Hírfolyam
Elhunyt Pechan Rudolf, a Műegyetemi Zenekar koncertmestere
2013. 12. 05.Temetése 2013. december 11-én, szerdán 13 órakor kezdődik a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában, 16 órától gyászmisében emlékeznek rá.
Gyászolnak a Műegyetemi Zenekar tagjai. 2013. december 2-án elvesztették szeretett koncertmesterüket, aki az együttes művészeti vezetőjeként négy évtizeden át látta el ezt a zenekaroknál oly fontos feladatot. A Mafilm Audio Kft. nyugalmazott főmunkatársa, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje súlyos betegségét követően, 65 évesen halt meg.
A Műegyetemi Zenekar 1896-ban kezdődő történetének meghatározó személyisége volt Pechan Rudolf villamosmérnök, aki koncertmesteri pályafutását 1973-ban kezdte az együttesnél. Áldozatos tevékenysége kiterjedt a Műegyetemi Zenekar szervezésére, művészi színvonalának folytonos emelésére, hagyományai megőrzésére, hazai és nemzetközi elismertségének megteremtésére és fenntartására. Mindezzel sokat tett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hazai és külföldi hírnevének öregbítéséért, kulturális életének gazdagításáért, a sokszínű és színvonalas magyar egyetemi kultúra fenntartásáért és terjesztéséért.
Pechan Rudolf idén március 15-én kapta meg a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Akkor a bme.hu kérdéseire válaszolva elmondta, hogy örömmel és büszkeséggel tölti el a kitüntetés, mert így a zenekarra is több fény vetül. Hitvallásáról, személyes elkötelezettségéről szintén idén tavasszal, műegyetemi koncertjük előtt vallott a bme.hu-nak: „Az amatőr zenekari munka legnagyobb érdeme, hogy aki itt kezdi a zenekari műveket tanulni, még van ideje arra, hogy megismerje azokat hangról-hangra. Egészen más benyomása lesz a műről, mint a koncertteremben ülve. Belülről ismeri meg a művet és elkezdi imádni”. (A teljes interjú itt olvasható.)
Egyik nagy terve, a 2013. évi novemberi hangversenyük a pécsi Kodály Központban még megvalósulhatott. Koncertmesteri jubileumi ünnepi koncertjét jövő májusra tervezte a Zeneakadémián.
A Műegyetemi Szimfonikus Zenekar az alábbi címre várja a részvétnyilvánításokat: mez1896@gmail.com