Ugrás a tartalomra

Hírfolyam

Összetartó csapat és buli a vízen - Lágymányosi edzésriport

2013. 05. 03.

Képriport a Műegyetem sárkányhajós csapatának edzéséről a Dunai Regatta előtt.

Május 9-én nagyszabású, régi hagyományokra visszanyúló, egész napos sporteseményt rendeznek a Műegyetem rakparton. Az év ingyenes egyetemi majálisán rengeteg program várja az érdeklődőket, akik nemcsak kedvenc csapatuknak szurkolhatnak majd, hanem koncerteket, bemutatókat láthatnak és maguk is sportolhatnak. A regatta versenyszámait evezős és sárkányhajós futamok alkotják. A nyolcas evezősökben hivatásos versenyzők állnak rajthoz, a sárkányhajókba azonban nyolc egyetem lelkes és bátor amatőr versenyzői ülhettek be, vállalva a négyhetes felkészülést. A nyolc sárkányhajó a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Semmelweis Egyetem, vidékről pedig a győri Széchenyi István Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem színeiben indul. Külföldről Bécs és Linz egyetemei képviseltetik magukat a viadalon.  

A Lágymányosi öbölben jártunk a Műegyetem csapatának edzésén.

A stég felett a füves rézsűről jól látszik a bemelegítés. Néhány méterre tőlük a Semmelweis Egyetem csapata is épp edzést tart. A SE sportolóit megszólítva és őket a BME-sekről kérdezve a válaszuk nem túl barátságos, ami jól mutatja a csapatok közötti rivalizálást már a verseny előtt.

A csapatok jól érezhetően komolyan veszik a versenyt, és ezzel egyetemünk képviseletét.

A versengés az interneten, a Regatta hivatalos weblapján indított virtuális sárkányhajó versenyen is tetten érhető. A legutóbbi résztávot épp a BME csapata nyerte meg. E sorok papírra vetésekor fej - fej mellett halad a BME és JKU csapata, jó másfél hajóhosszal a harmadik ELTE előtt. Természetesen az állás gyorsan változhat, az egyes csapatok internetes aktivitásának függvényében.

 

Mi volt a legfőbb oka  annak, hogy elindultok ezen a versenyen? Mi a motivációtok? – érdeklődtünk az edzést követően a csapat tagjaitól, hogyan állnak hozzá egyénenként a versenyhez és milyennek látják az erőviszonyokat.

Okolicsányi Lóránt: A jó társaság és buli miatt. Korábban eveztem, jelenleg sárkányhajózom Vácott, így számomra nem új a sport.
Andriska Fanni: Tőlem megkérdezték, hogy szeretnék-e dobos lenni a hajóban. Szívesen elvállaltam.

Torbágyi Örs: Engem leginkább az motivált, hogy képviselhetem az egyetemet és hogy igen jó buli is az egész.
Ganz Dolphin: Bár régóta kajakozom, nem versenyezhettem sosem, mert asztmás vagyok. Mindig a vágyaim közt szerepelt, hogy versenyen is kipróbálhassam magam. Ez most jó lehetőség erre.

Melyik csapatot tartjátok a legnagyobb riválisotoknak?

Lóránt: Az osztrákokat nem ismerjük még, úgyhogy talán őket.
Fanni: Talán az ELTÉ-t.
Örs: A Semmelweis Egyetem csapatát.
Dolphin: A Semmelweis Egyetem csapata a legnagyobb rivális. Szerintem többen közülük versenyeztek már, és aktívan űznek valamilyen vízisportot.

Mennyire terhel meg titeket a felkészülés fizikailag?

Lóránt: Engem nem nagyon, mert sárkányhajózom, így az ottani csütörtöki edzés helyett most itt edzek.
Fanni: Dobosként fizikailag nem terhelt meg, de innen nézve a többieket szemlátomást igen.
Örs: Nekem inkább azt nehéz megoldanom, hogy időm legyen rá.
Dolphin: Fizikailag csak az első edzés volt nagyon nehéz, utána gyorsan beleszoktam, beleértve a húsz perces igen kemény hajtásokat is.

Arra a kérdésre pedig hogy miért hisznek ennyire a saját győzelmükben, mindannyiuktól ugyanaz a válasz érkezett: Mert nagy az összetartás és igazi csapatként működünk, és persze azért mert: 'Mi vagyunk a BME!'

A Dunai Regatta BME Csapatának videója itt tekinthető meg.

Fotók: Kenese Szilárd