Hírfolyam
A „Neurális háló alapú helyesírás-ellenőrző” Kínában is sikert aratott
2013. 12. 04.A Műegyetemre jelentkező fiatalok jelentős része már a középiskolai években bizonyítja tehetségét a rangos hazai és külföldi versenyeken.
Második helyezést ért el Mérő László, a BME első éves hallgatója a Magyar Innovációs Szövetség idén 22. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyén, az EU Fiatal Tudósok Verseny magyarországi selejtezőjén. A mérnök-informatikus diák „Neurális háló alapú helyesírás-ellenőrző” című munkáját a versenybírák szavazatai alapján jelölték a Kínai Ifjúsági Tudományos, Technológiai és Innovációs Versenyre (CASTIC). A rangos eseményre egyedüli magyar diákként jutott ki a MATEHETSZ Alapítvány támogatásával.
Mérő László kétszeresen is díjazott helyesírás-ellenőrző programja a begépelt szóról „megmondja”, hogy szerinte milyen valószínűséggel helyes – tudtuk meg a pályaműről. A jelenlegi statisztikák alapján átlagosan 30%-os hibarátával dolgozik, amit a szakemberek már ígéretesnek minősítenek. A szombathelyi Bolyai János Gimnázium egykori tanulója úgy fogalmazott, hogy„minimális” tanári segítséget kapott témájához, és elsősorban a matematikai háttér kidolgozásához volt szüksége szakmai támogatásra. „A lényegi szakmai tudást az internetről szereztem” – vallotta be. Hozzátette, hogy a legtöbbet informatika tanárának, Dobre Norbertnek köszönheti, aki „végigvitte”a pályázatát.
Élménybeszámolójában megemlíti, hogy a 28. CASTIC-ot nyilvános kiállítás keretében Jiangsu tartomány Nanjing városában rendezték meg. A nemzetközi megmérettetésen a több száz kínai versenyző mellett 23 más nemzet is képviseltette magát. A résztvevő diákok projektjei a „mindennapokat” megkönnyítő ötletektől, az ipari és környezetvédelmi fejlesztéseken keresztül a kémiai, biológiai és matematikai kutatásokig szinte minden területet lefedtek. A rendezvény iránt óriási volt az érdeklődés, nemcsak a szakma, hanem a „hétköznapi emberek” részéről is. „Az informatikai témájú projekteknél általában a látogatókat csak a látványos fejlesztések érdeklik, például egy robot”– magyarázta László. „Laptopot, illetve számítógépes programot már mindenki látott.” A publikummal ellentétben azonban a zsűri olyannyira értékelte a magyar diák programját, hogy második díjjal jutalmazták érte.
A verseny helyszíne Nanjing, egy Sanghajtól mintegy 300 km-re fekvő kb. 6 milliós nagyváros volt. A történelmi nevezetességekben bővelkedő településen az érdeklődő fiatal vendégversenyzők a szervezett programokon megcsodálták Kína első elnökének Dr. Sun Yat-Sennek a palotáját és mauzóleumát, a Ming-dinasztia uralkodása alatt épült 15. századi városfalat, a Konfucius templomot, a Jangce folyót, valamint az új városrészben található Zifeng Tower-t, ami a világ nyolcadik legmagasabb épülete. „A látványosságok közül legjobban az bűvölt el, ahogy a régi tökéletes harmóniában vegyül a modernnel” – idézi vissza László.
Mérő László első helyen jelentkezett a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karára. Az innovációs versenyen elért eredmény extra 20 pontot jelentett az egyetemi felvételinél. Jövőbeni terveivel kapcsolatban határozott elképzelései vannak: már elsőéves hallgatóként fontosnak tartja az aktív szerepvállalást az egyetem életében. Céljai között szerepel programjának továbbfejlesztése, valamint „amint lehet, csatlakozni szeretnék a Simonyi Károly Szakkollégiumhoz”. A BSc-t követően „ma még távoli, de biztos terv az MSc, akár itthon, akár külföldön”. A Műegyetem „mellett szól” egyebek mellett a BME-re jellemző, nagyon jó közösség. „Ha külföldön folytatnám a tanulmányaim, akkor maradnék az angol nyelvterületeknél. Kínába nem mennék vissza szívesen” – vallotta. Döntésének hátterében az az egyszerű tény áll, hogy az emberek nem beszélnek angolul. „Nincsenek angol feliratok, nekem pedig nem szerepel a terveim között, hogy megtanuljak kínaiul.”
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny Az Európai Unió 1988-ban döntött arról, hogy hivatalosan átveszi a Philips által 1968 óta lebonyolított európai ifjúsági tudományos verseny megszervezését. Az EU Fiatal Tudósok Versenyének célja, hogy a fiatalok figyelmét a tudomány, a technológia és a kutatás-fejlesztés területére irányítsák. A Magyar Innovációs Szövetség 1991-ben írta ki az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt az EU-versenyek mintájára. Nevezni lehet bármilyen probléma tudományos szintű megoldására irányuló ötlettel, ill. javaslattal a természettudományok (biológia, fizika, kémia, földrajz), a környezetvédelem, az informatika, a távközlés, a számítástechnika és a műszaki tudományok, valamint a matematika területéről. Az I. Országos Ifjúsági Innovációs Verseny megrendezésével Magyarország Közép-Kelet-Európából elsőként csatlakozott az EU-versenysorozatához. Az 1992 szeptemberében Sevillában megrendezett európai döntőben meghívottként már a magyarországi verseny legjobbjai is részt vettek, 1995-től pedig teljes jogú résztvevőként indulhattak. |
M.A.
Fotó: Mérő László