Kísérletek, mérések és laborlátogatások középiskolásoknak

A BME TTK Fizikai Intézetben hagyománnyá vált Tehetséggondozó mérési szakkör idén is több tucat tanuló számára nyújtott lehetőséget a kísérletezésre.

„Kollégáimmal egyetértünk abban, hogy a tehetséggondozás fontos és nemcsak elvont, öncélú misszió. Saját érdekünk is, hogy kimagasló képességű diákok kerüljenek ide – beszélt a kiemelkedő képességű tanulók felkarolásáról a fent említett mérési szakkör vezetője. Vankó Péter docens úgy érzékeli, hogy az intézetben maximálisan támogatják a tevékenységét: „Munkamegosztás van közöttünk. Elsősorban BSc-s egyetemistákat és gimnazistákat tanítok, és ezzel kapcsolatban publikálok, „nagy tudományt” nem művelek, de ezért nem bánt senki.”

A szakkör célja, hogy a diákok gyakorlati tudásukat is elmélyítsék elméleti ismereteik bővítése mellett. Az érdeklődő 11. és 12. évfolyamos középiskolások – köztük a nemzetközi fizikai olimpián induló csapat tagjai – rendszeres lehetőséget kapnak arra, hogy mérési gyakorlatot szerezzenek, valamint megismerjék a BME fizikusképzését. A megoldandó feladatok a korábbi OKTV kísérleti döntők feladványaiból állnak, itt tehát „újrahasznosulnak”. A szakkörökön a versenyek izgalma helyett tanári irányítással, kényelmesebb időbeosztással oldhatják meg a feladatokat a diákok.

„Tizennyolc évig tanítottam középiskolában és tudom, hogy a legtöbb iskolában egyáltalán nincsenek kísérletek” – figyelmeztetett az oktató. „Egyes iskolákban a tanár bemutató kísérleteket végez, ám még ritkábban fordul elő, hogy a gyerekek is kísérleteznek. Egy kezemen megszámolhatók az iskolai műhelyek, ahol mérnek és az adatokat ki is értékelik. A helyzet javítását célozta meg Vannay László kollégám ötlete: a korábbi OKTV döntőkre általa készített mérési feladatok felhasználásával jöjjön létre egy szakkör. Én egy évvel később kerültem ide, és azóta vezetem a foglalkozásokat. Mivel az olimpián elméleti és mérési forduló is van, azt tapasztaltuk, hogy az elméleti kérdések kiváló teljesítéséből szerzett előny elveszett a gyenge mérési teljesítmények miatt, ezért a szakkör egyben olimpiai mérési szakkör is lett. Az utóbbi célt mára el is értük: kétszer is magyar diák végzett az élen az olimpián a mérési kategóriában.”

Vankó Péter gimnazista korában kétszer is volt fizikai diákolimpiai csapattag, Budapesten és az akkori Csehszlovákiában versenyeztek. Kapcsolata az olimpiával 1995-ben éledt újjá, amikor felkérést kapott, hogy legyen a csapat egyik kísérőtanára. „Ez egy eléggé különleges feladat, mert a kutatók a szakmai karrierjük építésekor nagyon eltávolodnak a középiskolás fizikától” – ecsetelte. „Szűk a keresztmetszet, kevesen vannak, akik jók a feladatmegoldásban és nem csak a saját szakterületükön járatosak.”

A szakkörön alkalmazott eszközök egy része az egyetemi oktatásban is használatos, másik részük kifejezetten a szakköri foglalkozásokra készült. A résztvevő diákok közül sokan versenyekről ismerik egymást, nagy részükből később kutatók lesznek. „Volt olyan diák, aki bejutott a fizikai, a matematikai és az informatikai olimpiai csapatba is és választania kellett. Az egyik évben az ötfős olimpiai csapatból négyen a BME-n folytatták a tanulmányaikat. Ilyen szempontból nekünk különösen hasznos a szakkör, hiszen sajnos ez a réteg nagyon vékony, hasonló az aranyfüsthöz: a felszín látványosan csillog, de alatta ott vannak a rendkívül kevés ismerettel bíró és motiválatlan diákok tömegei” – emelte ki az oktató, aki évről-évre tapasztalja a természettudományos képzés színvonalának romlását, aminek szerinte számos összetevője van. Egyrészt a középiskolák kiváló tanárai nyugdíjba mennek, és egyre gyérebb az utánpótlás, nem elég vonzó a pálya.

„Amikor gimnáziumban kezdtem tanítani vagy húsz évvel ezelőtt, volt 18 órám egy héten, és abból hat szakkör” – mesélte a tanár úr. „Egy év múlva munkaközösség-vezető lehettem, a diákjaim versenyeket nyertek, saját magam alkottam meg egy tantervet. Rosszul fizettek ugyan, de kreatív értelmiséginek hihettem magam. Miért menne manapság a kis fizetéssel járó, rendkívül bürokratizált tanári pályára egy matekból, fizikából tehetséges diák? Megértem, hogy elmegy inkább programozni vagy mérnöknek.”

A másik problémát a túlméretezett tananyag okozza, ami ahhoz is hozzájárul, hogy hazánkban a fizika és a kémia a legkevésbé népszerű tantárgyak. Vankó Péter teljesen más metodológiát tartana hasznosnak: „tanítottam fizikát egészségügyi szakközépiskolában is fél évig, tapasztalataim szerint a diákok többségét teljesen mechanikus, a túlélésre játszó tanulási attitűd jellemzi, ami nulla hatásfokkal működik. Ennek eredményeképpen legtöbbjük már az órán sem érti az összefüggéseket, márpedig amit az ember nem ért, azt nem is fogja szeretni. A fizikában – sajnos vagy szerencsére – minden mindennel összefügg, nem lehet úgy tanulni, hogy két hétre megtanulok valamit, majd elfelejtem. Jobb lenne kihagyni a tananyag jó részét, a legfontosabbakat pedig élvezetesen, sok kísérlettel előadni, hogy ne vegyük el a kedvüket.”

A docens úgy véli, a kevesebb tananyagot a tehetségek aktívabb felkarolásával kellene ellensúlyozni. „Noha az olimpián vannak kimagaslóan szereplő diákok, az ő számuk is egyre fogy. Húsz-huszonöt olyan diák van, aki egyáltalán eljut a válogatóversenyig és megpróbál bejutni a csapattagok közé. Húsz éve még úgy éreztük, hogy ha lehetne, bármikor ki tudnánk állítani egy kiváló „B-csapatot” is, de manapság az „A-csapat” kiválasztása is nehezebb. Örülhetünk, hogy van néhány olyan iskola, ahol komolyan veszik a természettudományos tárgyak oktatását. Huszonöt-harminc éve minden megyeszékhelyen volt kis matematikus baráti kör, a TIT-nek voltak matematikus, fizikus előadássorozatai, ezekből ma alig van. Egy tehetséges tanuló, ha vidéken születik, sokkal kisebb eséllyel juthat el jó iskolába, nem is fog kiderülni a tehetsége szülői menedzsment nélkül” – adott hangot  kiábrándultságának Vankó Péter.

A mérési szakkör programjában az elmúlt évtől újításként kaptak helyet a laborlátogatások, valamint beszélgetések fizikusokkal. A Wigner Jenő Szakkollégium két doktorandusza, Werner Miklós és Vajna Szabolcs tartotta a szakkör legutóbbi, záró foglalkozását, amelyen a fizikusképzés elméleti és gyakorlati kérdéseiről beszéltek (A bme fizikus képzéséről itt találhat bővebb információt – a szerk.).

Werner Miklós a Fizikus Tehetséggondozó Mérési Szakkör záró foglalkozásán

„Fontos a pályaválasztás előtti tájékozódás és ehhez szeretnénk segítséget nyújtani” – hangsúlyozta Werner Miklós. „Sok középiskolás például nem tudja, hogyan lehet áthallgatni más egyetemekre. Jó a kapcsolatunk az ELTE fizikusaival, az áthallgatás a két intézmény között teljesen szokványos, magam doktoranduszként például az öt órámból hármat az ELTE-n hallgatok. A képzés felépítése hasonló, a különbséget a graduális szinten inkább az egyéb tényezők  okozzák. Később, a kutatási terület kiválasztásánál lehet inkább szempont az, hogy az ELTE a részecskefizikai kutatásokban erősebb, míg a Műegyetem specialitása a szilárdtest-fizika.”

Vajna Szabolcs a Fizikus Tehetséggondozó Mérési Szakkör záró foglalkozásán

„Úgy éreztem, a BSc képzésen szerzett tudással bármilyen irányban mehettem volna tovább: energetikusnak, gépésznek vagy kutatónak” – emelte ki Vajna Szabolcs. „A fizikusdiploma megszerzése nehéz, ha valaki „csak egy papírt” akar, ne ide jöjjön. Ugyanakkor sokan nem tudják, hogy az itt megszerzett diplomával nemcsak fizikusként lehetnek sikeresek: ismerünk például gazdasági területen elhelyezkedett fizikusokat.”

Csathó Botond, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimnáziumának 11. osztályos tanulója értő füllel hallgatta a doktoranduszok kedvcsináló feladatait elméleti mechanikából. Botond számos fizikaversenyen indult, a tavalyi KÖMAL versenyen harmadik helyezést ért el. „Az igazi kérdés számomra az, hogy hol tanuljak tovább” – vallotta be. „Van egy baráti körünk és együtt szeretnénk továbbtanulni. Ugyanarra az egyetemre szeretnénk járni, hogy segíthessük egymást. Vannak ismerőseim már a BME-n vagy más intézményekben, de első kézből származó információra is szükségem van.”

- HA -

Fotó: Philip János, Pintér Erik