetlennek, hogy egyszer akár nekem is legyen ilyen. Beszélgettem az egyik ottani cég tervezőmérnökével, egy kicsi, de jól felépített vállalat képviselőjével, akik kisűrrepülők tervezését és gyártását célozták meg. A legnagyobb mozgatóerejük nem a pénz volt, hanem az elszántság, ami számomra rokonszenves tulajdonság. Összegezve: álmokkal, célokkal tele vagyok, és mindenképpen maradandót szeretnék alkotni a repülésben. Vagy így, vagy úgy.”

- HA -

Fotó: Juhos Norbert