Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Együttműködési nyilatkozat és közös munka

2014. 03. 26.

A Műegyetemre látogatott  az iraki kurd Komar University of Science and Technology delegációja.

Salah Aziz, a Komar University of Science and Technology elnöke vezette küldöttség a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar kezdeményezésére érkezett a Műegyetemre. Péceli Gábor rektor, Varga István dékán, Bohács Gábor dékánhelyettes és Dvorszki László nemzetközi-tudományos igazgató mellett az iraki egyetemmel kapcsolatban lévő magyar cég képviselői is fogadták őket. A találkozó célja a két fél oktatásra és kutatásra egyaránt kiterjedő együttműködési szándékának megerősítése volt.

A tervek szerint az általános együttműködési nyilatkozat aláírását követően az érdeklődő karok bevonásával folytatódik a közös munka konkrét tartalmának egyeztetése. Dvorszki László tájékoztatása szerint a Komar University mérnöki karán belül építőmérnöki, környezetmérnöki és petróleummérnöki képzés folyik, bár ezek az elnevezések a miénktől eltérő képzéseket jelentenek. Például az építőmérnöki képzés keretében foglalkoznak járműmérnöki képzéssel is, alkalmazott informatikát pedig az ottani gazdaságtudományi karon oktatnak.

Fotó: Philip János