„A dolgok nem a szép naplementében, hanem a viharban dőlnek el”

Az BME Management Szakkollégium PRO Klubjának vendége a kétszeres Guinness-rekorder Rakonczay Gábor volt. Előadása modern kori tanmese az emberről, aki hittel és kitartással valósítja meg álmait.

„Az űrben vagy az Everesten palack nélkül több ember volt fent, mint ahányan átkeltek sikeresen az óceánon” – meséli Rakonczay Gábor, aki egyetemista korában hallott először az óceán átevezéséről, erről a mintegy 150 évre visszatekintő extrém sportról. Volt párjával úgy döntöttek, hogy első magyarokként nekivágnak. Amíg mások éveket készülnek egy ilyen kalandra, ők a család tudta nélkül egy év halasztást kértek az egyetemen. Az óceánt az út előtt csak tv-ben látták, hajójuk, pénzük nem volt, de bíztak önmagukban. Gábor őszintén vallja, hogy „bármilyen célja is legyen az embernek, a megvalósításhoz maximális eltökéltség kell." Amíg 100%-ig biztos abban, hogy kimegy a vízre és kiköt a túloldalon, addig az esély is 100%-os – mondja. Ez igaz az életben bármilyen nehézséggel történő szembenézésre is. "Ha csak 99%-ban vagyunk biztosak magunkban, akkor csupán 1% esély van arra, hogy le tudjuk küzdeni. A kritikus helyzetben a mások által belénk ültetett bizonytalanság fog beugrani”– összegzi hozzáállását a mindennapok kihívásaihoz Rakonczay Gábor.

„Nem mindegy, hogy mit pakoltok a fejetekbe” – figyelmezteti diákhallgatóit. "Nem vagyok annak híve, hogy az ember élete végéig tanuljon, annak vagyok a híve, hogy amíg él, addig tanuljon.” A kettő közti különbséget saját példájával illusztrálja: „Van egy célod, átkelni az óceánon. Ha ötven évig folyamatosan erre készülsz, akkor 50 évesen már valószínű olyan kötöttségeid lesznek (család, gyerekek), hogy nem fogsz elindulni. Amikor megvan az alaptudás, megvan az első lendület, akkor kell belevágni. Mindig sokkal több akadállyal kell felvennünk a harcot, mint amennyivel az elején számoltunk. Ezektől nem szabad kikészülnötök, tovább kell csinálni. Fontos, hogy mindig a célra összpontosíts”– tanácsolja fiatal közönségének.

A szerencsét és a balszerencsét hozzáállás kérdésének tekinti. „Mindenkire ugyanannyi szerencsés helyzet jut, ugyanannyi pozitív, mint negatív. A különbség abban van, hogy mire fókuszálsz”– mondja – „ha a szerencsés helyzeteket felismered és kihasználod, az életutad elindul felfelé. Aki azt mondja, hogy ő balszerencsés, az nem indult el, csak oldalról néz, és véleményt alkot azokról, akik mennek.” Első átkelésükhöz 3 hónap alatt 7000 munkaórával saját maguk készítették el evezős hajójukat. A páros 51 nap alatt érte el a túlpartot, teljesítményük vegyespárosban jelenleg is világrekordnak számít. Hajójuk, a Tűzhangya 2007-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat.

„Ha valaki átevez az óceánon, az élete kétféleképpen változhat meg: vagy víziszonya lesz, vagy csak nehezen tud huzamosabb ideig a szárazföldön maradni, újra és újra át akarja élni” – vallja. Rakonczay Gábor egyértelműen ez utóbbiak közé tartozik. Az elmúlt néhány évben többször is nekivágott az óceánnak, de mindig csapatban. Egyszer csak feltette magának a nagy kérdést: Milyen lenne egyedül? A nehézségeket egyedül megoldani? „Ez olyan fiús dolog” – jelenti ki ma nevetve. Tudta, hogy a legősibb kézzel hajtott evezős hajóformával, a kenuval még senkinek sem sikerült átszelni az óceánt. Akármennyire „bevállalósnak” gondolta magát, gyanította, hogy e kudarc nem véletlen – ismeri be. Éppen ezért a „klasszikus” 5200 kilométert megelőzően egy 1200 kilométeres bemelegítő szakaszt tervezett, ahol folyamatosan kétnapi távolságra volt Marokkótól. Probléma esetén itt még „ki lehet slisszolni”– magyarázza döntésének okát. A Kanári-szigetek után az áramlat már annyira erős, hogy „nincs visszaút, olyan, mint amikor az ejtőernyős kiugrik a repülőből.”

Az utazás során rengeteg pozitív élményben és megoldandó problémában volt része. Megtudjuk tőle, hogy az óceánon mást jelent az alvás, mint a szárazföldön. A szervezet napi többszöri 20 perc alvással megtermeli azokat az anyagokat, amik a létfenntartáshoz szükségesek. Egészen jól el lehet vele élni, vizsgaidőszakban akár ki is próbálhatjátok – fejti ki. A külvilággal egy régi műholdas telefon jelentette neki a kapcsolatot. A készülék valódi jelentőségére, mint mondta, már csak akkor jött rá, amikor az tönkrement. A reggeli 8-10 perces beszélgetések, az inspiráló sms-ek tartották fenn azt a nézetet, hogy még létezik a szárazföld – emlékszik vissza. Nélküle „az ember annyira egyedül van, hogy már nem hiszi, hogy létezik a túlpart.”

Telefonja az út felénél bekövetkezett baleset hatására ázott el. Gábor részletesen beszél arról, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben mi is történt valójában: „Kint vagy az óceán közepén a tomboló viharban, kenudat egy hatalmas hullám a feje tetejére állította. Tudod, hogy néhány perc van hátra az életedből.” Sakk-matt helyzet, amiből már nem tudja kivágni magát az ember, gondolnánk. Érezte, ha arra gondol, hogy valamilyen megoldásnak lennie kell, akkor „tuti van”, ám ha elkezd búcsúzni, akkor „átrepíti” magát a túloldalra.

Rakonczay Gábor mindig is azt vallotta, hogy nincs olyan nehézség, amit ha meg akarunk oldani, ne tudnánk. „Az, hogy mit fogtok elérni vagy, hogy mit értetek el idáig, csak rajtatok múlik” – jelenti ki. Bárkit hibáztathatunk körülményeink miatt, de „ha kitűzöl egy célt és elindulsz felé, akkor el is éred azt. A tehetség nem elég, tudni kell használni és fejleszteni” – szögezi le, mintegy útravalóul az egyetemistáknak.

Miután túlélte a túlélhetetlent, mindene elázott, az élelmiszerek a sókristályok hatására romlásnak indultak, 44 napig volt önmagával összezárva. Visszaidézi, hogy még indulás előtt figyelmeztette őt Fa Nándor, a nagy példakép: „Fogsz te még magaddal beszélgetni!” Nem hitt neki, mint ahogy annak a „vén tengeri rókának” sem, akivel a Kanári-szigeteken találkozott. Őrültnek gondolta, amikor az öreg azt mondta, akkor lesz baj, ha már hárman lesznek a hajóban, mert ez a harmadik a szárazföldön is „vele marad”. Egyúttal megnyugtatja hallgatóságát, az út végéig kettesben maradt önmagával.

A világon elsőként 61 nap alatt elérte a túlpartot. „Ha valaki az elején elmondja, hogy mennyi áldozattal jár, biztos nem indultam volna el” – ismeri be. „De most már azt mondom, hogy nagyon megérte” – teszi hozzá. S hogy mi önbizalmának forrása? Fiatalon tájfutó volt. A sport mutatta meg neki, hogy a befektetett energia mindig megtérül.

Rakonczay Gábor legújabb könyvében, amely az Átkelés a végtelenen címet viseli, az útikalandokon túl arra keresi a választ, hogy mi a megvalósítás ára, amikor az ember a saját céljai felé közeledik, és mennyire változtatja meg az ember életét, amikor elér egy célt.

Az óceán átevezését önös célnak minősíti: „Átmész helyzeteken, amiket meg kell oldani az életben maradáshoz”. Rakonczay Gábor meggyőződése szerint, ha ezeket a tapasztalatokat megosztja hallgatóságával, egyúttal visszaad az embereknek, akik hisznek benne. S ez akkor már mégsem akkora önzés...

M.A.

Fotó: Pintér Erik